súgó szűrés
keresés

Lovagias ügy

Rendező
Székely István
Bemutató
1937
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 26 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Ha a hangulati hullámzása vagy tónusbeli változásai alapján közelítünk Kabos Gyula pályájához, akkor jól látható az 1931-es Hyppolit, a lakájtól (Székely István) az 1938-as A papucshősig (Vaszary János) tartó időszak konzekvens „építkezése”. A felszínen hasonlóak Kabos figurái, a nevettető potenciáljuk sem gyengül – az a legkevesebb, hogy szinten marad –, de pszichés állóképességük bágyadtabb lesz, lelki tartalékaik megcsappannak. Zavartabbá, riadtabbá, nyugtalanabbá válnak, jóllehet A papucshősig az unhappy end fenyegetésével nem kell megküzdeniük. Az egykor megbonthatatlannak tűnő kispolgári kedély elkomorulása felé vezető úton a Hunyady Sándor 1935-ben született és hamar színpadi adaptációt is megélő novellája nyomán készült Lovagias ügy az egyik legfontosabb állomás. Kevésbé a vágyak és remények, semmint a félelmek és szorongások filmje, amely jóllehet a Meseautóból (Gaál Béla, 1934) táplálkozik, világa mégis inkább A papucshősével rokon.

A gyönyörű, mértani formákkal tagolt és sötét színekben játszó art deco főcím nem vígjátékot sejtet, ugyanakkor a képeket csacska sláger, a filmben később elhangzó A bankban nincsen betétem melódiái festik alá, itt még szöveg nélkül. Parádés kezdés, amely a film kettős irányultságát exponálja: a hangsáv könnyed szórakozást, az avantgárd festményeket idéző kompozíciók sora azonban valami mást ígér. A film konzervgyári képsorokkal nyit (az üzem, a gyár megjelenítése – akár csupán egy ilyesféle montázs erejéig – nem gyakori a korabeli magyar filmben), majd bevezeti a főszereplőket és a bizarr szerelmi ügyekkel teli gyárirodát. A hatvanhoz közeli Virág Andor könyvelő (Kabos Gyula) odavan munkatársnőjéért, Gizikéért (Gombaszögi Ella), de családos emberként csak plátói pillantásokra és kedves ugratásokra futja részéről. Gizikét a gyár­igazgató unokaöccse, Pál (Ráday Imre) is
bolondítja, de csak passzióból, és eközben tengelyt akaszt Virággal: megüti a nála harminc évvel idősebb férfit, aki emiatt otthagyja állását. Pál feltámadó lelkiismerete és nagybátyja unszolására inkognitóban, a háziurat kerülve, kiveszi Virágék kiadó szobáját, hogy anyagilag segítse a családot. Első látásra beleszeret Babába (Perczel Zita), Virág lányába. Lelepleződésekor egyúttal meg is kéri Baba kezét az apjától.

A Lila akác a felszínen a Meseautó variációja. Kabos és Gombaszögi kettőse is megidézi a filmet – bár nem ama „álszülő” szerepben láthatók, mint a Meseautóban –, illetve még inkább az, hogy mindkettőben milliomos főnökfigura férkőzik álidentitást öltve a kispolgári otthonba a harcos, mégis bájos házikisasszony (mindkettőben: Perczel Zita) szívének elnyerése okán. Másfelől viszont a Lila akác a kabosi kisember teljes összeomlását regisztráló A papucshős közvetlen előképe. A mese töréspontja, a Virág és Milkó Pál kakaskodását és annak közvetlen utóhatásait bemutató jelenet a film csúcsmomentuma. Ez már originálisan drámai alakítás; kevesen tudják ihletettebben megmutatni a megalázottak kínját, mint ahogy Kabos Gyula ebben a három percben. Ajkait harapdálva, összetintázott arccal, szakadt nyakkendővel zihál, aztán ahogy felteszi a küzdelemben eltörött cvikkerét, és elrebegi: „Alá’ szolgálja…”, majd még egyszer, elcsukló hangon, megismétli, és kilép az iroda ajtaján – az 1945 előtti magyar filmtörténet egyik legmaradandóbb jelenete ez. Minden ízében kabosi képsor, amely azonban nem tréfás, ellenkezőleg: fájdalmas, szívszorító.

A megaláztatás halmozott – nyilvánosan történik, egy fiatal gigerli által, továbbá súlyos konzekvenciákkal (állásvesztéssel) jár –, következésképp szinte reménytelennek tűnik innen rekreálni a bohózati tónust és a happy endig kormányozni a filmet. A Lila akác-ben azonban – szemben A papucshőssel – ez még sikerül, igaz, „vezéráldozattal”, némi erőszakkal a dramaturgián: amikor egyóránál Virág visszatér a munkahelyére, merészen áthangolódik a film. Másrészt bár komikus felhangú, mégis annyira nagy a drámai vétség, hogy azt csak egy extrémen felfokozott happy enddel lehet feledtetni, amely egyúttal megkérdőjelezi annak „komolyságát”: miután Virág a feloldozás feltételéül Pál nyilvános kanosszáját szabja, a fiatalember a rádió élő egyenes adásában kiáltja világgá bocsánatkérését.

Míg a dramaturgia fogásai a glamúr­világkép óvatos korrekcióját eredményezik, más elemek direkten társadalomtudatosnak tűnnek. Önmagában a becsületben meg­őszült tisztviselő kálváriájának bemutatása társadalomkritikus gesztus, a játékidő első órájában ráadásul folyvást egzisztenciális problémákról – munkanélküliségről, pénzhiányról – esik szó, és nemcsak a főalakok, de a mellékfigurák között is (lásd a Salamon Béla alakította Fekete Frigyest, aki a kávéházban semmit téve várja, hogy munkához jusson). Jelentéktelennek tűnik, ám súlyos következményekkel jár továbbá a párbajmotívum alkalmazása. Az őt ért sérelem után Virág a revánson töpreng, leckéket akar párbajvívásból. Elvetődik egy vívószalonba, ahol épp párbaj folyik, amelyről csak a hangsáv, valamint Virág úr rettegő arca tudósít (ilyesféle megoldásokat – amikor tehát a néző kimarad a főeseményből – a harmincas évek magyar filmrendezőinek örök példaképe, Ernst Lubitsch alkalmazott gyakran). A párbajmotívum bagatellizálása, sőt blaszfemizálása a korhadt „úri” morált figurázza ki, az avítt erkölcsi kódexet teszi nevetségessé, s ez számos ébredő magyarban – valamint néhány alvó náci ügynökben – dühöt érlelt. A Lila akác a szélsőjobb támadásainak kereszttüzébe került, ami nem sok jót ígért a jövőre nézve.

Irodalom

Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. Bp., 1983, Magvető.