súgó szűrés
keresés

Csak a szél

Rendező
Fliegauf Benedek
Bemutató
2012.04.05.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 35 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A 2008–2009-es romagyilkosságokkal és utóhatásukkal foglalkozott többek között a tárgyalást bemutató dokumentumfilm, az Ítélet Magyarországon (Hajdu Eszter, 2013), Bogdán Árpád Genezise (2018) és Fliegauf Benedek (1974) Oscar-díjra is nevezett, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve-díjával elismert Csak a szélje. Fliegauf műveéppen a filmtámogató szerv, a Magyar Mozgókép Közalapítvány összeomlása idején készült, így a rendezőnek francia és német koprodukcióban sikerült megvalósítania a tervét. Egyrészt a pénzügyi nehézségek miatt, másrészt a hitelesség végett jórészt civil szereplőkkel dolgozott, akiket több magyarországi településről választott ki. Az egyszerű, egyenes vonalú, egyetlen napot felölelő, epizodikus, társadalmi és lelki állapotokat leíró Csak a szél egy cigány család tagjaira fókuszál (Rió, az iskolakerülő kamaszfiú, „Rigó”, a becsületesen dolgozó anyuka, Anna, a kamaszlány), akik a gyilkosságsorozatot követően szorongásban élnek (például Rió bunkert épít, amelybe elbújhatnak támadóik elől), és elvágyódnak Magyarországról (az apa már kint van Kanadában, Rigó pedig pénzt gyűjt, hogy csatlakozhassanak hozzá).

A rendező szerint a leforgatott nyersanyag alapján úgy tűnt, hogy atipikus Fliegauf Benedek-film készül a dokumentarista-minimalista stílus és a határozott társadalmi vonatkozás miatt, azonban ahogy a vágószobában összeállt a kész mű, mintegy „belekerült” a rendező korábbi alkotásaira (Rengeteg, 2003; Dealer, 2004; Womb, 2011) jellemző „másvilági lebegés”. A napfényes, koranyári vidéki közeg nyugalma és csendje korántsem megnyugtató, hanem kifejezetten vészjósló, feszült a ritkán hallható, szinte ambient jellegű, halk, zajszerű zene, a kevés dialógus és a rezzenéstelen, egykedvű arcok látványa miatt. Ehhez pedig hozzájárul a kamerakezelés és a plánozás is. Lovasi Zoltán operatőr kamerája úgy „tapad rá” a három főhősre, mint három évvel később Erdély Mátyásé a Saul fia (Nemes Jeles László, 2015) címszereplőjére. Akár Nemes Jeles műve, úgy Fliegauf filmje is felfogható „szerzői thrillerként”, amelyben az ismeretlen és kiszámíthatatlan támadók rémképe és a tehetetlenség érzése együtt eredményezik a falusi romák szorongását. A cigány család tagjait ábrázoló közeli képeken sok esetben alacsony a mélységélesség, így életlen a háttér, amelyből a néző szinte csak felvillanó részleteket láthat. Az egyik rendkívül nyomasztó jelenetben az út mellett sétáló Rió mögött lassan elrobog a háttérben egy sötétített ablakú fekete autó, amelyre a kamaszfiú nem mer ránézni, így a film befogadója sem tudja közelebbről szemügyre venni, bár feltételezhető, hogy a gyilkosok tartanak terepszemlét.

Csak a szél néhány kritikusa szerint nem képes hitelesen ábrázolni a társadalmi szintű és az intézményes rasszizmus problémáját (a nyomozás során több hatósági intézkedési hibára is fény derült: például a tatárszentgyörgyi tragédiát a rendőrség eleinte balesetként kezelte, és a helyi romákat azzal vádolták, hogy az esetből ők akarnak etnikai konfliktust gerjeszteni), sőt még erősíti is a sztereotípiákat. A magyar szerzői filmeket a westernműfaj motívumai felől vizsgáló Sághy Miklós is amellett érvel elemzésében, hogy mások mellett Fliegauf művének nagyon kevés kapcsolata van a tényleges hazai tájjal és emberekkel, mintegy a nyugat-európaiak szemével tekint Magyarországra, „egzotikus vademberként” ábrázolja a vidékieket. Ezekkel a kritikai megjegyzésekkel bizonyos szempontból egyet lehet érteni, ám ha allegorikus, a „nagy egészet” modellező filmként értelmezzük a Csak a szélt, akkor nagyon is pontos látleletnek tekinthető. A rendező már a kezdő felirattal egyértelműsíti, hogy nem a romagyilkosságokat fogja rekonstruálni játékfilmes formában. Az embertársakkal szembeni közöny, a leegyszerűsítő általánosítások és kategorizálások (például: „cigány”, „gádzsó”, „dolgos cigány”, „bűnöző cigány” stb.) a roma és nem roma szereplőket egyaránt jellemzik, rendszerszintű problémák felé mutatnak. A gyilkosoknak részben igazat adó rendőr (aki szerint a támadóknak csak az a bűne, hogy „dolgos cigányokat” is megöltek), és a nem cigány osztálytársa megerőszakolását szenvtelenül szemlélő, majd távozó Anna (aki később amúgy segít egy roma kislányon) ugyanannak a társadalmi, politikai és morális káosznak, feszült közhangulatnak a „szimptómái”. Fliegauf a nézőt nemcsak formai értelemben, a szűk képkivágatokkal vonja be a filmbe, hanem erkölcsileg is próbára teszi éppen az említett rendőr didaktikus és rasszista okfejtése révén. Hiszen a rasszista logika szerint csak a „dolgos cigányok” érdemlik meg, hogy éljenek, viszont a főhős kamaszfiú iskolakerülő, és ha otthonról is, a túlélés érdekében, de ellop tárgyakat a bunkerébe. A Csak a szél viszont kíméletlenül távolságtartó, objektív zárószekvenciájában bemutatja, hogy a dolgos anyát, az otthon magatehetetlenül fekvő nagyapát és a roma sorstársáról gondoskodó Annát is arcon lőtték támadóik, akiket valójában nem az foglalkoztat, ki a dolgos és ki a deviáns, hanem az, ki a cigány és ki nem az. Fliegauf Benedek arra mutat rá, hogy a „szelektív” és az „abszolút” fajgyűlölet között ténylegesen nincs különbség, sőt előbbi erősíti és legitimálja utóbbit. Abban az országban pedig súlyos problémák vannak, ahol a törvény és rend őrei akár csak részben is igazat adnak a rasszista önbíráskodóknak. Illetve a másik részről az is elgondolkodtató, hogy egy roma lány miért csak roma sorstársain segít.

Irodalom

Barkóczi Janka, Válságok és választások. Beszélgetés Fliegauf Bencével, Filmvilág, 1. sz., 2012, 6–7.

Berkovits Balázs – Jónás Marianna, Azért nem csak a szél… – Fliegauf Bence filmjéről,

Beszélő, 2013. április 15. http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/azert-nem-csak-a-szel-%E2%80%93-fliegauf-bence-filmjerol (utolsó letöltés: 2020. 02. 27.)

Sághy Miklós, Gonosz vadkelet. Magyar ugar, Filmvilág, 10. sz., 2015, 15–18.