súgó szűrés
keresés

Térey János: Paulus

Szerző
Térey János
Kiadás éve
2001
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Palatinus Kiadó
Oldalszám
320
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Irodalmunk 1990-es évekbeli átalakulása után a posztmodern korszak egyik igen fontos, az újítási módokat összefoglaló műveként értékelte a kritika Térey Paulusát. Egyrészt irodalmi hagyományaink szükséges továbbvitelét s egyben megújítását látták a műben, másrészt hiteles és aktuális – elsősorban költői – megszólalást az új évezred elején. Az értékelő hangok mellett a kifogásokat soroló észrevételek is megjelentek: miközben a választott műfaj, a verses regény megújításának örvendetes tényét regisztrálták, jelezték a megújítás nem kellően működő elemeit. Térey a lírai kötetek után nagy terjedelmű regénnyel jelentkezett, s ez nemcsak azt jelentette, hogy a korábbi kötetek versei között már meghúzódó történetmondási lehetőségeket domborította ki, hanem egy új, „nagyszabású” szerkezetet dolgozott ki írásművlben. A kompozíció két fő irányra épült, melyek közül az egyik az egyenes vonalú mozgás és annak fordulata (elfordulása, „pálfordulás-paradigma”), a másik a körkörösen mélyülő térszerkezet, amellyel az Isteni színjáték Pokol részének térképzetét elevenítette fel. A dantei mű megidézésének legfőbb oka a pusztulás, kárhozat bemutatásának párhuzama. Térey regényének fő témája és értékkategóriája hasonlóképpen a pusztulás, amely egyaránt jelent emberi és tárgyi megsemmisülést, személyes és történelmi léptékű romlást egyéni sorsokban ugyanúgy, mint egész közösségek történetében.

A regény főszereplője Pál, 21. századi számítógépes programozó. Rendszergazda és hacker egy személyben, aki Budapesten éli céltalan életét napra nap. Cselekedeteinek és környezetének kisszerűségét kiemelendő kerül a történetbe ellenpontként Friedrich Paulus német tábornok története, aki a keleti fronton, Sztálingrádnál vereséget szenved az orosz csapatoktól, fogságba esik, és átáll az ellenséges hadsereghez, miközben több százezer katona pusztul el irányítása alatt. A Pál nevek sorozatába illeszkedik még Saul–Szt. Pál alakja is, akit egy furcsán időzített és hangszerelt vitában idéz meg a főszereplő és barátja, Kemenszky: arról beszélgetnek, hogy a páli tanok miként változtatták meg a kereszténység eredeti, Jézus meghatározta elveit. A 21. századi történet így időbeli mélységekkel telítődik, amelyek allegorikusan továbbgondolhatóvá teszik a főszereplő tragikus halálával végződő cselekménysort.

A történet elbeszélése erősen filmszerű az éles váltásokkal, a mozgóképes eszközök nyelvét megidéző formai megoldásokkal, de egyben az operák világát is felidézi a szöveg az áriákra emlékeztető betétekkel és a műfajilag is megjelölt cavatinákal. A szerző fontos célkitűzése egy, a wagneri szándékhoz közel álló Gesamtkunstwerk létrehozása volt. A Paulus legfontosabb irodalmi mintája Puskin Anyeginje, elsősorban formai tekintetben (a versforma Anyegin-strófa), de a történetvezetést, az olvasóhoz kiszóló narrációs megoldásokat illetően is. A korszak magyarországi életéből a felső középosztályt figyelve vesz mintákat, Pál és szerelme, Ludovika is ide tartozik. Az Anyegin mintájára a narráció alaphangneme az irónia, amellyel az elbeszélő mind főhőseit, mind az általános értékpusztulást leírja, s egyben a személyes döntéseket relativizálja. Az irónia teszi lehetővé a narrátor értékminősítéstől mentes pozíciójának megteremtését, amely azért válik szükségessé, mert így kerülhető el, hogy didaktikusan állást foglaljon olyan alapvető kérdésekben, mint a kereszténység páli átalakításának önkényes volta vagy az orosz-német háborús konfliktus etikai kérdései. Ennek következtében a verses regény két fontos idősíkjának markáns történelmi vetülete nem tanulsággal szolgáló példázatként, hanem átfogóan mindent megváltoztató eleve elrendelésként (s egyúttal a pusztulás elemi hordozójaként) van jelen a műben. A narrátor többször azonosítja magát a regény terébe Térey János néven beléptetett, szerzői pozícióba helyezett szereplővel. Ezt a provokatív posztmodern gesztust az elbeszélői szerep körülhatárolásának szándéka indokolhatja, a szerző ezen a módon is folyamatosságot teremt különböző műfajú művei között. Noha a verses regény kompozíciója kiemelkedően összetett, mégis a szöveg nyelvezete az, amely magával ragadja az olvasót, s amely egyedivé, összetéveszthetetlenül Téreyhez köthetővé teszi a művet. Az elbeszélő különböző stílusrétegekből és közösségi nyelvhasználati elemekből építkezik, ezeket szabadon keverve alakít ki olyan pátoszmentes, de egyben a mű tematikai súlyához illő nyelvezetet, amellyel a széttartó, különféle utakon elinduló jelentéstartományokat beépítheti a verssorokba. A sok gyökérből táplálkozó nyelv töredezettségével, gyors szólamaival számos üres helyet hagy a befogadónak, hogy saját nyelvi tapasztalataival egészítse ki a jelenetet, és továbbgondolja, hogy a nyelven keresztül megalkotott hatalmi, emberi, érzelmi szituációkban mennyire ismeri fel saját magát. A ~ összességében nem könnyű olvasmány; sok verssorában nem fejthető föl, mire vonatkoztathatók a metaforák, vagy azok nem konzisztens, hanem egymásnak feszülő jelentésmezőket hoznak létre.

A regény szövege mögött mély és komoly háttértudás áll; akár a keleti front hadszínterének alakulásairól, Paulus hadászati működéséről, akár a világirodalom idekapcsolható szöveghelyeiről, akár a 21. század elejének budapesti szórakozóhelyeiről, éttermeiről, gasztronómiájáról van szó. Ezt a jelentős ismeretanyagot a szöveghez szervesen csatlakoztatott jegyzetekben adja közre a szerző, amely gesztussal egyszerre hitelesíti, és irodalomtörténeti reflexióval látja el művét, másrészt ironikusan meg is kérdőjelezi a filológiai, történelmi háttértudás érvényességét. A Paulus fontos összefoglalása azoknak a poétikai eredményeknek, újításoknak, amelyeket 1990 és 2000 között irodalmunk, s benne Térey János kimunkált, mégsem nyitott utat hasonlóan erős komponáltságú továbblépések felé.

Irodalom

Margócsy István: Térey János: Paulus.  2000, 2002. 1. sz.

Tóth Ákos: A Paulus-hasonlat, Térey János: Paulus.  Új Forrás, 2002. 8. sz.

Angyalosi Gergely: „Kaszálni páli réteken” (Térey János: Paulus).  Holmi, 2002. 9. sz.

Keresztesi József: A nagy szabásminta. Térey János: Paulus. Jelenkor, 2003. 1. sz.