Kodolányi Gyula: A fény rétegei

Kodolányi Gyulát életútja a magyar ellenzékiség keretei közti szerepvállalásának folytatásaként Antall József külpolitikai főtanácsadójává tette. Munkája kiszakította a szétesőben lévő irodalmi életből. A (poszt)modernség ügyében vívott szabadságharc során szerzett barátai számára persona non grata lett, amikor egy általuk démonizált politikai irány sikeréért dolgozott. Irodalmi életművéhez visszatérve megtapasztalhatta: a (bármiként is értett) irodalmiság sokat veszített befolyásából. Esszéit sem az irodalom önmozgása, hanem a mindennapok kihívásai, a köznapokra való reflexiók hívták elő, de a költészet tette hitelessé látásmódját és nyelvét. Egy költő esszéi akkor is költészetének pilléreire épülnek, ha tárgyukban, természetükben messzire kerülnek a költészettől. Kodolányi számára a világról szerzett tudása annyit ér, amennyit önmaga megismeréséhez kínál. A fény rétegei című kötete jellemzően mutatja gondolkodása, esszévilága árnyalatait. Kultúrfilozófia, közéletiség, „szerelmes földrajz” egy lírai indíttatású, természet- és kultúraélményt összekapcsoló vallomásban, forgatókönyvvázlat, kisportrék barátairól, interjúk szerkesztői munkájáról, amerikai oktatói működéséről, posztmodernitásról. Mindegyik attól különleges, hogy egyszerre szólal meg benne a térben és időben egyetemes tájékozódású, a kultúra teremtésében és befogadásában érdekelt gondolkodó, a magyar szellemi élet krónikása, a politikát formáló közéleti ember – és a költő. 

Jellemző kötetnyitó ciklusának már a címe is – A létezés rendje –, mely a kiváló francia filozófus, Chantal Delsol egy tételéből származik. Ő mondta: „a forradalmakban a létezés rendje áll helyre”, és valóban, a létezés rendjénél semmi sem fontosabb Kodolányi számára. Írjon, gondolkodjon bármiről: valójában mindig erről beszél. A kötet élén álló írás címe a ciklusét folytatva kiegészül, a kultúra társul hozza. Ez a beköszöntő mintegy oldottabb, személyesebb hangú előkészítője A kultúra – ma, tegnap, holnap című nagyvonalú és részletgazdag tanulmánynak, amely úgy ad képet a magyar kultúra állapotáról, hogy a nagyvilág kulturális és civilizációs változásai, némely vonatkozásban válsága is kirajzolódik mögötte. Egyszerre elemzés és javaslatcsomag, értelmiségi röpirat és javaslat politikai program készítésére. Mozgatórugója a fájdalmas fölismerés, hogy „a gondolkodás joga kevesek fényűzése lett Magyarországon”. Ennek okait kutatva tekinti át az 1990 utáni évtizedek hazai kulturális életének folyamatait, útkeresését, általános értelmiségi-művészi dilemmáit, és kapcsol hozzájuk konkrét javaslatokat. Végső célja azonban nem politikai természetű, hanem a létezés rendjének hosszú távú biztosítása. Ebben az összefüggésben gondolkodóként fordul szembe a posztmodern világképpel, annak relativizmusával, ahogyan a szellem kötelező szabadságharca öncélúvá, értékellenessé válik. Kodolányi konzervativizmusa azonban olyan értékőrzést jelent, amelyiknek fontos eleme a megújulás – amely nélkül minden hagyomány elsorvad. Nem véletlen, hogy mit idéz Bartóktól a Kodállyal való barátságáról (Szabados Györggyel) tervezett, meg nem valósult film forgatókönyvének megírásával kapcsolatos gondolatait összefoglalva: „Csak a bolond szakítana dacból a múlttal. Ami új és nagyjelentőségű, azt mindig a régi gyökerekbe oltják…” A film az ikercsillagok összetartozását és különbözőségét vizsgálva mutatta volna be a hagyományhoz való viszony sokszínűségét, azt is láttatva, hogy a paraszti kultúra nemcsak mint a nemzeti örökség része lehet fontos, hanem a természettel való együttélés példájaként is van mit meríteni belőle.

Kodolányi számára a természet nem kulissza, nem a városlakó ember számára különös egzotikum, hanem a kozmikus rend kifejezése. De nemcsak az: olyan világ, amelynek az ember is része. Ezt láttatja a tihanyi kertjük képével induló írásában, amely költői szépségével nemcsak tárgyát, hanem a Kodolányi-esszé természetét is megmutatja. Azt, ahogyan a költő-író felhalmozott élményeiből, tudásából, szerteágazó kíváncsiságából valami új minőség születik. Bármi elindíthatja azt a tudati áramlást, hullámzást, amit megjelenít, de rendszerint fontos, közösségi érdekű aktualitáshoz kötődik. Lehet ez a szellemi életet meghatározó közélet, lehet olyan intellektuális élmény, amelyet egy fölkérés vagy évforduló jegyében él át újra, lehet egy hagyatékból előkerült, odavetett megjegyzésben rejlő akna semlegesítését célzó apologetikus írás, mint ami Nemes Nagy Ágnes Illyéséknél tett 1951-es látogatása utáni feljegyzése révén születik. A szokásos klisékkel Kodolányi gondolkodása nem írható le pontosan. Egyedi jelenség, amelyben a művész és a magyarság-emberiség gondjaira érzékeny közéleti ember praktikusan és bölcseleti szinten keresi a válaszokat korunk súlyos kérdéseire – akár a klímaváltozás, akár a mindennapi emlékezetpolitika terén. Gondolkodásmódja nem illeszkedik a közkeletű ellentétpárok rendjébe. Értékrendjét, világképét tekintve Kodolányi vállaltan konzervatív, azaz őrző: értékeket védelmez egy korban, amely akarva-akaratlan meg akarna szabadulni múltjától, történetétől, értékeitől, mert azok kötelezettséget, feladatokat, felelősséget rónak rá. Aki ezt tagadja, különösen, ha elzárkózottságából programot csinál, az nem szabad lesz, hanem üres. És az így létrejött űr nem kozmikus tér, hanem vákuum. Aminek katasztrofális voltát Kodolányi a posztmodernizmus egyik legnagyobb tekintélyével vitázó Mario Vargas Llosa gondolatával világítja meg: aki nem vállalja az etikai dimenziót, az tagadja az ellenállás lehetőségét. Ehhez hozzátehetjük: a posztmodern addig hirdeti a szabadság mindenható eszméjét, amíg a szabadság fogalmát dekonstruálva nem lehet szabad. Ezért olyan fontos érték mindannyiunk számára a létezés rendje.