János vitéz

Több szempontból is az egyik legfontosabb alkotás a magyar animációs film történetében az első egész estés hazai rajzfilm, a Jankovics Marcell rendezésében készült 1973-as János vitéz. Bár korábban többször felvetődött a Petőfi Sándor elbeszélő költeményét adaptáló animációs film ötlete (Jaschik Álmos az 1940-es évek elején figuraterveket is készített hozzá, néhány évvel később bábfilmes változatot képzeltek el), megvalósítására csak az 1970-es évek elején, a Pannónia Filmstúdióban nyílt lehetőség. A költő születésének 150. évfordulójára szánt film tervére a stúdió vezetése pályázatot írt ki 1971-ben, s Jankovics Marcell, Szabó Sipos Tamás és Szoboszlay Péter elképzeléseit találták támogatandónak. Hármuk közösen jegyzett forgatókönyvéből az év második felében kezdődött meg a film gyártása. Az ötlet körvonalazódása és a premier napjának kitűzött dátuma (1973. május 1.) között alig két esztendő telt el csupán: az egész estés animációs filmekhez általában szükséges többéves gyártási időhöz képest a rendkívül népes alkotógárda – a mintegy százötven munkatárs – részvételével rekordidő alatt készült el a közel ötvenezer rajzot felhasználó, hetvennégy perces alkotás. Jankovics a rendezői és társírói feladatok mellett mozdulattervezőként is részt vett a munkálatokban, s olyan neves kollégái is közreműködtek a filmben, mint az ugyancsak mozdulattervezést végző Nepp József és Ternovszky Béla, vagy a hátterek kidolgozását irányító és a színvilágot megtervező Richly Zsolt.

Közismert elbeszélő költemény feldolgozásaként a János vitéz számíthat ugyan a közönség előzetes ismereteire a történetet illetően, de az eredeti mű emléke nélkül is tökéletesen követhető a cselekmény, Kukorica Jancsi János vitézzé válásának, a kitaszított juhászfiú megdicsőülésének és szerelme beteljesedésének kalandos meséje. A főhős előbb evilági veszedelmekkel, utóbb mesebirodalmak rémeivel kerül szembe, s megpróbáltatásainak tétje folyamatosan fokozódik: a zsiványok megfutamítása és a törökökkel vívott csata mellett János vitéznek kísértéssel, belső kételyekkel is küzdenie kell, „odaát” pedig óriásokon, pokolfajzatokon és tűzokádó sárkányon át vezet az útja, hogy Tündérországban viszontláthassa szerelmét, Iluskát.

A nézői azonosulást nagymértékben segíti, hogy a mindvégig középpontban álló főhős nemcsak tetterős és céltudatos, de motivációi és dilemmái mindannyiunk számára átélhetőek – miközben hőstettei révén egyre inkább (végül ténylegesen is) emberi hősből, huszárfigurából mitikus, emberfeletti hérosszá magasztosul. János vitéz karakterének lendületéhez illeszkedik a film ritmusának és érzelmi hatásának szabályozásában kulcsfontosságú szerepet betöltő, remekbe szabott zenekíséret; Gyulai Gaál János szerzeménye Kodály-zeneművek stílusát, valamint Verdi- és Wagner-operák motívumait idézi meg. A János vitézben gyakoriak a beszédet egyáltalán nem tartalmazó képsorok – például a nyitányban a szerelmi eufó­ria vagy a szüzsé kései pontján a pokolra szállás jelenete –, amelyek bravúrosan hangolják össze a zenét és a tisztán vizuális cselekményvezetést.

A rajzfilm megformálásának legnevezetesebb – és legambiciózusabb – rétege a látványalkotás, amelynek a rendező pályáján és a korabeli animációban is megtalálhatók a forrásai. Jankovics Marcell 1968-as reklámcélú festményanimációjával, Álmok szárnyán című rövidfilmjével talált rá az animációs metamorfózisokat kiaknázó képi fogalmazásmódra, s a János vitézben ez az ornamentális stílus ötvöződik a világsikerű angol rajzfilm, az ugyancsak 1968-as Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine) pop-artos stilizációjának követésével – és továbbérlelésével. A Sárga tengeralattjáró színpompás képanyagának és bizarr figura­alkotásának hatása tagadhatatlan a János vitézben, többek közt éppen a címszereplő nyúlánk megformálása idézi valamelyest a „gombafejűek” megjelenítését, míg a groteszk törökfigurák a Kék Gonoszkákat juttathatják eszünkbe. Jankovicsnál azonban a magyar szecesszió – kivált Lechner Ödön művészetének – inspirációjával keveredik ez a stílusminta, s a hallucinációs-látomásos kép­alkotás (a pszichedelikusnak is mondott látványvilág) más célokat szolgál, mindenekelőtt a főszereplő érzelmi állapotait és változásait hivatott kifejezni. A János vitéz vizualitásának meghatározó elemei az egyes képsorok hangulati értékét uraló, egyúttal szimbolikus jelentésekkel telített különös színhasználat; a figurák körvonalainak lobogása-hullámzása; valamint a sokszor csak villanásnyi ideig látható, ám annál sziporkázóbb „képi szójátékok” bősége: például az elkóborló bárányok bárányfelhőkké válnak, a huszárok lovaikkal egybeolvadva kentaurokként vágtatnak, egy török harcos búgócsigaként pörög, az óriás lába tornádótölcsérnek tűnik távolról, s még hosszasan sorolhatnánk.

A János vitéz mind a Pannónia Filmstúdió, mind Jankovics számára mérföldkőnek bizonyult. Hatalmas sikere, a másfél millió főt meghaladó kiugró nézőszám megalapozta a stúdió egész estés animációs filmjeinek hosszú – az animációs film krónikáiban rekordként méltatott – sorát. Ezen belül az irodalmi adaptációknak éppúgy kiindulópontja lett, mint a stiláris kísérletezés, a szokatlan fogalmazásmód felé is nyitó alkotásoknak. Rendezője életművében pedig elindította azt a vonulatot, amely szisztematikusan épít a magyar történelem, kultúrtörténet és jelképvilág elemeire, legyen szó sorozatokról (Magyar népmesék, 1977–2011; Mondák a magyar történelemből, 1986–88) és további egész estés animációkról (élen az 1981-es Fehérlófiával).

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala