Kontra Ferenc: Drávaszögi keresztek

Kontra Ferenc első regénye a Forum Könyvkiadó 1987. évi regénypályázatán nyert első díj jóvoltából először 1988-ban jelent meg. A Drávaszögi keresztek egy meg nem nevezett baranyai magyar faluközösség mindennapjait és tragikus emberi sorsait mutatja be egy fiatal fiú, Jani visszaemlékezése alapján. Elbeszélésmódját az egyes szám első személyű, balladisztikus hangvétel jellemzi; a narratíva nem törekszik sem szociografikus tárgyiasságra, sem történelmileg igazolható objektivitásra, inkább folklorisztikus, mitizáló, önreflexív prózanyelven építi fel egymáshoz lazán kapcsolódó történetek sorából a fogyatkozó közösség autentikus krónikáját. Jani családjának három generációig visszanyúló életét a pudárkodással, szürettel, disznótorral, kútásással, jégvágással, pálinkafőzéssel, kukoricamorzsolással és selyemhernyó-tenyésztéssel járó feladatok monotonitása szervezi, és váratlan események sora, például a szomszédos tanya, majd a kocsma leégése vagy egy menyegző közös ünneplése során megtörtént családi tragédia sújtja. A közösség tagjait (Jani szüleit és nagyszüleit, a kosárfonó Gábor mestert, Milutin bácsit, Pista szomszédot, Hordós Gyurát, Ronec Mihályt, Téglás Jóskát, Takács Sárit, Annát vagy Szalma Mariskát) nemcsak a narrátor leírásából ismeri meg az olvasó, hanem elsősorban az általuk elmondott történetek egyéni beszédmódja és – Huszka Árpád szavaival élve – az ezekből az „esszenciálisan tökéletesre finomított mesékből” kirajzolódó életszemlélet és értékrend nyomán. A szereplők közvetlen megszólaltatása, a folklorisztikus motívumrendszer és a tájnyelvi kifejezésmód, illetve a szerző egyes verssorainak a prózai szövegbe történő beemelése a szóbeliség irodalmi erejével teszi egyedivé és emlékezetessé a narratívát.

A regény cselekményének szembetűnően visszatérő motívuma a cím keresztény szimbolikája által is jelölt halálesetek sora (a szereplők gyilkosság, öngyilkosság, baleset vagy magzatelhajtás áldozatai), amely egyúttal belső kohéziót is biztosít a prózaszövegnek. Ebben a határon túli magyar közösségben mindenki a saját keresztútját járja, hermeneutikai szempontból éppen ez ad sorsuknak sajátos egzisztenciális mélységet: „a regényben bemutatott emberek részesedése a keresztútban tehát nem a megváltó keresztjének átvételében ragadható meg […] hanem azáltal, ahogy e keresztút szövegben tükröződő interpretációja átszűrődik a szereplők egymás életét is keresztező útján. […]. A kereszt hordozásáról szóló parancs tehát egyrészt a Krisztussal és a többi emberrel való közösség kinyilatkoztatására, másrészt a személyes mártírium tudatos vállalására szólít fel. Kontra szövegében a sorsközösség vállalása és a személyes mártírium, mint a többiek szenvedéstörténetében való részvét, egymás feltételeként jelenik meg.” (Kránitz)

A szóbeli és írott hagyomány felidézésén túl a posztmodern szövegalkotás innovatív jegyei is megmutatkoznak a Drávaszögi keresztek 1988-as kiadásában. Ennek talán a prózaszöveg sajátos tagolása és tipográfiai elrendezése a legszembetűnőbb példája. A százoldalas regénynek nincsenek fejezetei, sőt az egyetlen bekezdésként elrendezett szövegtestet tagoló kisebb, a mondategység határait sem feltétlen követő újabb és újabb egységeinek kezdetét nem a következő sor elején, hanem folytatólagosan töri meg a szerző, amit „egymás alá szakadó sortördelésnek” nevez. Ráadásul a szerző még a párbeszédeket se különíti el gondolatjellel vagy új sorba való szedéssel, ami azt a benyomást kelti, hogy a regény valójában az édesapja haldoklása miatt a kórházba siető Jani visszaemlékezésének tudatfolyama, amelyet a szöveg szinte szó szerint ismétlődő nyitó- és zárómondata foglal keretbe („Későn érkezem.” – „Későn érkeztem.”). Szintén váratlan poétikai megoldás az is, hogy fejezetek helyett egy örökmozgó figuráról készült, a könyv borítóján is visszatérő szoborfotó-képsor tagolja kilenc nagyobb szerkezeti egységre a szöveget, amelyet Maurits Ferenc készített Németh Mátyás fényképeinek felhasználásával.

A Drávaszögi keresztek második, 2008-as kiadása azonban jelentősen eltér az első szövegváltozattól. A posztmodern vizuális elemek felhasználása helyett itt hagyományosan számozott fejezetek, illetve a lapszéli margóhoz rendezett sortörések tagolják a szöveget, és a regény zárlata is számottevően módosul: egy, az első kiadásból hiányzó fejezetben az olvasó az apa halála helyett a család csomagolásáról és költözéséről értesül, az átdolgozott történet így sokkal optimistább jövőképet sejtet. A szándékoltan önéletrajzi ihletésű regény húsz évvel korábbi szövegváltozata elsősorban az elődök szellemi örökségének a felidézésével és irodalmi műként való rögzítésével annak megmentésére és kulturális átörökítésére törekedett. Kontra Ferenc saját bevallása alapján azért dolgozta át a könyvet, hogy ötvenévesen immár addigi írói életművét összegezze. Azonban irodalomtörténeti szempontból nemcsak a hagyományosnak tekinthető prózapoétikai eljárások használata teszi a Drávaszögi keresztek második kiadását a kortárs magyar irodalom kiemelkedő eseményévé. A 2008-as kiadás a regény kulturális kanonizációját is egyértelműen jelzi, hiszen a budapesti Magyar Napló, az eszéki HunCro és a szabadkai Életjel Kiadó együtt vállalta megjelentetését.