Háy János: A Gézagyerek

A mindhárom műnemben színvonalas irodalmi műveket alkotó, sokoldalú szerzőként elismert Háy János ezredfordulót követően induló drámaírói pályája előzetes színházi gyakorlat, illetve színházakkal való szorosabb együttműködés nélkül futott be villámgyors karriert. Az író négy év munkáját A Gézagyerek címen kiadott kötetében foglalta össze, amelybe beválogatta a drámák kiindulópontját jelentő öt novellát is, lehetővé téve ily módon az összehasonlító elemzés számára a műfajhatárokat átlépő önadaptáció vizsgálatát.

A színpadi művek közül három az „istendráma”, míg A Pityu bácsi fia a „színjáték” műfaji megjelölést viseli. A drámák a történelmi kronológia szerint követik egymást, az 1950-es években játszódó A Senák, az 1972-re datált A Pityu bácsi fia, a kilencvenes éveket idéző A Gézagyerek után A Herner Ferike faterja a 2000 utáni időkből tekint vissza az elmúlt évtizedekre. A Háy első drámaszerzői korszakát reprezentáló darabok összességében tetralógiaként is értelmezhetők, melyek az egyéni szocializációs kudarcokat sorsszerű, nem ártó szándékú emberi tettek okozta tragédiaként viszik színre. Az „autista dramaturgia” (Visky) alapvetően a trágár kifejezésekkel terhelt köznapi beszéd nyelvi regiszterében mozgó dialógusokra épül, melyekben a szituációértelmező vissza- és rákérdezésekből, replikákból eredő helyzetkomikum keveredik az élet keserű valóságával számot vető, filozofáló jellegű szereplői megnyilatkozásokkal.

A Dramaturgok céhének felkérésére írt A Gézagyerek bemutatójára 2001 őszén a Debreceni Csokonai Színház Stúdiószínpadán került sor. A mű középpontjában egy autista, a mű nyelvén szólva „hibás” főszereplő áll, akiben a teremtés Isten által is korrigálhatatlan elhibázottsága testesül meg. A dráma világát a társadalmi valóság anyagi determináltságát kifejező kő motívuma uralja, míg a cselekmény Géza rövid életű munkavállalását mutatja be, ahogy valódi feladatteljesítést nem igénylő munkaköre elleni növekvő lázadása végül a vesztét okozza. A főhős tragédiája abban rejlik, hogy humorérzék híján nem érti meg Banda és Herda kollégái jóhiszemű tréfáját, akik balesetet imitálva próbálnak neki segíteni. A közösségi beilleszkedés kudarca visszaveti Gézát az anyai gondoskodásra szoruló gyermek szerepébe, ahol végérvényesen lekerül válláról a munka nyújtotta szabadság és felelősség – kő által szimbolizált – terhe. A Senák eredetileg a Nemzeti Színház drámapályázatára készült. Háy a kollektivizálás időszakát állítja a cselekmény centrumába, a falubeli Senák segítségével a pesti agitátorok családja zaklatása révén kényszerítik Rák Jánost a téeszbe való belépésre. A kevésbé kidolgozott drámai konfliktus a megérdemelt büntetés demonstrálásával némileg sematikus marad, amennyiben a zárójelenetben a részeg Senák agyontaposásával az elrekvirált lovak igazságot szolgáltatnak egykori gazdájuknak. A Pityu bácsi fia eredetileg A bogyósgyümölcskertész fia (2003) novelláskötetben jelent meg, s Háy írásainak (A gyerek; Nehéz) egyik visszatérő témáját, a társadalmi mobilitás kudarcát ábrázolja. Az „ördögjátékban” a drámai cselekmény két rokoni kapcsolatban álló család viszonyában bontakozik ki, s a szalmakazal tetejéről lezuhanó városi kamaszfiú balesetében a faluból elszármazott, de a fővárosi közegbe beilleszkedni képtelen apa bukása teljesedik be. A vertikális szimbolika (felemelkedés/alábukás) a felnőttek és gyermekek világát egyaránt átszövő, a modern nagyvárosi miliő és a falusi környezet közti feloldhatatlan ellentmondásoknak a gyermekhalál eseményében kölcsönöz tragikus jelentést.

A Herner Ferike faterja dramaturgiai újítása, hogy a társadalmi periférián élők változatlan kiszolgáltatottságát három generáció életén keresztül mutatja be. Az egyén drámája, Herner Ferike véletlen gyermekgyilkossága ebben a transzgenerációs keretben a kulturális-mediális emlékezet közvetítésével jelenik meg. A mű szerzői koncepciója a központi hős hiányára épül, így a falu rendőrének családját a három közfoglalkoztatott közös emlékezete egy híradóbeli tudósítás apropóján idézi vissza. A tragikum ezúttal abból ered, hogy a közmunkás Krekács elbeszélésében Herner ellene elkövetett kamaszkori vétke úgy nyeri el büntetését – saját gyermekének megölésével –, mintha ezáltal az ő baljóslatú gyermekkori átka teljesült volna be. 

A Gézagyerek drámái összességében a szociális identitás kiküzdésének kudarcát családi tragédiák formájában ábrázolják. Úgy mutatnak túl az individuális létértelmezés keretein, hogy kizárják a szabad eseményalakítás egyéni lehetőségét. Háy drámai művészete ennélfogva a családi származásra vezeti vissza a tragédiák létrejöttét, így a felkínált közösségi normák követése vagy elutasítása egyaránt csak az individuum megváltoztathatatlan társadalmi kitaszítottságát igazolja vissza.