Testről és lélekről

Ez a különös, a rideg hétköznapokat csodás álmokkal keresztező szerelmi történet, amelyben valóság és álom az élet egyenrangú területeiként jelenik meg és alakítja két ember egymásra találását, univerzális emberi érzést fogalmaz meg: az összetartozás iránti vágyat. Jól mutatja a Testről és lélekről kultúrákon átívelő érvényességét nemzetközi sikere: a filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal tüntették ki, s Oscar-díjra jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Egy filmrendező számára különösen hosszú szünet után, a Simon mágus (1999) bemutatóját követően tizennyolc évvel készült el Enyedi Ildikó negyedik egész estés játékfilmje, amelynek forgatókönyvét már 2005-ben megírta, de csak tizenkét évvel később rendezhette meg. E hosszú idő alatt Enyedi társrendezője volt igényes magyar sorozatnak (Terápia, 2012, 2014, 2017) és készített rövidfilmet (Első szerelem, 2008), de játékfilmen több mint másfél évtizedig nem dolgozhatott. Ennek ellenére a szerzői látásmód összeköti a Testről és lélekről-t a korábbi alkotásokkal: a csoda hétköznapi formáinak megjelenítése adja az életmű közös vonását. A meseszerű történet és a technikai találmányok egységes cselekményvilágot alkotnak már első munkájában (Az én XX. századom, 1989), később a valóságon túli valóság megjelenítése foglalkoztatta (Bűvös vadász, 1994; Simon mágus), s a mindennapok realizmusával összefonódó misztikus esemény határozza meg a Testről és lélekről című filmjét is.

Alapötlete, hogy két ember ugyanazt az álmot álmodja, amely aztán összeér a valósággal, és megváltoztatja az álmodók életét. A két főhős, Endre és Mária egy munkahelyen, a vágóhídon dolgozik, közös vonásuk, hogy sérült és zárkózott emberek. A szűkszavú, magányos férfi egyik karja béna, míg az enyhe autisztikus tüneteket mutató Mária számára az emberi érintkezés alapvető helyzetei is nehézséget okoznak, és az érzelemnyilvánítás szinte ismertelen terület számára. Zárt világukból az álmoknak köszönhetően nyitnak egymás felé. Egy véletlen következtében jönnek rá, hogy álmukban szarvasként találkoznak, a téli erdőt együtt járják, s egészen természetes módon tartoznak össze, miközben társas kapcsolatok híján magányosan élik mindennapjaikat. A férfi és női szerepek játszmáiból félreértések és sérülések következnek, ahogy Mária és Endre is sután, a másik szándékait félreértve kerülgetik egymást, az álom világában azonban a szarvas és az ünő az együvé tartozás szimbólumává válik. Közös titkukkal kezdetben nem tudnak mit kezdeni. „Hát akkor majd este találkozunk” – mondja Endre kissé ironikusan Máriának, s mikor este lefekszik ki-ki a saját lakásában saját ágyába, ismét együtt járják a csendes téli tájat. A rendező finom humorral, visszafogott iróniával oldja a drámai helyzeteket, s még a film végén az öngyilkossági jelenetet is humor segítségével vezeti tovább a szerelmi beteljesülés felé.

A film párhuzamokból és ellentétekből építkezik: az álmok idealizált képei ellenpontozzák a való élet kíméletlen világát. Herbai Máté operatőr kitűnő fényképezésének köszönhetően nemcsak tartalmi, hanem stiláris szempontból is élesen szemben áll egymással a szarvasmarhák szenvtelen levágása és feldolgozásuk naturális bemutatása az álmok gyönyörű, egyszerre valóságos, mégis lebegő szépségű, meditatív képeivel. A szarvasok erdei élete – az álmok – a szabadság és az összetartozás világa, míg a vágóhíd véres, durva, gyomorfogató hely, ahol a karámba zárt marhákra reménytelen sors vár. Az álom képei nem a természetfilmekből ismert jelenetek, nem a vadon lesből megfigyelt, elkapott pillanatait látjuk, hanem olyan teremtett, mégis természetes közeget, amelyben a fenséges vad állatok egymással és a környezetükkel intim, meghitt viszonyban élik szabad világukat.

Enyedi Ildikó komoly kockázatot vállalt a két főszereplőt alakító színész választásával. Az Endrét játszó, egyébként műfordítással és könyvkiadással foglalkozó Morcsányi Géza civilként került a filmbe, soha nem tanult színjátszást, s ilyen irányú tapasztalata sem volt. Enyedi olyan férfit keresett a szerepre, akinek erős a kisugárzása, kevés szóval, a jelenlétével képes hatni. Az alkotónak ez a törekvése is összekapcsolja a Testről és lélekről-t korábbi rendezéseivel. A karizmatikus férfi szerepében látjuk a Tarkovszkij-filmekből ismert Oleg Jankovszkijt Az én XX. századomban és Alekszandr Kajdanovszkijt a Bűvös vadászban, illetve Andorai Pétert a Simon mágus címszerepében. Morcsányi Géza rendkívül koncentrált játékában talán csak hanghordozásának elfogadásához szükséges egy kis nézői megértés, ám jelenléte igazán különös ízt ad a film egészének. Borbély Alexandra első jelentős filmszerepében rendkívüli módon formálja meg a szélsőségesen tiszta és elszánt Mária alakját (amiért a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjjal jutalmazták). A főszereplők mellett a két alteregóról is szólni kell, ugyanis a természeti képeken mindvégig ugyanaz a két idomított szarvas, Góliát és Picúr szerepel, visszatérő jelenlétük különösen emlékezetes és a magyar film­történetben egyedülálló „alakítás”.

A testi és lelki szerelmi egyesülés után azonban az álomból eltűnnek a szarvasok – lehet, hogy a beteljesült csoda kioltja az álmokat?

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala