Jókai Anna: Jákob lajtorjája

A Jákob lajtorjája sok tekintetben kapcsolódik a szerző előző műveihez, de új formai megoldások és eszmei-világképi kezdemények is jellemzik, amennyiben újfajta viszonyba lép a profán és a szakrális. A főszereplő egy fiatal ügyésznő, Kantár Hajnalka, akit korai szerelmi csalódása meggondolatlan házasságba kerget, ami aztán gyors válással végződik. Életének két viszonyítási pontja: őt igaztalanul vádoló, szemrehányásokkal elhalmozó édesanyja, Cecília és kislánya, a nehezen kezelhető Kiscili. Ebbe az életbe „lép be” Kazakovics Kornél, a vidéki, utóbb fővárosi (filmszerepei révén is ismert, népszerű) színész mint szerető, később mint férj. Jó szándékú, de gyenge akaratú férfi, aki képtelen elszakadni beteges első feleségétől és lányától, a súlyos cukorbeteg Orsitól. Hajnal próbál korrekt, sőt segítőkész lenni, de egyre elviselhetetlenebb számára, hogy osztoznia kell a szeretett férfin. A féltékenység, a veszekedések váláshoz vezetnek anélkül, hogy akár Hajnal, akár Kornél súlyosan hibáztatható lenne. Hajnal is előbbre akar jutni pályáján (valóban sztárja lesz a tévé jogi műsorának); s Kornélnak sem róható fel sem szakmai ambíciója, sem az, hogy kíméli, segíti első feleségét, akivel tizenhat éves leányuk halálát is meg kell élniük. A válás után Kornél is, Hajnal is újabb partnerekkel „vigasztalódik”, pedig mindkettőjük számára ez a kapcsolat lehetett volna a nagy lehetőség, az igazi boldogság.

Nem elsősorban abban áll e regény újszerűsége, hogy Mózes első könyve huszonnyolcadik fejezetének verseit (11–17., Jákob égbe érő lajtorját lát) Hajnal felolvasásával és a passzus viszonyítási alappá tételével beépíti a mű szövegébe. Más szempontból is újfajta regényalkat ez. A görög tragédiák (kórus) és az emberiségköltemények (pl. Az ember tragédiája) kommentáló, értelmező szólamait követi, s egyéb narrációs eljárásokkal is eltávolodik a naturalisztikus elbeszélésmódtól. E nagyfokú újítás gondolati, szakrális gazdagodással esik egybe; olyan műalkat megteremtésével, mely a kései évtizedek felé mutat. A legszembetűnőbb újítás a három allegorikus alak (a Szikrázó, a Villogó, a Sugárzó) és a HANG beiktatása. A képlet lényege nem is az, hogy az elbeszélés három szellemi lény (akárcsak Ádám, Éva és Lucifer) kommentárjaival egészül ki, hanem hogy ezek jelenléte a metafizikai szférával teremt kapcsolatot. Maga a létra-motívum archaikus tágasságú: Jákob lajtorjájának mítoszi jelentését Krisztus mennybe menetele előképének is szokás tartani. A szereplők is emelkednek és süllyednek életük különböző szakaszaiban. A többféle értelmezésre a regényszöveg is felbátorít. Hajnal így vezeti be a Jákob történetének felolvasását: „Réges-rég volt két testvér, de csak az egyik álmodott. Amit meg nem tudhatott ébren, az álom vele megtudatta.” Álom, valóság és a valóságnál igazabb álom szembeállítása a szakrális szöveg térnyerését biztosítja. Orsi haldoklásával is összefonódik a létra-motívum: Ambrus doktor szerint a kislány már vizionál: „Valami létrát és a metrót emlegette.”

A metafizikai kiszolgáltatottság először hiányként fogalmazódik meg: „Hajnal félt. Olyan erősen és irracionálisan, mint gyermekkori álmaiban. Valami zsáktól, valami veremtől, valami büntetéstől, valami sötéttől, ami foltokban közeledik. Jön-jön, egyre közelebb. És senki sincs, aki megvédje…” Hajnal megnyugvása(i) nem kauzális képződmények, nem vezethetők le a regény eseményeiből. Eleve adottként ismerhetők fel, így a legpontosabb kifejezés rájuk az „ingyen kegyelem”, amely azért teljes értékű, mert a szereplők vállalkozásai mindig kudarccal végződnek. Hogy miért, arra nehéz válaszolni, bár mindig triviális kis bűnök játszanak szerepet ebben: az önzés, a szerzés vágya, az irigység, az érdekcentrikus választások – érzelmi viszonyaik a haszoncentrikus gondolkodásnak vannak kiszolgáltatva. Az egymásért való életben feloldódni képtelen, a türelmetlenség formáját öltő irigységtől szabadulni nem tudó kínok igen életszerű megjelenítése a regény. A színház világa Kornéllal kapcsolatban és az igazságszolgáltatás mechanizmusa (Hajnal révén) más-más fénytörésben mintha ugyanezt mutatná meg. Burkolt közömbösség, tartalmatlanság és riasztóan rideg emberi kapcsolatok mindenütt.

A Jákob lajtorjája tehát részben arról és úgy szól, mint a megelőző művek. Lehetséges azonban, hogy Jókai Anna egyetlen korábbi regényében nem láttatta a férfi-nő viszonyt ennyire az asszony szemszögéből, s mégis ennyire árulkodóan leleplező módon. Hajnal őszinte és akart szerelmi mámorai, bosszút forraló megfiatalodási kísérletei, az új partner meghódításának viszolyogtató, sőt szánalmas manőverei olyan mélységekről, olyan testi-lelki kínokról szólnak, amelyeknek ilyen kegyetlen, keserű öniróniával átitatott kórképét kevesen ábrázolták érzékletesebben. Ennek köszönhető a transzcendens megoldás szinte szükségszerű felmerülése, a Jákob lajtorjája által közvetített lehetőség és biztatás. Hajnal és Kornél kortársi magyar körülményekkel átszőtt boldogtalanságától meglehetősen messze esik Mózes első könyvének sokértelmű története álomról, létráról és az Úr ígéretéről. Ám a mindennapi valóság, Orsika „metróélménye” (aki számára oly bámulatos volt a felfelé és lefelé mozgás dinamikája), a kislány reménye és kétségei a jelen érzékletes valóságával hozzák összefüggésbe Jákob álmát és a jövő perspektíváját. Az Ótestamentum (talán a krisztusi megváltást is megjósoló) üzenete esendő, önző emberek vergődése fölé építi a vertikális mozgás archaikus-mitikus élményét és lehetőségét. A banális és kilátástalan valóságos élet fölé magasodik mindaz, ami bűnök és hitványságok „sugárzó” és „szikrázó” erőforrás gyanánt megjelenő, transzcendens ellenpontja; sőt a megmenekülés záloga.