Macskaköröm

A hetvenes években számos szatirikus dokumentumfilm készült, amelyek a fennálló rend abszurditását, tragikomikus jelenségeit, intézményeit és embertípusait mutatták be (Jeles András: A meghallgatás, 1969; Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk, 1969, A válogatás, 1970; Dárday István: Fogadalomtétel, 1975). Ezek közé sorolható Szobolits Bélától a Macskaköröm, amely A határozathoz (Gazdag Gyula – Ember Judit, 1972/1984) hasonlóan egy heves indulatokat kiváltó gyűlésen, a Magyar Macskabarátok és -Tenyésztők Országos Egyesületének összejövetelén keresztül mutatja be a társadalmi-politikai rendszer alapvető problémáit.

Szobolits Bélára tizenéves korában bevallottan nagy hatással voltak a csehszlovák újhullám groteszk realista filmjei, kiváltképp Miloš Forman alkotásai. A hetvenes években a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában szatirikus-ironikus hangvételű riportokat (Gesztusok, 1975; Parasztcsillagász, 1977), később egész estés dokumentumfilmeket készített. „Nagyra értékelem az erős szituációkat, amelyekben az emberek úgymond önmagukat adják. […] Én, ha a téma lehetőséget nyújt rá, szívesen élek a szatíra eszközével” – jellemezte a Macskakörömben is tetten érhető munkamódszerét. A szatirikus dokumentumfilm a macskatenyésztők egyesületének veszekedésbe torkolló, tragikomikus ülését kapcsolja össze a korábban megtartott II. Nemzetközi Macskakiállítás barátságos hangulatú, szeretetteljes jeleneteivel. A két esemény audiovizuális értelemben is élesen elkülönül egymástól. Mindkettőt a direct cinema megfigyelői módszerével rögzítették, azaz a kamera csak leköveti a gyűlést és a kiállítást, alkotói beavatkozás nélkül. A macskaexpó képei színesek, sőt meseszerűek a fényeffektusoknak (például a lencsecsillanás) és a kameraszögeknek, valamint a csecsemőaltatónak is beillő filmzenének köszönhetően. A „jelen” veszekedései közé ékelt kiállítási jelenetrészek a komor, szinte egészségtelenül sötétkék tónusú, hasznos hanggal felvett, zene nélküli gyűléssel kontrasztban ironikus hatást keltenek. Olyan, mintha a macskabemutatót alternatív dimenzióban tartották volna meg, ahol a macskabarátok tényleg barátok, noha a „jelenben” legszívesebben úgy esnének egymásnak, ahogy maguk a cicák, ha veszekednek valamin. A dokumentumfilm címe erre a civakodásra is utal: az állatokat azért tartják gazdáik, mert szépek és alapvetően szelídek, de ha felbőszítik őket, megmutatják karmaikat. Az egyik felszólaló utal is erre a metaforára: „Úgy látszik, hogy nem állatok vagyunk, hanem vadállatok.”

Szobolits Béla ironikus formai kommentárként használja a képkimerevítést, amellyel például Forman is élt a Fekete Péter (Černý Petr, 1964) végén. Szobolits a veszekedések közben emeli ki egy-egy macskabarát vagy testületi tag (például az elnökasszony) közelképét, így a hang és a kép aszinkronba kerülnek, a beszéd folyamatosságát az állóképek statikussága ellenpontozza. Ez és a záró jelenetsor az éjszakai városképpel, amelyek alatt tovább folyik a beszélgetés, azt érzékeltetik, hogy a vita „statikus”, mert a jelenlevők, az összeférhetetlen emberek és az alkalmatlan vezetők képtelenek egyről a kettőre jutni, ugyanazokat a köröket futják.

A cím nemcsak ironikusan utal arra, hogy a gyűlés résztvevői szinte szétkarmolják egymást a veszekedés során, hanem azt is sugallja, hogy amit látunk, azt „macskakörmök”, vagyis idézőjelek közé lehet tenni, azaz önmagán túlmutat. A Meghallgatás (Konkurs, Miloš Forman, 1964) vagy A határozat tipikus szocialista gyűléseihez hasonlóan a macskabarátok egyesületének ülése is modellértékű. A vita kiindulási alapja, hogy a vezetőség megvádol egy tenyésztőt: sziámi macskaként értékesített hagyományos magyar fekete macskákat. A vádlott felháborodott felszólalása után azonban elszabadulnak az indulatok, és előkerülnek az egyesület, illetve az azt felügyelő minisztérium kritikái. Sokatmondó, hogy a vezetőség tagjai „szigorú tanárnénis” stílusban próbálják rendre utasítani a megjelent, gyerekként kezelt felnőtt embereket, és fegyelmikkel fenyegetőznek, igyekeznek elfojtani a kritikus hangokat, holott a gyűlés elején azt állították, bárki elmondhatja őszinte véleményét. Világossá válik, hogy az olyan hivatalos szervek, mint a Központi Népellenőrzési Bizottság sérthetetlenek az egyesület vezetőségének szemében (az egyik megbüntetett nő mondta azt korábban, hogy elhányja magát a KNEB-től), és az elvileg demokratikus Magyar Macskabarátok és -Tenyésztők Országos Egyesülete diktatórikusan működik, inkompetens elnökséggel. „A vezetőség egy gittegylet”, „Tessék ezt a vezetőséget úgy, ahogy van, leváltani!” – kiabálják be a gyűlésen. Egy idősebb férfi még azt is találja mondani, hogy a minisztérium csak a szélsőségeseket hallgatja meg, a „csendes többséget” nem. Ezek a problémák nyilvánvalóan nem az egyesület sajátjai, hanem rendszerszintűek; a „nagy egészben”, a „létező szocializmusban” is kimutathatók, hiszen a népi demokrácia is látszatdemokrácia volt, amelynek intézményei éppen a nép politikai szerepvállalását igyekeztek redukálni: paternalista módon terelgette-regulázta a gyerekekként, és nem felelős állampolgárokként szemlélt embereket. Mégsem a pártállam, hanem az egyesület vezetősége akarta betiltatni a Macskakörmöt, ám ez hosszú, négyéves pereskedés után sem sikerült: 1983-ban el is nyerte a Miskolci Filmfesztivál nagydíját.