Cifra nyomorúság

Gertler Viktor karrierjét segédrendezőként és vágóként kezdte Berlinben, majd 1933-ban hazatért Magyarországra. Hat év leforgása alatt elkészítette többek között az Ellopott szerdát (1933), a Mária nővért (1936) és az Elcserélt embert (1938), pályafutása azonban a zsidótörvények miatt 1939-ben félbeszakadt. A háborút követően a szocialista filmgyártás egyik meghatározó személyiségévé vált. Az ötvenes évek elején propagandafilmeket készített (Becsület és dicsőség, 1951; Ütközet békében, 1951), munkásságának jelentős részét azonban a háború előtti műfaji hagyományokat megidéző szórakoztató filmek jelentették: készített vígjátékokat (Állami Áruház, 1953; Dollárpapa, 1956), irodalmi adaptációkat (A Noszty-fiú esete Tóth Marival, 1960; Az aranyember, 1962), továbbá az ő nevéhez fűződik a magyar bűnügyi filmek egyik legkiválóbbja, a Gázolás (1955).

A Cifra nyomorúság a ’45 előtti hangos­filmkorszak azon ritka vígjátékainak egyike, amely szatirikus éllel mutatja be egy deklasszálódott milliomos família, valamint egy tehetséges, ámde társadalmi és anyagi tőke híján kilátástalan jövőképű fiatal mérnök történetét. Nagy István (Vértess Lajos) mérnöki diplomával a zsebében a milliomos bankár, Felicin Félix (Góth Sándor) gimnazista fiának (Puskás Tibor) házitanítójaként keresi kenyerét. István és Felicin lánya, Lili (Simor Erzsi) gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, de a közös jövő realizálására esély sincs a szerelmesek közt tátongó társadalmi szakadék miatt. Felicin rossz szemmel nézi a fiatalok közt kibontakozó szerelmet, ezért látszólag önzetlen, valójában hidegen számító gesztust tesz: felajánlja Istvánnak, hogy pénzügyi támogatást nyújt karrierje külföldi megalapozásához.

Míg István kényszerű száműzetését tölti Egyiptomban, a Felicin család egy rossz üzlet miatt egyik napról a másikra a tönk szélére kerül. Hogy a deklasszálódás szégyenétől ideig-óráig megmeneküljenek, az inas, Krizsán (Mály Gerő) tanácsára a család különböző trükkök segítségével megpróbálja továbbra is fenntartani az úri élet látszatát. A családfő jótékonysági események álcája mögött műkereskedelmet folytat, felesége (Ladomerszky Margit) kisebb nyeremények reményében hivatásszerűen römizik, fiuk, Sasa (Weygand Tibor) egy tánciskolában zongorázik, Lili pedig közvetítői díjért cserébe elegáns divatszalonok ruháit hordja. A személyzet tagjai fizetés helyett részesedésért dolgoznak, Krizsán például feketén vállal fuvarokat. Kis idő elteltével azonban a legifjabb gyerek, Tibi lázadozni kezd a színjáték ellen. Nem érti, hogy ha a család tagjai így is úgy is dolgozni kényszerülnek, akkor miért nem keresnek tisztességes munkát és vállalják fel megváltozott anyagi helyzetüket, de a nagypolgári státuszhoz mereven ragaszkodó apa erről hallani sem akar.

Bár a történet egy ponton komoly drámai fordulatot vesz (hogy megmentse nővérét egy erkölcsi meghasonlást jelentő érdekházasságtól, Tibi csaknem gyilkossá válik), a filmkészítők az utolsó pillanatban optimista és hiteltelen zárlatban oldják fel az addigi konfliktusokat. A film ennek ellenére is igen kritikus képet fest kora társadalmáról: a történet tanulsága szerint a Horthy-korszak Magyarországán a sikeres életpálya és az ezzel járó anyagi és társadalmi felemelkedés nagyrészt független az egyén kvalitásaitól, kitartásától és szorgalmától. A sikeres, gazdag, társadalmi megbecsülést kivívott Felicin azt tanácsolja a kilátástalan jövőképű fiatal mérnöknek, hogy külföldön próbáljon meg érvényesülni, mert megfelelő anyagi tőke és összeköttetések híján Magyarországon semmire sem fogja vinni.

A történet azonban nem csak István esetében sugallja, hogy az egyéni kvalitások önmagukban mit sem érnek. Felicin az élet igazságtalanságát kárhoztatja, amikor kiderül, hogy tönkrementek: „Hiába… az ember csinál életében húsz jó üzletet és egy rosszat, és ez az egy rossz aztán elviszi azt a sok jót, amit a többi hozott”. Erre felesége lakonikusan azt feleli: „Nem tehetsz róla. A húsz jó üzletről se tehetsz, akkor szerencséd volt. Most peched.” A bankárt tehát óva inti felesége: az eddigi pazar jólét csupán a szerencse függvénye volt, a de­klasszálódás rémképe tehát Damoklész kardjaként függ mindenki felett, legyen szó báróról, milliomos bankárról, értelmiségiről vagy kispolgárról.

A problémamentesítő zárlat ellenére a szatirikus irányultság a történet egészét végigkíséri. A film utolsó jelenetében a Felicin házaspár belátja, hogy értelmetlen a nagypolgári élet látszatának görcsös fenntartása. Míg azonban az egykoron milliomos bankár és felesége kénytelen villájukat egy egyszoba-hallos lakásra cserélni, addig hű inasuk harminc évnyi tisztességes szolgálat módszeres ügyeskedéseinek köszönhetően egy pesterzsébeti kertes ház boldog tulajdonosaként kezdi meg nyugdíjas éveit – magasabb életnívón tehát, mint ahová gazdái süllyedtek.