Hosszú futásodra mindig számíthatunk

Az 1960-as évek végén színre lépő filmes generáció az egyik legfontosabb feladatának a valósághoz való viszony újragondolását tartotta. Az 1959 óta működő Balázs Béla Stúdió kiváló terepet biztosított ahhoz, hogy az útkeresés folyamatát viszonylag szabadon éljék meg az alkotók. A műhelyben egy évtizeddel később lezajló, az elméletre és a gyakorlatra is ható nemzedékváltás egyúttal szemléletváltást is jelentett. Az irányzathoz csatlakozók a mozgóképet a valóság megismerése fontos eszközének tekintették, amelynek segítségével láthatóvá és érthetővé váltak a társadalom és a politika folyamatai. 1969-ben megszületett a Szociológiai filmcsoportot! című kiált­vány. Megfogalmazói a dokumentarista filmkészítésben a valóság hiteles ábrázolását a szociológia tudományos módszerei­nek alkalmazásával kívánták elősegíteni. Gazdag Gyula Hosszú futásodra mindig számíthatunk című filmje nem sokkal a kiáltvány előtt készült, mégis tökéletesen megvalósította annak ideáit. Friss és pimasz látásmódja, izgalmas formai szerkezete azonnal pozitív fogadtatásra talált, és felvillantotta az alkotó későbbi munkáit is jellemző rendszerkritikus, ironikus szemléletet. A filmet gyakran tekintik a szociológiai dokumentarizmus első filmjének, amelyet aztán számos kiváló, hasonló megközelítéssel dolgozó mozgókép követett.

A mű elkészítéséhez az inspirációt az első képeken látható újsághír jelentette. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Máriássy Félix osztályába járó, utolsó éves Gazdag Gyula ebből szeretett volna főiskolai diplomafilmet forgatni, tervét azonban nem támogatták, mert a témát nem találták egy film számára elég érdekesnek. Az elképzeléséhez mégis ragaszkodó rendező ekkor megkereste Kardos Ferencet, a Balázs Béla Stúdió titkárát, aki felkarolta az ötletet. Az előkészítés és a forgatás egy-egy napot vett igénybe; az itt alkalmazott szituatív dokumentációs technika később az egész irányzatot meghatározta. A film 1969-ben a 10. Miskolci Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját.

A tizenhárom perces rövid dokumentumfilm Schirilla György hosszútávfutó futásának pillanatait és kenderesi fogadtatását örökíti meg. A sportember, aki még súlyos gyerekkori mozgásszervi betegsége idején határozza el, hogy felépülése után egyedülálló fizikai teljesítményekre törekszik majd, az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom ötvenéves évfordulója alkalmából elfut Budapestről Moszkvába. Az út egyik állomása Kenderes, ahol egy évvel később nyolcvan férőhelyes bisztrót nyitnak a hihetetlen teljesítmény emlékére. Ezt a futóról szeretnék elnevezni, azonban mivel a hatályos jogszabályok szerint élő ember után nem adhatnak nevet, a létesítményt végül egyszerűen Sport Bisztrónak keresztelik. Az avatóünnepségre Schirillát is meghívják, aki természetesen ismét futva teszi meg a budapesti Lánchídtól a kenderesi célállomásig tartó száznegyvenkét kilométeres távot. A film különös címe idézet abból a versből, amellyel a tanácselnök Kenderes határában megállítja és köszönti a sportolót.

A stáb a rajttól a célig követte a főszereplőt, az alkotók dinamikusan, mozgásban dolgoztak, a filmkészítés folyamata maga is része a végeredménynek. Halljuk az instrukciókat, látjuk, ahogy a Trabantból kilógatott mikrofon segítségével interjú készül a futóval; olyan mozgóképes pillanatoknak vagyunk tanúi, amelyeknek normál esetben nem lehetnénk. A werkfilmre emlékeztető mozzanatok elidegenítően hatnak, egyben az önreflexió és humor fontos forrásai. A riport hangi dimenziója leleplezi a képeket, megmutatja, hogyan készül a film és hogyan működik az ország. Érdekes, a filmben is érintett vonatkozás, hogy korábban a Horthy család központi birtokaként elhíresült Kenderes, ahol a lakosság jelentős részét még ekkor is Miklósnak vagy Erzsébetnek hívják, milyen gesztusokkal próbálja az új rendszerben pozicionálni magát. A mű a kelet-európai újhullámok groteszk hangulatát idézi, olyan helyzetet mutat be, amely egyszerre hétköznapi és minden ízében abszurd. Az a jelenet, amikor a műkedvelő tanácselnök patetikus hangulatban szaval a faluszélen a folyamatosan előtte ugráló futónak, a magyar filmtörténet egyik legkomikusabb pillanata. Schirilla és az őt fogadó közösség találkozása egyfajta esettanulmány, amelyből a rendszer általános, modellszerű működésre is következtethetünk. A rendező szavaival: „A szereplők céljai találkoztak, miközben mindegyikőjük aránytalan jelentőséget tulajdonított az eseménynek éppúgy, mint saját szerepének. Fokozatosan bomlott ki, hogyan akarják mindnyájan felhasználni azt a rendszert, amelynek részei.” A film Hosszú futásodra még mindig számíthatunk… címmel tervezett második részéhez 1977-ben forgattak ugyan anyagokat, de ez a mű végül már nem készülhetett el.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala