Fűszer és csemege

Az 1930-as évek második felében Csathó Kálmán több irodalmi szövegét is mozgóképre adaptálták. Közéjük tartozik az 1938-as esztendő nagy magyar színházi sikere, a Fűszer és csemege 1940-es filmfeldolgozása Ráthonyi Ákos rendezésében.

1939-ben Puskás Aladár (Somlay Artúr) úgy dönt, hogy tekintettel öregkorára és egészségügyi állapotára, visszavonul sikeres üzlete vezetésétől, és átadja vagyona kezelését unokáinak, Aladárnak (Dénes György) és Vilmának (Szörényi Éva). Aladár a fűszer- és csemegeboltot kapja meg, Vilma pedig a családi ház ügyeit intézheti a továbbiakban. Azonban míg Vilma örül a kapott vagyonnak, addig Aladár teherként éli meg, hogy kereskedelemmel és cégvezetéssel kell foglalkoznia, mivel a (kis)polgári életvitel helyett földbirtokosként képzeli jövőjét apósa birtokán. Emiatt elhanyagolja a cégvezetői feladatokat, és tetteivel (mint a bolt bevételének átcsoportosítása a földbirtok adósságaira, az árukészlet ingyenes felélése) eladósítja a korábban sikeres vállalkozást. Ezek a lépések először a bolt régi alkalmazottjának, az öreg Puskás által egykor felkarolt és folyamatosan támogatott Mácsik Mártonnak (Jávor Pál) tűnnek fel, aki a bolt megmentése érdekében feltárja a valódi helyzetet Vilmának, és közösen sikerül megoldást találniuk a problémákra.

A Fűszer és csemege karakterei változatos sorsokat jelenítenek meg. Az öreg Puskás Aladár egész életében azért dolgozott, hogy felépítse és sikeressé tegye a kis családi vállalkozást, élete vége felé azonban azzal kell szembesülnie, hogy vér szerinti örököse majdnem csődbe viszi a céget. A fiatal Puskás Aladár ugyanis kereskedelemből élő családi háttere ellenére azt a célt tűzi ki maga elé, hogy földbirtokosként boldoguljon, azonban nemcsak a kereskedelemhez, hanem a gazdálkodáshoz sem ért, így a családi vagyont a meggondolatlan lépéseivel folyamatosan feléli. Vele ellentétben a paraszti származású Mácsik Márton számára az jelenti az életcélt és ezzel együtt a társadalmi felemelkedés lehetőségét, hogy a földművelés irányából a kereskedelem és a (kis)polgári életvitel felé fordul. Mácsik Márton karaktere kapcsán felvetődhet a korszakban kedvelt „népi filmek” (például Bánky Viktortól a Dr. Kovács István [1941] és a Szerető fia, Péter [1942]) protagonistáival kínálkozó párhuzam: a paraszti származású hős társadalmi felemelkedése során szembekerül a magasabb társadalmi réteg képviselőivel, és ez akár fizikai összetűzésig is fajulhat. Lényeges különbség azonban, hogy a „népi filmek” hősei számára konzervatívabb érvényesülési útként vagy a földbirtok megszerzése, vagy egy értelmiségi pozíció betöltése jelenti a felemelkedés lehetőségét, nem pedig a polgárosodás, az üzleti élettel szerzett vagyon. A film egyik meghatározó gondolata, hogy nem aszerint állítja egymással szembe a karaktereket, hogy ki él a földből és ki a kereskedelemből (Vilma: „Józan ésszel nehéz megérteni, hogy miért úribb dolog tehenet fejni, mint kávét árulni?” Vilmos bácsi [Kőmíves Sándor]: „Mikor végül úgyis összeöntik mind a kettőt!”), hanem aszerint, hogy ki a hozzáértő és ki a hozzá nem értő. Az öreg Puskás Aladár és Mácsik Márton értenek a kereskedelemhez, így munkájuknak és szorgalmuknak köszönhetően sikeres a bolt, az új cégvezető adósítja el a céget. A fiatal Puskás Aladár apósa és a birtok intézője pontosan látják, hogy milyen problémák vannak a birtokon, és hogyan lehetne azt fejleszteni (például lovak, vadászkutyák helyett tehenek vásárlásával; szükséges, de takarékos beruházásokkal). Azonban a fiatal Puskás Aladárt a földbirtokos idealizált képe vezérli, amikor döntéseit meghozza („Meg kell menteni a látszatot!”), és ennek végül az lesz a következménye, hogy a földbirtokot felparcellázzák, a kereskedőként és gazdálkodóként egyaránt kudarcot valló ifjabb Puskás pedig hivatalnoknak áll, vagyis pályája a klasszikus dzsentri karrierjének irányába megy tovább.

A Fűszer és csemege formavilága az 1930-as, 1940-es évek magyar hangosfilmjének stílusát idézi. A belső jelenetek túlsúlya, a szövegközpontú jelenetezés, a statikusabb helyzeteket alkalmazó rendezésmód nemcsak a korabeli filmgyártás műterem-esztétikájából vezethető le, hanem az irodalmi alapanyag színházi eredetével is indokolható.

A film egy generációváltás történetét jeleníti meg. A vérségi öröklés helyett a szakértelmen alapuló utódválasztás mellett hoz fel érveket, és ezzel igen aktuális problémához szólt hozzá gyártásának idején.