Büntetőexpedíció

Magyar Dezső első egész estés filmjéhez, az 1969-ben forgatott, ám betiltott és csak 1986-ban bemutatott Agitátorokhoz hasonlóan a Balázs Béla Stúdió kísérleti műhelyében készíti el hatrészesre tervezett rövidfilm-összeállításának első epizódját. Dobai Péter Hat bradenburgi verseny című forgatókönyve azonban csak nyomtatásban jelenhet meg, félórás rövidfilm csupán a II., III. és IV. „tétel” motívumaiból készül Büntetőexpedíció címen 1970-ben, a többi megvalósítására az alkotók már nem kapnak lehetőséget. A sorozat kiteljesítésének megakadályozása és az Agitátorok betiltása reménytelenné teszi a rendező itthoni szakmai helyzetét, ezért elhagyja az országot, és az óceánon túl folytatja filmes karrier­jét rendezőként és oktatóként.

A Büntetőexpedíció vázlatosnak is alig mondható cselekménye voltaképpen csak ürügy egy örökérvényű, de 1968 után különösképpen aktuális gondolat esszéisztikus megfogalmazására a mindenkori elnyomó hatalom elleni lázadásról. A konkrét eseménysor jelentésének univerzálissá tágítását a rendező archív felvételek sajátos montázsával éri el, amely a 20. század első évtizedétől a világháborúkon és népirtásokon át egészen a ’68-as diák­mozgalmakig eleveníti fel az elnyomás és a lázadás újra és újra kibontakozó, a 20. századot végigkísérő drámai epizódjait.

Az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjaiban, az első világháború kitörése előtt a balkáni „puskaporos hordóban” merényletet hajt végre egy délvidéki ellenálló a birodalom katonája ellen. A kormányzat büntetőexpedíciót indít az akció megtorlására. A különítmény hosszasan vonul a célpont, egy kis falu felé. Útjuk során a katonák megpihennek, máskor a helyiek vallásos processziójával találkoznak, majd menet közben egy újabb lesben álló magányos merénylőt iktatnak ki. A faluban előbb likvidálják a lázadók immár allegorikusan ábrázolt alakját, végül megtorlásképpen felgyújtják a házakat és elpusztítják a lakosok ingóságait.

A vázlatos cselekményből hogyan lesz elvont történelemfilozófiai és – a korabeli újbaloldal szellemiségével rokonítható – ideológiai jelentés? Avagy – Bódy Gábornak a film strukturalista elemzését nyújtó bölcsészkari szakdolgozatát idézve – miképpen jön létre az a filmnyelvi jelenség, amikor „a kép maga válik gondolattá”; miként válik a film – a forgatókönyvíró Dobai Péter Bódyéhoz szinte szóról szóra hasonló kifejezésével – „képpel gondolt gondolattá”? A modernista esszéfilm célkitűzéséhez hasonló program megvalósítására Magyar Dezső nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó formaújítást alkalmaz – ezért is különösen fájdalmas „másfél” filmjének hiánya a korszak filmtörténetéből, a „disszidens” rendezőnek ugyanis a nem betiltott filmjét sem vetítették.

A formaújítás egyik eleme a mára igen népszerűvé vált found footage technika, azaz nem az alkotó által forgatott, hanem „talált” snittek felhasználása; a másik mindennek felhasználási módja, amelyet Dobai szemléletesen „ideológiai montázsoknak” nevez. Az eljárást a rendező először az Agitátorokban alkalmazza, méghozzá leginkább a történelmi filmekben megszokott konvencionális módon, vagyis az archív felvételek a korabeli eseményeket illusztrálják. De már itt megjelenik az archívok elmozdítása a közvetlen illusztratív funkciótól egy elvontabb jelentés felé. A Büntetőexpedíció voltaképpen innen folytatja a módszert: a bevágott archívok már nem a cselekményt illusztrálják, ahhoz jóval lazábban, asszociatív módon kapcsolódnak. A katonák pihenőjének jelenetében például elgondolkodó, csendesen álldogáló fiatal férfiarcok montázsába illeszt a rendező rövid, néha alig azonosítható snitteket az 1910-es évekből: ismert és teljesen ismeretlen arcokat, enteriőröket, táncos mulatságokat, lányportrékat, furcsaságokat. A messzi földön szolgálatot teljesítő, hazavágyó katonák kollektív tudattalanját, vágyképét látnánk? Igen, leginkább így értelmezhető ez a szekvencia, csakhogy az egy-egy karakterhez kapcsolódó konvencionális flashback-logika alkalmazása nélkül. A kronológia és a kauzalitás narratív szabályait annál is inkább „elengedheti” a film, mivel a cselekmény jelzésszerű, így eleve elvonatkoztatott, ráadásul önmagában is tartalmaz allegorikus elemeket, mint például a megtorló akció végén az ellenállás eszméjét kifejező forradalmár halálos sortűzből többször „feltámadó” főnixszerű alakját. Az asszociatív archívhasználatnak van azonban egy olyan eleme, amely még tovább fokozza az esszéisztikus jelentést, méghozzá ideológiai irányba. A found ­footage snittek ugyanis a film zárlatában elszakadnak a cselekmény idejétől, s már nem csupán az 1910-es évek hangulatát idézik meg, hanem a modellszerű történet szellemében (vö. büntetőexpedíció) a 20. század legkülönbözőbb megtorlásait, pusztító háborúit, népirtásait, tömegoszlatásait a két világháborútól a koncentrációs táborokon át az amerikai emberjogi és háborúellenes mozgalmakig, valamint a film forgatásának közvetlen előzményeként a ’68-as diákmozgalmakig. Így válik a Büntetőexpedíció forradalmi filmmé, ideológiai és formai értelemben egyaránt.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala