súgó szűrés
keresés

Napló gyermekeimnek

Rendező
Mészáros Márta
Bemutató
1982.05.03.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 43 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Az ötvenes évek kemény diktatúrájának visszaéléseit, félelemmel terhes nyomasztó légkörét bemutató játékfilmek sora indul 1978-tól, olyan művekkel, mint A ménesgazda (Kovács András, 1978) és az Angi Vera (Gábor Pál, 1978), s alig öt év alatt egy tucat film foglalkozik a személyi kultusz korszakával. Ebbe a tematikába illeszkedik és egyúttal a hatalom és a személyes autonómia konfliktusának hiteles lélektani ábrázolásával kiemelkedik az ötvenesévek-filmek sorából Mészáros Márta (1931) önéletrajzi ihletésű rendezése, a Napló gyermekeimnek.

A film 1982-ben készült, de csak két év múlva mutatták be, s azonnal egyöntetű elismerés fogadta: 1984-ben megnyerte a Magyar Játékfilmszemle nagydíját, Cannes-ban a zsűri különdíját. A forgalmazás rövid idejű visszatartásának politikai oka egyrészt egy konkrét jelenet volt, amelyben a szovjet nő pofon vágja a kislány Julit: a bolsevikokat így nem lehet ábrázolni, szólt a vád. De igazán az újszerű ötvenesévek-ábrázolás okozhatott fejtörést a cenzoroknak. A cselekmény ugyanis meggyőződéses kommunistákon keresztül mutatja be a szovjet diktatúra mintájára épülő Rákosi-korszak kialakulását, belülről láttatja, hogyan fordul visszájára a zsarnokságban az emberi értékrend.

Mészáros Márta a Naplót megelőzően női sorsok rendezőjeként vált ismertté (Eltávozott nap, 1968; Szabad lélegzet, 1973; Örökbefogadás, 1975; Kilenc hónap, 1976). Bár itthon az önállóságukért küzdő nők történeteit gyakran idegenkedve fogadta a kritika, külföldön (különösen Franciaországban) jelentős sikereket értek el filmjei. A Naplóban folytatódik a környezetükkel harcban álló, öntudatos női karakterek sora, ugyanakkor a rendező pályáján a női identitás problémája először itt fonódik össze konkrét történelmi korszak ábrázolásával.

Napló személyes tapasztalatokon alapul. Mészáros Márta szüleivel a harmincas években a Szovjetunióban élt, szobrászművész édesapját a sztálini diktatúrában megölték, s hamarosan édesanyja is meghalt. Az árván maradt kislányt a pártban jelentős pozíciót betöltő nevelőszülője hozta haza Magyarországra. A film az életrajzi elemeket felhasználva beszél a kommunista diktatúra elnyomó rendszeréről, s egyúttal a család és szeretet nélküli környezetben, titkolózás és bizalmatlanság légkörében felnövő kamaszlány útkereséséről. A cselekmény a Rákosi-rendszer legsötétebb időszakát, az 1947-től 1953-ig terjedő korszakot fogja át. Ekkor tér haza Juli nevelőanyjával, a pártfegyelembe hívő, akaratos Magdával a Szovjetunióból. A lány környezetében az emberséget és józan ítélőképességet a mérnök végzettségű, szintén mozgalmi múlttal rendelkező János képviseli, aki az emigráció alatt Franciaországban élt, ezért gyanússá válik, és koncepciós perben elítélik.

Napló gyermekeimnek emberi kapcsolatokon keresztül mutatja be az elnyomó rendszer elviselhetetlen hazugsággépezetének működését, s ereje is innen, a szereplők közötti árnyalt viszonyok megrajzolásából fakad. Középpontban a szeretetet és engedelmességet követelő Magda és az erőszakos nevelésnek ellenálló, lázadó Juli csatája, valamint Juli Jánoshoz fűződő érzései állnak. Jánosban az ideális apát látja, szellemileg-érzelmileg vonzódik hozzá, amit a film azzal is erősít, hogy az emlék- és fantáziaképekben élő apát és Jánost ugyanaz a színész játssza. Apja eltűnéséről Juli nem tud semmit, az igazat senki nem mondja el neki, ő azonban makacsul kérdez, ragaszkodik az igazság megismeréséhez: hová tűnt az apja, kik vitték el és miért zárták börtönbe Jánost. Juli számára fontos az igaz és a hamis értékek közötti határ meghúzása, ezért az ő nézőpontjából követhetjük végig a folyamatot, amelyben a meggyőződéses kommunistákból, az egykori harcostársakból ellenfelek válnak: az új rendszerben a párt dogmáiban hívő Magdából börtönparancsnok, az igaz értékeket képviselő Jánosból rab lesz.

Az árva, magára hagyott gyerek ismétlődő motívuma Mészáros Márta filmjeinek. A Naplóban a szülő utáni vágyakozás különösen szép képekben jelenik meg (ami az operatőr, ifj. Jancsó Miklós munkáját dicséri),Juli emlékei és a szüleiről alkotott fantáziaképek kitűnnek a fekete-fehér, korabeli híradó- és játékfilm részletekkel is megerősített realista ábrázolásból. A gyerekkor meghitt, idilli pillanatait jelentő halvány, elmosódott felvételek szemben állnak az őszinteség hiányát politikai ideológiával magyarázó valóság világával.

A kiváló színészeknek meghatározó szerepük van a történelmi kor hiteles megjelenítésében. A rendező alteregóját az a Czinkóczi Zsuzsa játssza, aki az Árvácska (Ranódy László, 1976) címszerepében tűnt fel kilenc évesen, s még két Napló-filmben formálja meg Juli karakterét. Jánost és az apát (egy időben Mészáros Márta állandó színésze) a lengyel Jan Nowiczki, az ideológiailag kérlelhetetlen Magda szerepét a lengyel Anna Polony, míg a gyenge jellemű nagypapát a filmrendező, Zolnay Pál alakítja.

Mészáros Márta magántörténelmét tetralógiává bővítette. A Napló szerelemeimnek (1987) az ötvenes években játszódik Moszkvában, ahol Juli filmrendezőnek tanul, a Napló apámnak, anyámnak (1990) középpontjában az ’56-os forradalom áll, a sorozat negyedik része, a Kisvilma – Az utolsó napló (1999) pedig a szülők tragikus történetéről szól az 1930-as évek Szovjetuniójában. Így vált a filmrendező személyes élményanyaga a kommunista diktatúra kollektív emlékezetének részévé.

Irodalom

Létay Vera, Magadban, volt-gyermek…, Filmvilág, 5. sz., 1984, 10–12.