súgó szűrés
keresés

Valamit visz a víz

Rendező
Oláh Gusztáv, Zilahy Lajos
Bemutató
1944.01.26.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 38 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A negyvenes évek megváltozó, egyes elemei­ben – kivált a tónusában – újraformálódó magyar filmje az előző évtized glamúrvilágképét támadja. A Halálos tavasz (1939) indítja a folyamatot, majd pedig olyan művek következnek, mint az Egy asszony visszanéz (Radványi Géza, 1942), az Aranypáva (Cserépy László, 1943), a Külvárosi őrszoba (Hamza D. Ákos, 1943), és mindenek­előtt a Valamit visz a víz.

Oláh Gusztáv operaházi rendező és Zilahy Lajos író közös filmje (akik a hírek szerint ritka egyetértésben, valóban társrendezőkként dolgoztak) a Halálos tavasz párdarabja. Ahhoz hasonló struktúrát használ (mindkét film forgatókönyvét Zilahy írta), ráadásul a megrontott és megrontó figurát ugyanazok a színészek alakítják – Jávor Pál és Karády Katalin –, akik a Halálos tavaszban is eljátszották azokat. A Valamit visz a víz azonban túl is lép a Halálos tavaszon azzal, ahogyan a csábítás természetét boncolgatja. Az alkotók nagy ötlete, hogy a csábító figuráját spiritualizálják, aminek fontos következménye – és ez a film másik nagy leleménye –, hogy a teljes történetet egy vágyaiban frusztrálódott férfi fantáziálásaként is értelmezhetővé teszik.

Az alkotók konkrét téren és időn kívülre helyezik az eseményeket, amit a főcím végén álló inzert is hangsúlyoz: „A cselekmény időtlen időben és egy ismeretlen országban játszódik.” A feleségével, Zsuzsannával és apósával élő halász, János életét felforgatja, amikor a folyóból kimentik a titokzatos Anadát. A nő nem árul el semmit a múltjáról, hogy mi történt vele, miként került a folyóba. János felesége unszolására befogadja a jövevényt a házukba, aki hamarosan elbájolja a férfit. János fokozatosan kivetkőzik magából, és előbb arra gondol, hogy mindent hátrahagyva elszökik Anadával, majd pedig – mivel, úgymond, képtelen szívtelenül magára hagyni az asszonyát – Zsuzsanna megölését(!) tervezi. Bár az utolsó pillanatban kicsúszik kezéből a méregpohár, és nem válik belőle feleséggyilkos, az Anada iránti szenvedélyével képtelen leszámolni. Ebben egy régi barátja segít neki, aki – lévén Anada korábbi áldozata, érzelmileg és anyagilag kifosztott, kisemmizett szeretője – jól ismeri a vampot, és rákényszeríti, hogy tűnjön el Jánosék közeléből. Anada oda távozik, ahonnan jött: a folyóba merül.

Anada érkezésének és távozásának különleges módja nagy szerepet játszik abban, hogy a figurát ne a film valóságában jelen lévő alakként értelmezzük. Misztikussá és titokzatossá tételét emellett számos további megoldással érik el az alkotók; például a viselkedésével (visszavont és lefojtott érzelmek a mindenkori mozivampoknál is jobban jellemzik őt), valamint múlt- és jövőnélküliségének, illetve jelenvalóságának hangsúlyozásával (Anada múltjáról keveset tudunk, de talán ennél is fontosabb, hogy – a mozivampoktól eltérően – jövőbeni terveiről még annyit sem). De ha Anada nem a film valóságában jelen lévő figura, akkor mégis hol egzisztál, hova helyezhető? Sok minden arra utal, hogy az események a főhős fejében játszódnak le. Ilyenformán Anadát akár János képzeletének termékeként, azaz egy frusztrált férfi vágyainak kivetítéseként láthatjuk. Az alkotók Anada figurájának spiritualizálásával teszik titokzatossá a vágy tárgyát, a központi férfifigura státuszának rögzítésével pedig motiválttá a vágyat. Érdemes összevetni ennek a férfifigurának a státuszát a Halálos tavaszéval, ugyanis annak egyedülálló, magányos Ivánjával szemben a Valamit visz a víz Jánosa nős férfi. Anada tehát nem egyszerűen egy férfit, hanem a házasságában frusztrálódott férfit hálóz be. Eszerint a házastársi hűséget kikezdő „gondolatbűnök” füzérét látjuk, ezeknek a bűnöknek a megszületésétől egészen addig, amíg a lélekben gyökeret eresztenek. Eleinte még eltartaná magától a kísértést János (ez fejeződik ki abban, hogy kezdetben nem akarja Anadát a házába venni), aztán – közvetlenül mielőtt megadná magát – összeszedi erejét, s tesz egy utolsó kísérletet arra, hogy önmaga maradjon és ellenálljon a csábításnak (ezt fejezi ki az a jelenet, melyben lopással gyanúsítja Anadát, és haragjában durván fellöki), ám ezután gyengül az ellenállása, mígnem a nő bűvkörébe vonódik.

A filmnek tudatfolyamként értelmezését a vizuális megoldások is erősítik. Makay Árpád fényképezése egyfelől realista ugyan (a kétkezi munkából élő emberek mindennapos küzdelmeit bemutató részek akár Visconti Megszállottságának [Ossessione] egyes jeleneteivel is rokoníthatóak: a két film egyazon évben, 1943-ban készült), másfelől viszont Makay rendre „elemeli” a történetet a konkrétumoktól, kivált a vízfelszínt mutató képeivel.

A Valamit visz a víz olyan tragikus románc, amelyben a felek (vagy legalábbis az egyik fél) fizikai pusztulásával járó katasztrófa végül ugyan nem következik be, a film mégis tragikus annyiban, hogy a hős élete romba dől, bebizonyosodik ugyanis számára, hogy nem szereti a feleségét (hiszen becsapja, megcsalja őt, sőt a meggyilkolását tervezi). A házas férfi megrontásának – ráadásul ilyen mérvű megrontásának – motívuma a filmet még a Halálos tavasznál is szubverzívebbé teszi. A látszólagos happy end valójában korántsem boldogságos; inkább keserűnek tetszik. Gyengeségnek, semmint akaratlagos motivációváltásnak tűnik, amikor János elejti a méregpoharat, és az is sokatmondó, hogy önerőből képtelen elhajtani Anadát a maga közeléből: nem elég erős hozzá. A Valamit visz a víz ezzel az (ál)melodrámai befejezéssel együtt is legalább annyira lehangoló, mint a Halálos tavasz volt.

Irodalom

Király Jenő: Karády mítosza és mágiája. Bp., 1989, Háttér Lap- és Könyvkiadó