Wodianer-Nemessuri Zoltán: Végvidék

Wodianer-Nemessuri Zoltán önértelmezésében történelmi tényregénynek nevezte művét. A török korban játszódó történet legfontosabb inspirálója Móricz Zsigmond Erdély című műve – továbbá Gárdonyi Géza Egri csillagokja és távolabbról Bánffy Miklós Erdélyi története lehet. A történelem itt nem puszta keret, a képzelet világába kalandozó írói szándék hitelesítő háttere, hanem magának a műnek a tárgya, illetve főszereplője, az emberi sorsok irányítója. Az író a történelem valós, korabeli forrásokból megismerhető hőseit állítja az olvasó elé, és reális történelmi események rekonstrukcióját teremti meg. A nagyregény történelmi hűséggel ábrázolja a Mohács utáni kor zavaros viszonyait. Illúziótlan, vad, nyers világa a túlélés krónikája. Karóba húzás, apácák megerőszakolása, dárdával földhöz szögezés, lefejezés: a kegyetlenség tobzódik ebben a világban. Úgy ábrázolódik a kor és a megírás jelen idejének, végső soron közös lényegűnek láttatott egzisztenciális mélységű – a harc, az emberi élet értelmének – gondja, hogy azok a magyarság tartós sorskérdéseinek emblematikus megfogalmazásaivá válnak: a külső és belső ellenségek között őrlődő, önmagára utalt nép létküzdelmét mutatják be. A Végvidék megnevezés első megközelítésben térbeli fogalom: azt az országrészt jelöli, amely a regény fő helyszíne: a Balaton-felvidék és Nyugat-Magyarország. A török elleni honvédő háború végvidéke: ha itt nem sikerül megállítani a törököt, bizonyosan elvész az ország. S ebben a megfontolásban tárul fel a cím másik jelentése, amely az időperspektívára utal: az a veszély fenyeget, hogy véget ér, lejár egy történelmi korszaka a magyar nemzetnek.

A könyv Rátóti Gyulaffy László, Csobánc várura, veszprémi és tihanyi főkapitány katonai pályafutásának kilenc esztendejét követi végig. A török elfoglalta a szomszédvár Hegyesdet. A korszak legendás párbajhőse alig két tucat emberével harcol ellenük. Eck zu Salm gróf császári generális sokezres zsoldoshadával rákényszerül, hogy Győr alatt tétlen szemléljék Szigetvár elestét és Zrínyi Miklós halálát. Nádasdy Tamás nádor összefogásra próbálja bírni a magyar urakat. Von Puchhaim, a bécsi udvar főhaditanácsosa, a magyarországi ügyek előadója képviseli a gyanakvó, következetlen Habsburg-politikát. Von Berg ezredes felívelő pályafutását Pannóniában akarja kiteljesíteni. Gyulaffy Csobánc ostroma után párviadalra hívja Bajazid hegyesdi török vajdát; de hiába győz a magyar várkapitány, hűtlenség és felségárulás vádjával Bécsbe rendelik. Élete fordulatában az élethalálharcát vívó magyarság kegyetlen, véres valósága s az európai nagypolitika, a Német-római Birodalom hatalmi érdekeinek ütközése a fátumos erő. „Mintha a végítélet közeledne, olyan önfeledt a haláltánc Pannóniában is, a birodalomban is.” Az író a politikai helyzet bemutatásában kerüli az örökölt romantikus eszményítést és a nemzeti egyoldalúságot. Nyilvánvalóvá teszi a kölcsönös függési viszonyokat: az országnak szüksége van a császári katonákra és pénzre, ahogyan a Habsburgoknak is Magyarországra mint ütközőállamra. Gyulaffy önállósítja magát, mert tisztában van vele, hogy két malom közt őrlődve csak így van esély a túlélésre. Élettapasztalata azt mondatja vele: „Nincs törvény, nincs igazság, ha maga nem teremti meg.” A történet egyik mozgatórugója, hogy emiatt szembekerül mind a császári udvarral, mind a magyar kapitányok egy részével. A főkapitány tudja, hogy győzelmei dacára menekülnie kell. Elveszíti ősi várát és birtokait, s Erdélybe vonul.

A históriai hűség mellett a szerző néhány anakronizmust is elrejt regényébe. Az elbeszélt időbe nem teljesen illeszkedik Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Nádasdy Tamás vagy éppen Miksa császár életútja. Nem krónikát ír: miközben fontos számára a hitelesség, nem törekszik aggályos pontosságra: a kronológiát a poétikai kívánalmak szolgálatába állítja, egy történelmi korszak modelljét alkotja meg. Rendkívül takarékosan él archaizmusokkal. Szinte csak a korabeli tárgyi világ megnevezése idézi a kort, illetve az enyhén a pátosz irányába megemelt, megnemesített beszédmód az, melynek komor, fenséges áramlásában rejtetten visszhangzik a kor aurája. Úgy teremtődik hiteles történelmi miliő, hogy a jelen olvasója számára világossá, érthetővé válnak a kor politikai-társadalmi viszonyai, s a régmúlt idő művelődésének széles körű panorámája tárul fel. A kaotikus történelmi helyzetben hatnak a harmónia és az élet egyensúlyának, az ellentétek kibékítésének erői is: a táj szépségének csodálata és a benne való otthonosság, az érzelmeknek is teret engedő familiáris közösség, a patriarchális családi háttér, a művészet élvezete, az Isten felé megnyíló áhítat. A természet, az ember, a múlt és a jelen egymásba áttűnő folyamatosságként jelenik meg. A nagyrealista regény és a hősi eposz műfaji jellemzői kapcsolódnak össze a műben. Egyrészről ott van az epikus gazdagság, az árnyalt lélekrajz, a társadalmi meghatározottság, a tényszerűség, az aprólékos tablókép, a lélektani összetettséggel szerepeltetett alakok – a várúrnő feleség, a magyar kapitányok: Thury György, Magyar Bálint, Török Ferenc, Tahy Ferenc vagy Nádasdy, Pribék Miska főlegényen át Zsuzsóig, a vár szajhájáig és Örzséig, a vár szakácsnőjéig, valamint az őbelé szerelmes Memi agáig terjedelmes a lista. Mindemellett megfigyelhető az in medias res kezdés, a részletezés, a seregszámla, az emberfelettinek ható, cselekedeteikkel a közösség sorsára befolyással bíró hősök, a török hősöket is példaképszerű alakokká emelő eposzi objektivitás. Továbbá a cselekmény egy-egy kiemelkedő esemény – a vezérek párviadala, Hegyesd visszafoglalása – köré szerveződik, s a tárgyalások, viták fontos előkészítői a hadi cselekedeteknek és egyéb fordulatoknak.