súgó szűrés
keresés

Kilenc hónap

Rendező
Mészáros Márta
Bemutató
1976.11.25.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 37 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A hetvenes évek derekára Mészáros Márta hírneve jócskán túlnő az ország határain: Örökbefogadásának (1975) berlini Arany Medvéje után nemcsak a kényes filmesztéták, hanem a nemzetközi feministák is pajzsra emelik. A rendezőben a patriarchális társadalom kalodájából kitörni igyekvő, a férfiakaratok kiszolgálása helyett magukat megfogalmazni kívánó, saját elhatározásaik, vágyaik által irányított nőkarakterek sorsának krónikását kezdik tisztelni.

A megnövekedett reputációval járó elvárásoknak ragyogóan megfelel Mészáros az Örökbefogadás utáni munkájával, a Kilenc hónappal, amely szintén zajos sikert arat: Cannes-ban díjazzák. A triviális cselekmény középpontjában Kovács Juli (Monori Lili) áll, aki egy nős férfivel kezdett viszonyának elhalása után betanított munkásként helyezkedik el az ózdi téglagyárban, de közben levelező szakon vasakarattal agrármérnöknek tanul az egyetemen. Az üzemben megismerkedik a középkáder Jánossal (a kiváló lengyel színész, Jan Nowicki alakítása), akinek kitartó ostromát, bár eleinte szeretné, végül nem tudja elhárítani, sőt beleszerelmesedik a férfiba. Már közös életüket tervezik, beköltözésüket János egyelőre épülőfélben lévő házába, amikor megjelennek az első hajszálrepedések a kapcsolatukban. Miután tudomást szerez róla, hogy Julinak van egy ötéves kisfia előző viszonyából, János viselkedése egyre kisajátítóbb, birtoklóbb lesz. Közös gyermeküket Juli már a férfitől elszakadva, róla leválva szüli meg.

A cím nem feltétlenül – illetve nem kizárólagosan – a gyermek kihordásának időtartamára, inkább János és Juli viszonyának hosszára utal. Bár az idill sem hiányzik, rövid idő alatt szétesik a kapcsolat, a szavak sokszor a lélekbe marnak. (János: „Aki szeret, enged.” Juli: „Akkor én szeretlek jobban. Mer’ miben engedtél te eddig?” János: „Megbocsátottam a gyerekedet…”) Nem egyenlő erők küzdelme ez, a férfi vagyonnal, befolyással, helyismerettel bír, a nő ellenben nincstelen és idegen, csak önállósága, függetlensége, szabadsága van. Juli figurájának vonzerejét, egyúttal karakterének mélységét – minden reflektálatlansága mellett – az adja, hogy bárkivel képes kompromisszumra (legyen szó az első gyermeke apjáról, akitől elfogadja, hogy nem veszi feleségül, vagy új szerelméről, akinek asszisztál a hangulatváltozásaihoz), egyedül önmagával nem.

A lélektani közelítés hitelét szociológiai háttértanulmány erősíti, a hősök „vágyképletének” és a külvilág képeinek összemontí­rozását célzó szemléletmód átjárja a filmet. János és Juli héja-nászának bemutatása mellé a lepusztult környezet akkurátus rajza társul: bár változnak az évszakok, örökborult ég alatt fordul kudarcosra a szerelmük az ózdi ipari táj tompa színű, fénytelen dísz­letei között (Kende János operatőr ihletett munkája). Bárhonnan is nézzünk a vidékre, holt terek panorámáját látni, a gyárkémények és a vonalzóval megvont üzemi épületek kontúrjai belerontanak a horizontba. A Kék Acél Étterem – az első randevú helyszíne – kívülről mintha Lenin mauzóleumának makettje lenne, míg belülről mérethelyesnél nagyobb vasúti resti; János épülő háza: az állandósult átmenetiség jelképe; továbbá az intimitás terei: a kopár szobabelsők a hengerfestett falakkal mind a lelki történések és pszichés állapotok kivetülései. Ózd egyik városrésze, az 1920-as években épült Velence-telep – itt talál albérletet Juli – a nevét jellemzően nem olaszos ornamentikái miatt, hanem azért kapta, mert a közeli patak áradásakor gyakran víz alá került. Az „igazi”, az olaszországi Velence mint a romantika, a glamúr fővárosa, illetve a lerongyolódott ózdi Velence együttesen lehangoló szimbóluma annak, amit a hősök szeretnének elérni, és amit végül valójában elérnek a kapcsolatukban.

A Kilenc hónapot feminista harcossága okán méltatták nyugaton, részben ugyanezért fogadták fanyalogva idehaza. Mészáros Márta az erős női karakter megteremtésével, valamint a női függetlenség melletti kiállással rászolgált az ünneplésre, mindazonáltal a filmje zárlata mintha szembement volna a feminista hitelvekkel. A nemiséget durván kizsákmányoló zárlat a nyílt színi szüléssel, benne a genitáliák közelképével a magyar játékfilmtörténet egyik legdöbbenetesebb szekvenciája, jellemzően az évtizedek során mit sem vesztett sokkértékéből. Amiképp Juli János rokonságának – illetve magának Jánosnak – az előítéleteivel harcol, úgy veszi fel a küzdelmet Monori Lili és Mészáros Márta a nézőknek a filmi ábrázolásmód mikéntjét illető elvárásaival. Mindazonáltal a jelenet a mű jelentéséhez is sokat hozzátesz, naturalizmusa nem közönségesen a néző elleni „merénylet”. A szülés processzusa a megelőző képsorokkal – a vajúdást mutató vágóképekkel, illetve a Jánossal való durva szakításról tudósító jelenettel – kiegészítve a magára maradt Juli kiszolgáltatottságát húzza alá. Aligha akad helyzet, amelyben egy nő védtelenebb, mint szülés közben, és aligha lehet a védtelenségét nyomatékosabban jelezni egy filmben annál, mint ha a szülését nem imitálva, hanem – szó szerint – vérre menően és dokumentarista módon veszik fel. Másfelől viszont a jelenet a női mersz és kurázsi dokumentuma: olyan kőkemény mozgóképi attrakció, amely egyaránt demonstrálja Monori Lili és az általa alakított hősnő bátorságát. A színésznőnek nyilván hatalmas lelkierőre volt szüksége a leforgatásához – talán akkorára, mint Julinak ahhoz, hogy immár a második gyermekét vállalja egyedül.

Irodalom

Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Bp., 2002, Osiris.

Mérei Ferenc: Az élet minősége. Mészáros Márta: Kilenc hónap. Filmkultúra, 1976. 5. sz.