Kormos István: Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról

Kormos István életműve a gyermek- és a felnőttirodalomban egyaránt maradandóan jelentős. Legelső könyve, Az égigérő fa 1946-ban jelent meg. Verseskötettel egy év múlva jelentkezett, de a következő kiadására (Szegény Yorick) 1971-ig kellett várnia. A Rákosi-korban a gyermekirodalom művelése jelentett menedéket számára, s közben kiadói szerkesztőként is nagyon sokat tett azért, hogy alkalmi, didaktikus jellegéből klasszikus értékűvé emelje a gyermekköltészetet. Az irodalomnak ez az ága nem tekinthetett vissza túl hosszú múltra. A felvilágosodás kora jelentette a kezdetet, nálunk pedig a nevezetes Flóri könyve 1836-ban. Bezerédj Amália munkája még a 19–20. század fordulóján is használatban volt. Igaz, ez a mű irodalomnak és tankönyvnek is tekinthető. Az igazi gyermekirodalom a 19. század utolsó harmadában született meg, s a népmese-feldolgozásokat egyre több gyerekeknek szóló verseskötet követte. A századvégtől ebben a műfajban a legsikeresebb Pósa Lajos volt. Prózában Sebők Zsigmond, akinek Mackó úrról szóló történetei, regénysorozata nagy népszerűségnek örvendett. (Később Dörmögő Dömötör címmel jelent meg.) Sebők Zsigmond könyveinek hőse emberré változott medveként viselkedik, nincs kapcsolatban a gyermekjátékok közt az 1900-as évektől megjelenő játékmackóval. Mackó úr úgy járja hazánkat, más országokat, mint egy jámbor vidéki ember, aki most ismerkedik a nagyvilággal. Közben kis olvasóinak is továbbadja a tudnivalókat, hírt ad még a modern technika vívmányairól is.

Kormos István verses meséjének hőse öt és fél évesen kerül óvodába. Medveként már nem volna kölyöknek tekinthető, de a medveéletre még nem elég önálló. Amikor egész nap csak csatangolt az erdőben, s jól el is tévedt, a fiára rátaláló öreg medve úgy döntött, óvodába adja. A barlangban lakó bocs – bár otthon tejeskávét, édes málét és más finomságokat kaphatott –, útravalónak kedvenc csemegéjét, három vackort vihetett magával. Apja úgy mutatta be a többieknek: „most lett ember igazában”. Vackor, mint egy kis óvodás, fokról fokra megtanulja a társai számára már ismert rendet, szokásokat, s idővel ügyesen alkalmazkodik; örömmel és kötelességtudattal készül az iskolás életre. Kormos nagyszerű ötlete volt, hogy a medve szerepköre az első fejezet után feleslegessé válik. Gyerekek élnek és cselekszenek gyerekek között, bár egyikük kissé mackószerű, s kinek varázsigéje: „Brumma, brumma, / hóha, hó! / Fára mászni / vóna jó!” Eleinte természetesen szökni is próbált Vackor az óvodából, legkülönösebb tulajdonsága pedig hatéves születésnapjáig az volt, hogy nem szerette a mézet. Kormos történetében Vackor a mackógyerek, benne a játékmackó és a mackós embergyerek tulajdonságai rétegződnek egymásra. Mackó, aki emberként él, játékmackó, aki életre kel; gyerek, aki mackót játszik. A mesében természetes, hogy Vackor beszélni is tud, s emberek közé kerülve lényegében emberként viselkedik. Részéről nem látványos személyiségváltozás ez, hanem egy medvebocs fejlődéstörténete. A történetben Vackoron és szülein kívül más medveszereplő nincs. Vackort nemcsak az óvó néni neveli, hanem a többi gyerek is. Domokos Matyi tanította meg játszani, s ő kérte egyszer arra, hogy játsszanak medvést. Vackor tíz óvodás gyerekkel kerül egy csoportba. A legelső, később lényegesen bővített terjedelmű kiadás után a másodikban már a következő nevek szerepelnek: „Katona Anna – egy, / Varga Bence – kettő, / Pór Jutka – három, / Fazekas Marci – négy, / Fazekas Eszter – öt, / Domokos Matyi – hat, / Vas Pista – hét, / Pengő Gyöngyi – nyolc, / Fodor Dávid – kilenc, / Kovács Vicu – tíz, / tíz, / tíz, / tiszta víz, / sok gyerek, / sok cseprő-apró, / és közöttük brummogva / ott táncolt az a csöpp boglyos, / lompos, / loncsos / és bozontos, / és piszén pisze kölyökmackó.” Ez a kiscsoportnévsor rendszeresen, ritmusszerűen visszatér a mesében, összesen tizenháromszor. Mindez tagolja és össze is kapcsolja a mese egészét és elemeit. Ugyanakkor a tíz személy neve viszonylag könnyen megjegyezhető a „négy éven felülieknek” ajánlott műben. Ám az első kiadáshoz képest a névsor jelentősen megváltozott. Csak Domokos Matyi és Vas Pista maradt benne a régiek közül. A költő felnőtté váló Anna lányának nevét is kihagyta, majd a harmadik könyvébe beillesztette az 1973-ban született második lányáét, az 1956 előtti óvodás és ismerős neveket is újabbakkal cserélte ki. A Vackor-mesék formavilágáról így vallott a költő: „amit én a gyerekköltészet címén műveltem az elmúlt húsz évben, az Arany Lacinak című Petőfi-versből indult ki. Versben írom a meséimet, de gyerekverset alig írtam, és a legismertebb könyvem, a Vackor is az Arany Laci formajegyeit viseli.” Valóban így van: a verses népmese-átdolgozások kötött ritmusai után a Vackor-történetek 2 és 8 szótag között hullámzó, kettő, olykor háromütemű sorokból állnak. Például: „nem is medve, / csak egy apró, / lompos-loncsos / és bozontos, / piszén pisze kölyökmackó”. Ez a hullámzás, a sok indulatszó, hangutánzó szó mozgalmasabbá teszi a szöveget. Hasonló a funkciója a vendégszövegeknek. Ezek részben népdalok, részben pedig Kormos-mesék, amelyek korábban már önállóan is megjelentek. Feltűnő poétikai sajátosság az ismétlés. Nemcsak a szavak ismétlődnek, szókapcsolatok variálódnak, hanem hosszabb szövegrészek is. Ez főként az óvodástörténetben figyelhető meg, s ennek nyilván pedagógiai célja is van.

A második mese, a Vackor világot lát egy kissé halványabb, és a majdan trilógiává változó művet is széttagolja. A történet kiindulópontja érdekes: Vackor nem akar téli álmot aludni, ezért szülei engedélyével Budapestre utazik egy kordét húzó szamárral és kecskével. A harmadik rész megjelenését a költő már nem érhette meg. A Vackor az első bében visszatér az első rész szemléletmódjához, és teljessé teszi a trilógiát. A három mesekönyv alapján egyértelmű, hogy Kormos gyermekirodalmi műveiben mindvégig ott munkál a játékos kedv, a humor és az igazságra való törekvés.