súgó szűrés
keresés

141 perc a befejezetlen mondatból

Rendező
Fábri Zoltán
Bemutató
1975.02.06.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
2 óra 14 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A hetvenes években a Szindbád (Huszárik Zoltán, 1971), a Tűzoltó utca 25. (Szabó István, 1973), a Régi idők focija (Sándor Pál, 1973), a Déryné, hol van? (Maár Gyula, 1975) és Fábri Zoltán filmje, a 141 perc a befejezetlen mondatból az európai művészfilmek színvonalán alkalmazták az érett modernizmus formai megoldásait. Fábri műve Déry Tibor háromrészes nagyregénye, A befejezetlen mondat alapján készült. Főhőse Parcen Nagy Lőrinc (Bálint András), a precíz, konformista nagypolgár, aki a család csepeli vasgyárában, vezető beosztásban dolgozik. Ám apja, Károly (Mensáros László) öngyilkossága, az egykori gimnáziumi osztálytárs, a fasisztoid Miklós (Lukács Sándor) által ideológiai okokból meg­gyil­kolt munkás, Béla (Cserhalmi György) tragédiája, a munkástüntetések és édesanyja (Bisztrai Mária) szeretője, az elvtelen, de karizmatikus Wavra (Latinovits Zoltán) negatív példája egyre inkább eltávolítják a nagypolgári léttől.

A Nappali sötétségtől (1963) a Húsz órán (1965) és az Utószezonon (1967) át modernista korszakát lezáró 141 perc a befejezetlen mondatbólig Fábri Zoltán egyre radikálisabban alkalmazta az időrendfelbontást. A cselekmény során Lőrinc gondolatai cikáznak múlt és jelen, fantáziaképek és valódi emlékek között, valamint a flashbackek mellett gyakoriak az előreutalások, amelyek felfedik a szereplők származása és osztályhelyzete miatt predesztinált sorsát. Fábri Zoltán műve ki-kitekint a konkrét társadalmi-politikai kontextusból az egyetemes témák birodalmába, például érinti az emberi lét alapkérdéseit, az élet és az emlékek illékonyságának problémáját. A főhőst motiváló szerelme, a harcos kommunista Éva (Csomós Mari) története különösen megrendítő, hiszen németországi küldetése során életét adta a baloldali munkásmozgalomért, ám a vészkorszakban meg­gyil­kolt főhős életképeiből összeállított albumba csak ennyit írtak Éva fotója alá: „Ismeretlen lány. Lőrinc hazaküldött tárcájában találtuk.” A politikai aktivista nő hiába áldozta fel magát a proletariátusért, halála után már csak a munkások bizalmát bátortalanul és sikertelenül kereső nagypolgár árnyékaként emlékeznek rá. Ha majd Lőrincet is elfejtik, Éva örökre kitörlődik a kollektív emlékezetből, mint megannyi embernek a neve és egyáltalán a létezése, akiket a 20. században meg­gyil­koltak elveik vagy származásuk miatt.

A rendezővel rendszeresen együtt dolgozó Illés György operatőr merész kocsizásokkal, különleges kameraszögekkel (például a vonaton elutazó Éva búcsúzásának „döntött képe”) és a látványt stilizáló szűrőkkel teremtette meg Parcen Nagy Lőrinc történetének szubjektív realizmusát. Fábri Huszárikhoz hasonlóan asszo­ciatív gyorsvágással képezi le az emlékezés és a gondolkodás kaotikus folyamatát. Rendkívül izgalmas ebből a szempontból Károly búcsúlevelének jelenetsora, amelyben Béla meg­gyil­kolása, Lőrinc édesapjának holtteste és az öngyilkosságot részben motiváló Wavrának a családi házban hagyott „nyomai” (például szivarja a zongorán) kerülnek egymás mellé. Ezekhez Fábri hozzákapcsolja a festői szépségű dubrovniki tengerpart motívumát, mivel a család gyakran nyaralt itt. Lőrinc képzeletében, a fényeket lágyító szűrőn keresztül felvett, impresszionista hatású jelenetben a „feltámadt” Károly egy bástyán sétál cilinderben és frakkban. Ebben és a többi „halottidéző” fantáziaképen a nosztalgia keveredik a tragikummal és az iróniával, elég csak a direkt teátrális színészi játékra és öltözetekre gondolni. Mint arra a montázsszekvencia utal, az apa sorsa tragikomikus, mert nem figyelt a jelekre, passzívan élte meg házassága tönkremenését, illetve elidegenedését a családtól. Kérdés, hogy az öntudatra ébredő Lőrinc képes-e értelmezni mindazt, ami a fejében lejátszódik, és ezáltal elkerüli-e Károly, avagy az atyák nemzedékének sorsát. Fábri határozott válasza, hogy nem, mert az osztályviszonyokat konzerváló ideológiák olyan biztosan választják el a nagypolgárságot a proletariá­tustól, mint a vaskerítés, amelyen keresztül a főhős a vérbe fojtott csepeli munkástüntetést szemléli tétlenül.

Déry Tibor 1933 és 1937 között írt nagyregénye a harmincas években kifejezetten merésznek számított, a Horthy-korszak egyenlőtlen osztályviszonyairól készített tűpontos látlelete miatt nem is jelenhetett meg, csak a háború után, 1947-ben. Ám mint Gelencsér Gábor is megállapítja, a film „stílusa a hetvenes években […] figyelemreméltóbb eleme a műnek, mint politikai mondanivalója”. A 141 perc a befejezetlen mondatból bemutatója után hatalmas sikert aratott, a kritikusok is éltették, mivel Déry már befutott író volt, és a kádári kultúrpolitika kifejezetten támogatta a munkástematikát. Persze Fábri más filmjeihez hasonlóan ennek is megvannak a Kádár-rendszerre vonatkozó áthallásai. 1956-ot és az 1968-as prágai tavaszt is eszünkbe juttathatja a karhatalom által vérbe fojtott munkástüntetés jelenetsora, az éppen kedvező politikai széljárást kifogó Wavra pedig tipikus kádári figura, amennyiben a rendszer nevét viselő kommunista vezető rezsimje árulások révén jött létre. A legbeszédesebb a főhős cselekmény végi csúfos kudarccal végződő kísérlete. Lőrinc meglátogatja a meg­gyil­kolt Béla családját és ismerőseit, majd kiderül, hogy egyáltalán nem érti, a dolgozók miért állnak szemben az „uralkodó osztállyal”. A magát munkás- és parasztpártinak nevező Kádár-rezsim 1956 és 1968 után is több ízben bizonyította, hogy valójában nem találja a közös hangot „kedvezményezettjeivel”.

Irodalom

Ember Marianne: „Mit és mennyit tehet sorsáért és sorsa ellen az ember?”. Beszélgetés Fábri Zoltánnal. Filmkultúra, 1975. 1. sz.

Gelencsér Gábor: 738 perc Déry Tibor életművéből. Egy film-nagyregény lapjai. Filmvilág, 2012. 10. sz. In Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek. A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között. Bp., 2015, Kijárat – Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány.

Nagy Péter: A folytatás hűsége. Fábri Zoltán: 141 perc a befejezetlen mondatból. Filmkultúra, 1975. 1. sz.