súgó szűrés
keresés

Egymásra nézve

Rendező
Makk Károly
Bemutató
1982.10.07.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 44 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Két értelemben is tabusértő film az Egymásra nézve: nők szerelmének tragikus történetét beszéli el a szocialista rendszer mélyen elhallgatott, a forradalom leverését követő, megtorlásokkal és politikai tilalmakkal teli időszakában. Sem a korai Kádár-évek kemény bírálata, sem az azonos neműek kapcsolata nem volt addig filmtéma. Makk Károly kitűnő arányérzékkel ötvözi a magánélet drámáját a korrajzzal, a figyelmet az ’56 utáni hatalom radikális intoleranciájára irányítva. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején sorra készültek a személyi kultusz visszaéléseit és hazugságait leleplező filmek (Kovács András: A ménesgazda, 1978; Gábor Pál: Angi Vera, 1979; Fábri Zoltán: Requiem, 1981; Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, 1982/1984). Ehhez a tematikus csoporthoz az Egymásra nézve annyiban kapcsolódik, hogy cselekményvilágának fojtogató légköre a Rákosi-rendszer továbbélésére utal, amit a Nagy Imre-per említése is nyomatékosít: a kivégzések, tisztogatások a koncepciós perek időszakára emlékeztetnek. A politikai környezet ábrázolása mellett merész a magánéleti szál is, a leszbikus identitás középpontba állítása, hiszen a szocialista rendszer nyilvánosságában a nem heteroszexuális szerelmet álszemérmes hallgatás vette körül, s ha mégis szóba került, többnyire deviánsnak bélyegezték. Ez is oka lehet, hogy a főszerepeket nem magyar, hanem két lengyel színésznő alakítja, kiválóan: Évát Jadwiga Jankowska-Cieślak, Líviát Grażyna Szapołowska (előbbit Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjjal jutalmazták). Korának előítéletességével szakítva Makk szépnek és igaznak mutatja a nők között kibontakozó vonzódást, az egyetlen őszinte érzésnek az elnyomás világában.

A korszak kiváló írója, Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című saját kisregényéből készítette a film forgatókönyvét. Az 1958-ban játszódó történet szerint Szalánczky Éva újságírónő, akit szókimondó természete miatt nem szívesen alkalmaznak szakmájában, két munka nélkül töltött év után állást kap az Igazság nevű lapnál. Itt ismerkedik meg és szeret bele a férjes asszonyba, az érzéki és vonzó Líviába, aki számára új a nők iránti vonzalom, kezdetben még önmagának is nehezen vallja be Éva iránti érzéseit. Kapcsolatukat csak lopva tudják megélni, Lívia erőszakos katonatiszt férje (Andorai Péter) és a másságot nem toleráló társadalmi környezet lehetetlenné teszi viszonyuk nyílt vállalását. Vidéki riportútjuk során Éva tényfeltáró cikket ír a diktatórikus téeszszervezésről, célja leleplezni a hatalom kényszerítő eszközeit. A lap azonban csak nevében hirdeti az igazságot, valójában inkább ferdíti a valóságot, ezért ezt az anyagot sem engedik közölni. Éva szakmájában és magánéletében is kiszolgáltatott helyzetbe kerül: a tényeket nem írhatja le, érzéseit nyíltan nem élheti meg, megalkuvásokra azonban nem hajlandó. Kilátástalanságában hozza öngyilkos döntését: a határon szökés közben lövik le. Líviát férje lövései teszik nyomorékká, aki képtelen elfogadni, hogy felesége mást, ráadásul egy nőt szeret. A tragédiát a keretes szerkezet a film elején előrevetíti, nem meglepetés tehát a történet befejezése: csak vesztes lehet a politikai akaratnak ellenálló és a társadalmi normáknak be nem hódoló személy.

Szalánczky Éva sem szexuális irányultsága miatt, sem szókimondó újságírói munkájával nem lépi át a törvényi határokat. A „bűne” – a rendező megfogalmazása szerint –, hogy „dupla »perverzió« szorításában él”: saját neméhez vonzódik és képtelen hazudni, még kompromisszumokat sem akar kötni. Nehéz embernek számít a munkahelyén, kérlelhetetlen a szakmájában, szenvedélyes igazságszeretete kiemeli megalázkodó vagy a hallgatás kényszerét elfogadó munkatársai közül. Az okos egyezségeket kötő, lavírozó főszerkesztővel (Jozef Kroner) vagy a cinikus kollégával (Reviczky Gábor) szemben Éva hajlíthatatlan, nem hátrál meg a politikai igazság kimondásakor.

Szűk ez a világ a két főhősnek. A zárt terek, sötét presszók szegletei, kicsiny munkahelyi irodák és az országot elkerítő szögesdrót a kilátástalanságot, a szabadság megélhetetlenségét közvetítik. A film egészét átjáró szomorú, melankolikus hangulatot Andor Tamás operatőr félhomályos belsői, tompa színei teremtik meg. A film cselekményvilágát áthatja a lelki és testi agresszió, amit a mindennapokban többek között az erőszakszervezet szolgálatában álló goromba férj képvisel. A hatalom különböző formákban, nem várt helyzetekben avatkozik a privátszférába. Az egyik jelenetben a padon csókolózó szerelmeseket a rendőrök igazoltatják, és mikor látják Lívia személyi igazolványában, hogy házas, megfenyegetik: „Maga férjes asszonyként miért keveredik ilyesmibe? Ha még egyszer rajtakapjuk, hogy ilyet csinál, megmondjuk a férjének és a felettesének.” A női meztelenség ábrázolása is részben összefügg az erőszakkal. Kiszolgáltatott helyzetben, ruhátlanul kétszer látjuk Líviát: a férj tettlegességének áldozataként, és lebénulva, amikor ápolók mosdatják. Ezzel szemben a nők közötti gyengéd testi érintkezés képei bensőségesek, sejtelmesen szépek.

Az Egymásra nézve az egyetlen film a rendszerváltásig, amely nyíltan és mély empátiával beszél az azonos neműek szerelméről. A 2011-ben megjelent, leszbikus nők interjúit tartalmazó Eltitkolt évek (Borgos Anna–Takács Mária) című kötetből kiderül, milyen sokat jelentett az érintettek számára a film és annak kapcsán kialakult társadalmi párbeszéd: bátorságot adott önmaguk elfogadásához.

Irodalom

Báron György: Nehéz szerelem. Filmvilág, 1982. 10. sz.

Kovács András Bálint: A történelmi horror. Az erőszak ábrázolása a nyolcvanas évek magyar filmjeiben. In Kovács András Bálint: A film szerint a világ. Bp., 2002, Palatinus.

Zsugán István: Kettős szorítottság kínjában. Filmvilág, 1982. 5. sz. In Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 19641994. Bp., 1994, Osiris-Századvég.