Az utolsó hajnal

A világháború utolsó szakaszából a honi filmipar sokat profitál. Mind több az elkeseredett ember, aki a moziban felejteni akar, miközben egyre kevesebb az amerikai film, amelynél pedig nincs jobb búfelejtő. A Monarchia és az Egyesült Államok közötti hadiállapot miatt az amerikai produkciók 1917-től kiszorulnak az országból, következésképp itthon kell amerikai típusú filmeket készíteni: az ország közel nyolcszáz mozijának filmigényét kielégíteni. Az amerikai minták követésének legelkötelezettebb híve Kertész Mihály, a későbbi világhírű alkotó, aki majd – a húszas évek derekától a hatvanasok elejéig – bő száz filmet forgat, azaz három és fél évtizeden át évente átlag hármat (!) rendez a holly­woodi stúdióknak. Jóllehet indulásakor a presztízsfilmmel is próbálkozik (1914-ben adaptálja a Bánk bánt, 1916-ban Eötvös József A karthauzi című regényét), idővel a szórakoztatóbb formák felé fordul: cselekményességet, egzotikumot, akciót vegyít.

Magyarországon forgatott több tucatnyi nagyjátékfilmje közül mindössze kettő maradt meg, azok is csak az ezredforduló után kerültek elő: A toloncot (1915) New Yorkban találták meg, Az utolsó hajnalt Amszterdamban. Utóbbi Alfred Deutsch-German bécsi újságíró ponyvaregényéből készült. Hőse, Harry a nyitányban folyóba ölné magát, de Lord Harding megmenti az életét, és magával viszi luxusvillájába. Itt a lord unokaöccsében Harry Edwardot, régi barátját, egykori egyetemista társát ismeri fel. Amikor a változatlanul halni akaró Harry megtudja, hogy Harding elvesztette vagyonát, sőt a gyámleánya, Mary örökségét is elverte, egyezséget ajánl. Javasolja, hogy kössön a lord az ő, Harry életére biztosítást. Harry egy év múlva – miután kiélvezte az életét – végre valóban megöli magát, az ezért járó összeg pedig elég lesz ahhoz, hogy a lord rendezze az adósságait. Mindezek után Harry a maradék életére Indiába megy, ahol kölcsönösen egymásba szeretnek Halasdane hercegnővel, aki az indiai orvos, Hyttara Sahib társaságában utazgat. Az idillnek azonban vége szakad, hiszen a megbeszélt időpontban Harrynak vissza kell térnie Európába meghalni. Váratlanul megjelenik Hyttara Sahib is, hogy egy speciális, a halált megédesítő méreggel segítse át a túlvilágra. Harry beveszi a mérget, az őt az ígérete alól feloldani kívánó lord késve érkezik… A tragédia azonban happy endbe fordul: kiderül, hogy Hyttara Sahib nem más, mint Edward, aki nem mérget, hanem altatót adott be Harrynak, Halasdane hercegnő pedig valójában Mary, Lord Harding gyámleánya. Semmi nem állhat Mary és Harry boldogsága útjába, ráadásképp Edward is rátalál szívszerelmére.

A mai magyar néző számára külön örömet jelenthet a ráismerés a budapesti forgatási helyszínekre (a Margit hídra, a Fillér vagy a Városmajor utcára és így tovább), de a film igazi érdekességét nyilvánvalóan nem ez jelenti. Az utolsó hajnal színvonalasan fényképezett és vágott munka, ráadásul a trükktechnikával is igényesen él: kivált emlékezetes az utolsó etapjában az a stoptrükkel megoldott jelenet, amelyben a halál felé bandukoló Harry minden sarkon szerelmét, Halasdane hercegnő feltűnő és eltűnő alakját látja.

A látványelemek mellett Kertész számosat jó érzékkel használ a holly­woodi (típusú) dramaturgia hatáseffektusai közül. Ilyen például a határidő-dramaturgia, amelynek nyomán Harry indiai életének minden pillanatát megüli a közelgő vég sejtése, ami viszont suspense-t, feszültséget generál. A film emellett az ellentétező szerkesztés iskolapéldája, márpedig az ellentétek kiélezése – sőt: önmagában a kiélezésük lehetősége – nagy hatáspotenciállal bír a populáris kultúrában. Már maga a cím ellentétes tartalmakat sűrít egybe (az „utolsó” szó valaminek a végét, a „hajnal” a kezdetét jelzi), és a szimbolika is ellentétező: például a vízmotívum a film elején a halál és a boldogtalanság, a második etapban viszont – hiszen sok időt tölt Harry és Halasdane hercegnő hajókázással – a boldogság jelképe. Meglepő, de Kertész úgy építi fel az ellentétező struktúrát, hogy nem szerepelteti a tömegfilmek tradicionális antagonistáját; azt a figurát tehát, aki magától értetődően a konfliktuselv és az oppozíciókon alapuló építkezés kulcsfigurája: Az utolsó hajnalban csak jó és még jobb emberek vannak.

Harry a film elején meg akar halni, bár nem kellene neki, nincs kötelezve rá – a végén ellenben nem akar meghalni, pedig kötelezettséget vállalt. Az ellentétező konstrukció másik szintje a hős egyes „életeinek” (múltjának, jelenének, jövőjének) egymáshoz fűződő viszonya, illetve – főként – a cselekmény jó részét kitevő indiai tartózkodás alapvető ellentmondása. Harry első és harmadik élete valóságos, ezek közé ékelődik a második, amely viszont irrealisztikus, meseszerű. Harry első életéből – hogyan jutott el az öngyilkosság gondolatáig – nem tudunk meg semmit (ahhoz ugyanis „túl későn” kezdődik a film), és a harmadikból – miféle élete lesz Mary mellett – sem tudhatunk meg sokat (ahhoz „túl korán” ér véget a film). Csak a középső életének eseményeit ismerjük tehát meg, amely egyrészt az élmények teljességét nyújtja, másrészt viszont szigorú behatároltsága okán a létezés korlátozottságát hangsúlyozza.

A film sikeréhez feltehetően hozzájárult, hogy Kertész nemcsak az akciókkal és a szerelemtematikával igyekezett megszólítani a korabeli nézőt. Igenis utalt a maga sanyarú korára – a világból kiábrándult Harry viselkedése a nyitányban sok mozilátogató érzésvilágára rezonált –, de a célja nem az volt, hogy vájkáljon a sebekben, hanem hogy gyógymódot kínáljon. Elhitesse a nézővel, hogy van kiút a legnehezebb helyzetekből is. Akár még azután is lehet élni, hogy már kétszer nekifutottunk a halálnak.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala