súgó szűrés
keresés

A tolonc

Rendező
Kertész Mihály
Bemutató
1915.03.01.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 7 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A magyar némafilmmel foglalkozó kutatók örök gondja, hogy a produktivitását tekintve a tízes években még a világ élvonalában álló honi filmipar termése jobbára hozzáférhetetlen. Az egykor mintegy 600 tételből álló némafilmállomány 90 %-a semmisült meg, alig van tehát film, amelyet tanulmányozni lehetne. Ugyan az ezredfordulón rendre kerültek elő lappangó művek, az idő múlásával egyre kisebb az esély újabbak feltűnésére, hiszen a nitrokópia élettartama alig száz év. Éppen ezért ment szenzációszámba, hogy 2006-ban a New York-i Magyar Ház pincéjében különleges dobozokra leltek, amelyek Kertész Mihály (1886–1962) korai munkája, az 1914-ben forgatott A tolonc elvásott tekercseit rejtették. A megsemmisülés határán álló kópiát a nemzetközi együttműködés mentette meg, és a film megszületésének századik évfordulóján bemutathatták a restaurált változatot.

A tolonc a Hollywoodban Michael Curtizként világhírűvé vált, a Warner Bros. stúdió számára közel száz (!) produkciót – köztük a Casablancát (1942), a Mildred Pierce-t (1945), a Mocskos arcú angyalokat (Angels with Dirty Faces, 1938), a Robin Hoodot (1938) – levezénylő rendezőzseni legkorábbi, Magyarországon forgatott, fennmaradt játékfilmje. (A másik az 1917-es Az utolsó hajnal, továbbá Kertész magyarországi munkásságából megmaradt még az alig tízperces, a kommün alatt – és szellemében – készült Jön az öcsém). Mindazonáltal A tolonc nemcsak azért igazi kuriózum, mert rendezőjének első, egészében fennmaradt munkája, hanem azért is, mert az egyetlen mozgókép, amely alapján fogalmat alkothatunk a honi színjátszás nagyasszonya, Jászai Mari játékáról, továbbá az egyetlen hozzáférhető hazai film, amelyben a Hollywoodba szakadt, de Ausztriában, Németországban és Angliában is komoly sikereket elért világhírű színész, Várkonyi Mihály (Victor Varconi) látható.

A korabeli magyar filmipar egyik centrumában, Janovics Jenő kolozsvári stúdiójában, Tóth Ede népszínművéből készült A tolonc mintaszerű melodráma. Mintha azoknak az elveknek a gyűjteménye lenne, amelyeket a korai filmtörténet legjelentősebb alkotója, David Wark Griffith a színpadi melodrámából örökített át a korai moziba és kivált A tolonc után (!) készült filmjeiben – mint Virág a romok között (Hearts of the World, 1918) vagy az Út a boldogság felé (Way Down East, 1920) – érvényesített. Ilyen melodrámai összetevő például az áldozati hős erényének és erkölcsének témája vagy a pátosz mint struktúraképző elem, továbbá a Linda Williams filmteoretikus által az „ártatlanság terének” nevezett vidéki miliő a nyitányban, amelyből kiszakad a hősnő, hogy a romlott város kihívásokkal teli világában találja magát.

Angyal Liszkát (Berky Lili) traumatikus események és információk ragadják ki a számára védelmet jelentő vidéki közegből. Az őt felnevelő férfi a halálos ágyán megvallja neki, hogy valójában nem az apja, hanem a nagybátyja, ráadásul a lány azt is megtudja, hogy az édesanyja (Jászai Mari) nem halt meg, mint korábban hitte, hanem börtönben sínylődik, mivel megölte betegesen féltékeny férjét (Liszka igazi apját). A városban aztán a lány rá fenekedő és érte epekedő polgárral éppúgy találkozik, mint tolvaj gazemberrel, árulással vagy hamis váddal, mígnem hazatoloncolják a falujába, ahol néminemű hányattatás, illetve pár kurta-furcsa fordulat után révbe ér, új családja lesz, és – a Várkonyi Mihály által alakított Miklós oldalán – az igaz szerelmet is megismeri.

A történet meglepő vargabetűkben gazdag, és a bűncselekménnyel ártatlanul vádolt hős miatt egy kevés thrillpotenciállal is bír, de a szerkezet nem tökéletes, sok ugyanis benne a dramaturgiailag előkészítetlen jelenet, amelyeket így csupán a puszta véletlenek fognak egybe. Ezzel összefüggésben zavaróan teátrális a szcenika: jóllehet Kertész a jellegzetesen „magyar” tájak alkalmazását előíró janovicsi intencióknak megfelelően számos reprezentáns erdélyi helyszínt használ, azaz a figurák kiterjedt térben mozognak (Kolozsvártól Torockóig, az Aranyos völgyétől a tordai hasadékig), mégis a színházi szereplőkhöz hasonlatosan játsszák be ezt a teret. Mintha egy színpadon lennének, keveredjenek bár messzire egymástól, ha a dramaturgia önkénye úgy akarja, bármikor, bárhol összetalálkozhatnak. Jó példa erre, amikor a zárlatban a kórházból elszökött és a hegyek lábánál – talán a torockói Székelykőnél? – kóborló Liszka összefut a semmiből feltűnő szerelmével, a snájdig Miklóssal.

A cselekményvezetés átgondolatlanabb vagy önkényesebbnek tetsző megoldásait feledteti a miliőteremtés ereje, továbbá a film erénye a figurák jellemzése, karakterizálásuk módja is (nagyszerű például a jelenet, amely bevezeti a két fontos mellékszereplőt, a Liszkát később körbelihegő, kispályás kékszakállt, Kontra Fridolint és nejét: előbbi hintaszékben olvas, utóbbi a varrógép mellett nyomja a pedált). Izgalmas színfolt továbbá Kertész humora (elsősorban a Fridolint mutató jelenetekben), míg máskor a vizuális képességeit is bizonyítja a rendező. A filmnyelvet ötletesen használja, nemcsak statikus kompozíciókkal dolgozik, hanem itt-ott svenkekkel is él, néhol pedig – például Fridolin mulatozásának képsoraiban – mesteri mélységi kompozíciókat alkalmaz.

Összességében A tolonc jóval több egyszerű mozgóképtörténeti érdekességnél, egy pazar rendezői karrier méltó prológusa, valamint egy sokat ígérő – igaz, néhány évnyi diadalmenet után recesszióba forduló – filmtörténeti korszak dokumentuma.

Irodalom

Balogh Gyöngyi, Életrajz helyett. Képzelt interjú Janovics Jenővel, Filmspirál, 30. sz., 2002, 3–67.