Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása

Az 1960-as, 70-es évek fordulójára Illyésék, Juhász Ferencék és a „tűrt” újholdasok mellett antológiák köré csoportosuló tehetséges fiatalok jelentkeztek Ághtól Várady Szabolcsig (Első ének; Költők egymás közt; Elérhetetlen Föld). Ők voltak az új irodalom – velük foglalkozott az 1969-es lillafüredi konferencia, melyre azonban több, utóbb korszakos jelentőségűnek bizonyult költőt (Oravecz, Petri, Tandori stb.) nem hívtak meg. Az MSZMP kulturális bizottságának illetékese beszédében Tandoriról elítélőleg szólt. A párközpont szuperlektora a készülő második kötet kéziratának kiadását nem javasolta, mely így átkerült a Szépirodalmitól a Magvető Kiadóhoz, ahol négy év után némi csonkítással Egy talált tárgy megtisztítása címen jelent meg. Már a Szépirodalmi írásos állásfoglalásában ez áll: „a legjelentősebb és a legfigyelemreméltóbb tehetség a hatvanas években jelentkezett fiatal költők között.” A Töredék Hamletnek szakmai fogadtatása és az olvasói lelkesedés ezzel még maximálisan egyetértett, de a „Sárga könyv” oly mértékben tért el a megújított hagyományoktól is, hogy az megosztotta közönségét: rajongókra és fanyalgókra. Sok „versében” eltűnik az én, illetve epikus távlatba kerül, elbeszélt szereplővé válik, a szubjektum „szétszálazódik”. Némely darabja nem írás, csak betűhalmaz, számjegy, illetve ezek kombinációja. Nemcsak a világirodalmi példák (T. S. Eliot rejtvényei, a becketti szkepszis, Cummings szótördelő merészsége), hanem a kortárs zene (Cage aleatoriája), a képzőművészet is inspirálták Tandori újításait: Marcel Duchamp talált tárgyai, a concept art (mely előtérbe helyezi a fogalmi gondolkodást, megismerést). Rokontörekvéseket, formai kísérleteket az angol és német nyelvterületen, valamint a hazainál szabadabb levegőjű jugoszláviai és emigráns magyar lapokban találhatott (az újvidéki Új Symposion, Híd, a párizsi Magyar Műhely), s az akkoriban itthon ritka kincsnek számító nyugati képzőművészeti albumokban (említi az Artforumot, ARTnewst például). „Versképződményei” konceptek is, ami nála csak plusz lehetőség az érzéki-érzelmi hatás, esztétikai érték létrejöttéhez. „Ma sem gondolkodom szemantikában pl. Ép ésszel ki tenne olyat?” – vallja az első köteteiről szólva.

Az Egy talált tárgy megtisztítása két év termését tartalmazza (1969–70); ötven vers öt ciklusban. Az elsőből egy híres darab:

HALOTTAS URNA KÉT FÜLE E. E. CUMMINGS MAGÁNGYŰJTEMÉNYÉBŐL
)
(

Minden rápillantásra újabb meglepetésekkel szolgál. Áll egy hosszú címből és két egymás alá helyezett zárójelből. A fölső a bezáró, az alsó a nyitó. Az sms-ezőknek s a merész fantáziájúaknak nevető és síró száj, szem, szemöldök. Elhelyezésük azt sugallja, hogy volt valami előzmény, ami itt nincs közölve, és következik valami: ez pedig ismeretlen, „üres” sor. Szabadon áradhatnak az asszociációk: ez eddig „csak” avantgárd képvers! (Tandoritól idegen az avantgárd mozgalomszerűsége, kiáltványossága, meghökkentés-szándéka, élcsapat-érzülete – tiltakozott is a besorolás ellen mindenkor.) A címmel együtt már konkrét vers (dinamikus, térbe-időbe helyezett, benne az írásjel konkrét látvány és anyag is, megfejtendő vagy bevillanó jelentés). Így már a rajzolat a maradvány (az elhalt porai) megőrzésére szolgáló edény (urna), illetve annak is csak maradványa: (mindössze két fül). A „halottas” szó által a zárójelek már életről-halálról szólnak. Az „előtte és utána”, az „ismert és ismeretlen” új értelmet nyert. A „gyűjtő” Cummings vibráló és zárójelezett (!) verseit (többek között) éppen Tandori fordította bravúrosan. Együtt az ironikus és a tragikus, a gondolati és érzelmi szint. A megértési folyamat külön élvezet a befogadó számára.

Az amatőrség elvesztése ciklus utolsó verse a Rimbaud mégegyszer átpergeti ujjai közt az ábécét. A cím utána „nemzetközi ábécé” huszonöt betűje, alatta tizenkét sor idéző vagy ugyanaz-jel, „macskaköröm”, mindegyik sorban kettővel kevesebb – míg teljesen eltűnnek. A vers tehát csak betű és írásjel: a betűk, mint a homok, és mint az élet leperegnek, elfogynak. Itt is jelentéses a név, Rimbaud hírhedt elhallgatására, eltűnésére is gondolunk. Találós kérdés vagy definíció ez:

EGY DOMBORÍTÁS KÉT FELE
Időpont, többesszámban.
Leendő ugyanaz.

Mi ugyanaz, egyszersmind más? A domborítás, amely megfordítva, a másik felén homorú! Mozgó rejtvény, a cím és a verstest között vált ide-oda az olvasói tudat.

Az Egy vers vágóasztala tíz oldalas gondolati mű, nyelvkritika és önelemzés: „A szavak meg hol / rövidnek, kevéskének bizonyulnak, / hol naphosszat elhallgatnánk őket, hol meg / elég, hacsak a felét-harmadát / írjuk le a leírhatónak. / Hiszen a foghíjas reklámfeliratoknak / nincs-e ugyanannyira „igazuk” mint / hibátlanul villogó párjuknak?” A kötet másik posztmodern jellegzetessége az önreflexivitás mellett a szövegköziség: saját és idegen szövegek újabb művé történő átlényegítése. Ezáltal a vers és az élet egyneműsödik, az események s a kulturális élmények (olvasmányok, kiállítások stb.) egyenrangúvá válnak. A Koratavasz egésze egy sportújság-cikk szavaiból áll össze. A Tallózás az őszi-tavaszi táblázaton térképről bemásolt belgrádi utcaneveket sorol, így idéződnek fel nyaralások feleségével és a műfordító tevékenység: „Előveszem […] az írógépet […] odaviszem a szótárt […] és csinálom […] Handkét, Beckettet”. A másikat megszólító szöveg megkapó meghittséget és némi melankóliát áraszt: „[…] és ha nem is a tengeren, / a gyaloglós déli parton / kedvünkre labdázgatunk, és majd / ezek a hétköznapok is véget érnek.”

Az Egy talált tárgy megtisztítása költők és prózaírók több generációjának jelentett inspiráló és felszabadító mintát. Gondoljunk a Ver(s)ziók (1982) vagy a Médium Art (1990) antológia szerzőire.