Szabad lélegzet

Mészáros Márta az ötvenes évek közepén, a moszkvai Filmművészeti Főiskola hallgatójaként kezdte rendezői életművét. Az évtized végéig Romániában készített dokumentumfilmeket, hazatérte után ismeretterjesztő és oktatófilmeket is jegyzett. Játékfilmjei ugyan rendre változó közegben, de mindig az „elrendelt” helyzetük ellen lázadó nők történetei: az Eltávozott nap (1968) az első a sorban. A filmet – a főszerepet alakító népszerű táncdalénekes és nemzedéki ikon – Kovács Kati és az Illés együttes dalai a hatvanas évek végének fiatalság- és beatkultúrájához kötik. Ezt a kapcsolódást a Szép lányok, ne sírjatok (1970) vonja igazán szorosra, amelyben az Illés mellett a Kex, a Metro, a Syrius, a Tolcsvay-trió is megszólal, valamint Zalatnay Sarolta is szerepel. Még a köztük forgatott Holdudvarban (1968) is megjelenik az ez irányú vonzódás, pedig formája és felső társadalmi közegben mozgó cselekményvilága eltér a korai alkotásoktól.

Mészáros első korszakát a Szabad lélegzet koronázza, amely témájával és stiláris vonásaival főként az Eltávozott napot idézi. E filmek leginkább a hetvenes években meghatározóvá váló szociológiai érdeklődésű dokumentarista tendenciához kötődnek. Az 1968 társadalmi és politikai eseményei­ből fakadó, főként az értelmiségi körökben érzékelhető kiábrándultság átformálta a szerzői filmes alkotók alapattitűdjét is: az aktív közéleti szerepvállalás a mindennapok világába férkőző kilátástalanság megjelenítése felé mozdult – Gelencsér Gábor kifejezésével élve a „szociális kisrealizmust” hívta életre. Mészáros korai filmjei, társadalmi alapmotívumaik és lélektani irányultságuk együttesével, ebben az átmenetben érhetők tetten. A rendezőjének jelentős nemzetközi figyelmet hozó Örökbefogadástól (1975) kezdve, Mészáros hetvenes évekbeli munkái egyre inkább „befelé”, a (köz)érzet megragadásának irányába mozdulnak (Kilenc hónap, 1976; Ők ketten, 1977; Olyan mint otthon, 1978).

A Szabad lélegzet közvetlen előképe a rendező korábbi dokumentumfilmje, A lőrinci fonóban (1971) volt. A három szövőnő portréjára épülő riportfilm egyik elbeszélése ihlette a Mészáros által írt forgatókönyv cselekményét: a szegedi kenderfonó munkáslánya, Jutka (Kútvölgyi Erzsébet) az esti mulatozások során kezdetben egyetemistának hazudja magát a vonzóbb imázsért, s egy bölcsészhallgatóval, Andrással (Nagy Gábor) egymásba is szeretnek. Bár a fiúnak hamar színt vall, szülei előtt továbbra is hazudnia kell, fokozódó önérzetéből eredő döntése pedig véget vet a románcnak. A történet alaphelyzetében és a konfliktus kialakulásában fontos szerepe van a szocio­lógiai vonásoknak. Jutka – az Eltávozott nap hőséhez hasonlóan – intézetben felnőtt, munkásszállón élő szövőgyári munkás; fiatal és magányos lány, aki közegéből elvágyódva szerelemet, házasságot keres. A néhány mondatban összefoglalható cselekmény is jelzi, hogy a film kevésbé a történetmesélésre, mint a szereplőket övező élettér hiteles, drámaiatlan és passzázsszerű bemutatására törekszik. A szövőgyári terek porlepte „lélegzetének”, a munka monotonitásának, a lányok esti szépítkezésének életképeiben mutatkozik meg leginkább a film dokumentarizmusa. A munkáslét közegével szemben az egyetemi buli – ott ismét Illésre táncoló fiatalok –, a zsúfolt bölcsészkari nagyelőadó és András szülei­nek kispolgári otthona képez ellensúlyt. A két világot két dokumentarista módszerrel felvett betét is illusztrálja: a szövőnők beszélgetése a gyárban és az egyetemisták közti erősen reflexív vita arról, hogy házasodnának-e munkással. A kultúrák közti (el)beszélgetés még komikus formát is ölt, mikor Jutka szórakozott édesapja (Kállai Ferenc) és András szülei találkoznak.

Bár a társadalmi különbségek körvonalazottak, és a szülők is valós veszélyt jelenthetnek lehetséges házasságukra, a probléma messze nem tűnik olyan jelentősnek, mint ahogy Jutka megéli azt. Noha a főszereplő elégedetlensége és lázadása szociológiai helyzetéből ered, nem annak szól. Jutkát sokkal inkább a hazugság ténye, a megalázottság érzése ébreszti fel, s emiatt tolódik a konfliktus társadalmi aspektusa a lány által gerjesztett belső lelki ellentmondások megjelenítése felé. Kell-e a szerelem, házasság, amiért szerepet kell játszani? Egyáltalán megkövetelt-e ez a játék, vagy nélküle is van esély a kitörésre? S ha az esély megvan, éljen-e vele? Jutka állapotváltozásai így válnak a környezetrajz kottájává, melyet Koltai Lajos operatőr olykor egészen lírai, lebegő képei és Szörényi Levente lágyan melankolikus dallamai zenésítenek meg.

Mészáros filmjeinek lényegi szervezőelve a feminista nézőpont. Annak ellenére, hogy a Szabad lélegzet nem klasszikusan női problémákat jár körül, azok a motívumok szintjén jelen vannak. Ilyen a párhuzamos montázs a sziesztázó, meccset néző férfiakról és a konyhában mosogató nőkről. A Jutka türelmének végét jelző már-már közhelyes gesztus – amikor földhöz vágja a tányért – sem kevésbé erőteljes. A női önrendelkezés jelentőségét húzza alá a fiatal szereplők életét meghatározó testiség – korabeli kritikák által is dicsért – ábrázolásának természetessége. Jutka ugyan magára marad és előbbre sem jut a film zárlatában, az odavezető öntudatos döntést mégis ő maga hozza meg, s ily módon saját sorsának irányítója lesz.

A Szabad lélegzet legfőbb erénye és jelentősége egy nehezen megragadható érzés dokumentarista megfogalmazásában keresendő. Ebben az érzésben együtt kavarog a társadalom és a személy válsága, a kitörés lehetőségének bizonytalansága, de a nyughatatlan akarás is – a női tapasztalat szűrőjén át.