Talpuk alatt fütyül a szél

A magyar filmtörténetben nem gyakoriak a műfaji kísérletek, a műfajteremtési próbálkozások mégannyira sem. Már pusztán – de nem csupán – emiatt figyelemre méltó a hetvenes évek egyik szolid, alig fél tucat filmet számláló, a magyar western megalkotását célzó trendje.

A hazai filmek nézettségének esése kedvező körülményeket biztosított egy műfajteremtési kísérlethez. A westernfilmek elemeit honi közegbe adaptáló eastern mintája a holly­woodi mellett az olasz western volt, amely a hatvanas években megújította a műfajt, sőt visszahatott az amerikai filmekre. 1974 januárjában hatalmas sikerrel mutatták be nálunk Sergio Leone korszakos munkáját, a Volt egyszer egy vadnyugat­ot (C’era una volta il West, 1968), amely kiváltképpen inspirálta a magyar rendezőket. 1975-ben került a mozikba az első eastern, Kardos Ferenc Hajdúkja, a következő évben a második, Szomjas Györgytől a Talpuk alatt fütyül a szél, hogy az évtized végére kiteljesedjen a ciklus, Szomjas Rosszemberekjével (1979), Rózsa János A trombitásával (1979).

A Talpuk alatt fütyül a szél cselekménye a Hortobágyon, Karcag környékén játszódik az 1830-as évek második felében. A hírhedt betyár, Farkos Csapó Gyurka (Đoko Rosić) megszökik a börtönből és bosszút áll elárulóin. A kapitalizálódó vármegye érdekeinek védelmét – egyúttal a nincstelen zsellérek progresszivitással szembeni ellenkezésének leszerelését – Mérges Balázs (Bujtor István) csendbiztos látja el, az ő feladata a betyár felkutatása is. A csendbiztos rátalál ugyan a betyárra, de nem fogja el, mígnem az pásztort öl.

A Talpuk alatt fütyül a szélben a western műfaját számos komponens megidézi. Egyebek között a tárgyi világ és ikonográfia elemei: a lőfegyverek, a kalapok vagy a – westernlokál helyett szereplő – csárda, illetve a vágtató-hullámzó ménes képe, ráadásképpen pedig az első jelenetben a szélfútta viharkabátok a Volt egyszer egy vadnyugat emblematikus köpönyegjeire emlékeztetnek. A westerni tematika és a műfajra jellemző konfliktusok is megvannak Szomjas filmjében. A régi és az új, a társadalom és az ellentársadalom ellentéte végig meghatározó a cselekményben, de a műfaj elmaradhatatlan elemét jelentő showdown (leszámolás) sem hiányzik, mi több már az expozícióban megjelenik: amikor Farkos Csapó levadássza az őt feladókat, az elsőt egyszerűen leszúrja, a másodikkal viszont már klasszikus párbajszituációban végez. Mindezen túl a film számos western-­szubzsánert idéz: a bosszúwesternt az expozíció eseményeivel, az indiánwesternt egy-egy epizóddal (a lovak elhajtásának jelenetében a betyárok az indiánok westerni felléptét imitálva lovagolják körül a tábort), a banditawesternt a hősök cselekménybeli súlypontozásával (középpontban a rosszéletűek állnak, nem a csendbiztos vagy a vármegye képviselői).

Bizonyos westerni jegyek beépítésére már jóval korábban van példa a magyar filmben, A sárga csikó (1936) és a Sárga rózsa (1941) „betyárfilmjében” (sőt: Garamszeghy Sándor Matyólakodalmában [1920], ebben a kivételes hosszú akciószekvenciát tartalmazó némafilmben), vagy olyan „huszárfilmekben”, mint a Rákóczi induló (1933), az Emmy (1934), A királyné huszárja (1936), az Ördöglovas (1943). Ezek a művek azonban egészében sokkal inkább melodrámák, mint westernek: a korszak uralkodó műfaja rátelepszik a kalandnarratívára. Hasonló ellentmondás figyelhető meg a hetvenes évek easternjei esetében, a különbség az, hogy nem egy rivális műfaj akadályozza a kaland kifejlését, hanem egy rivális – a műfajival ellentétes – szemlélet: a szerzői vagy művészfilmi megközelítés a gátja a westerni irányultság kibontakozásának. Király Jenő jelentős tanulmányában (Apropó western…) a Talpuk alatt fütyül a szél fő gondjának azt látja, hogy Szomjas kalandfilmet ígér, de analitikus művészfilmet nyújt, ugyanis jóllehet művének tematikája és ikonográfiája fokozottan westerni jellegű, az ekképpen felkeltett nézői várakozásoknak ellene megy a kitérőkkel teli cselekménybonyolítás és az ambivalens hőskonstrukció. Mintha a rendezőnek nem sikerült volna eldöntenie, hogy a valóságos betyár kiábrándító történetét akarja-e filmre vinni vagy a westernmítosz variációját, következésképpen a westerni kalanddramaturgia és értékperspektíva ellentétbe kerül a választott életanyag dokumentatív ábrázolásának szándékával. Szomjas túlságosan tiszteli ezt az élet­anyagot – jegyzi meg Király –, ezért műve inkább historizáló néprajzi művészfilm, mint western. Azt, hogy a néprajzi rekonstrukció igénye megfojtja a kalandfilmet, plasztikusan mutatja az öltözékek problematikussága. A gubák, subák, gatyák jól láthatóan akadályozzák a figurák mozgását az akciójelenetekben, így azok nehézkesek, sőt: komikusak, parodisztikusak.

Király Jenő amiatt kárhoztatja a filmet, mert úgymond nem (eléggé) westernes, nem westerni, sőt: antiwesterni. Mindazonáltal a Talpuk alatt fütyül a szélt nemcsak a klasszikus westerni paradigmával lehet összevetni, hanem az annak modifikációját jelentő revizionista westernnel is: egészen pontosan a hetvenes évek úgynevezett hollywoodi reneszánszának rendhagyó vadnyugati kalandfilmjeivel. Ezek a művek – mint a Pat Garrett és Billy, a Kölyök (Pat Garrett and Billy the Kid, 1973), a Buffalo Bill és az indiánok (Buffalo Bill, and the Indians, 1976) – nem építették, hanem rombolták a klasszikus westernmítoszt; nem a hősök megnemesüléséről, hanem az esendőségükről szóltak; a sikertematika helyett a kudarctematikát hangsúlyozták (jellemzően Szomjas már az akasztott emberre utaló címmel ezt nyomatékosítja). A Talpuk alatt fütyül a széllel tehát nem is a magyar western, inkább a magyar revizionista western született meg – miközben a műfaj klasszikus változata csaknem ismeretlen volt filmtörténetünkben.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala