súgó szűrés
keresés

Eljegyzés

Rendező
Zolnay Pál
Bemutató
1959
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
24 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Zolnay Pál életműve szabálytalanul alakult, kevéssé igazodott a magyar filmtörténeti folyamatokhoz. Viszonylag későn, majdnem harmincéves korában kapta meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1959-ben az elsők között készített filmet az akkor még csak vitaklubként működő Balázs Béla Stúdióban. Az Eljegyzést azonban nem követte több rövidfilm, mivel 1961-ben, a BBS intézményesülésekor már egész estés játékfilmhez jutott (Áprilisi riadó), illetve ugyanakkor elindult televíziós pályafutása is. Munkássága során párhuzamosan dolgozott a tévében és a filmgyárban, továbbá rendszeresen készített dokumentumfilmeket. Eredetileg színésznek készült, s idősebb korában valóban eljátszott néhány filmszerepet. A legemlékezetesebb ezek közül Mészáros Márta Napló-sorozatában (1982/1984, 1987, 1990) a főhős nagyapjának megformálása.

Egész estés filmjeivel gyakran megelőzött egy-egy később kibontakozó tematikus vagy formai irányzatot. A …hogy szaladnak a fák! (1967) egyik hosszú, dokumentarista módszerrel készült jelenete a hetvenes évek hasonló stílusát előlegezi meg, míg a Fotográfia (1973) a dokumentum- és játékfilmes forma elegyítésével a Budapesti Iskola előfutára, a Próféta voltál szívem (1968) értelmiségi közérzetképe pedig a ’68 utáni kiábrándulás „próféciája” lett. A hatvanas évek elején készült első egész estés filmek (az Áprilisi riadó mellett az 1964-es Négy lány egy udvarban) azonban kevéssé járultak hozzá a magyar újhullámhoz, miközben az Eljegyzés, megint csak előfutárként, már határozottan modernista szemléleti és stílusjegyeket mutat.

A rövidfilm Fejes Endre első kötete, A hazudós egy alig tízoldalas, azonos című novellájából készült. Az irodalmi mű legfontosabb vonása, hogy szinte provokatív módon elszakad a még nem oly távoli szocialista realizmustól, méghozzá úgy, hogy főhőse munkás, s a történet első fele üzemi környezetben, egy autójavító műhelyben játszódik. Mi több, ez a munkás kiváló dolgozó; vagánykodó, fegyelmezetlen kollégáival ellentétben önként vállalja a túlórát. Szó sincs azonban sztahanovista karakterről, sőt, a fiatal férfi kifejezetten furcsa, kellemetlen, aszociális alak. Műszak végén őt követjük tovább, amikor is megismerkedik egy hasonló korú lánnyal. Az expozíció után az lesz a fő cselekményszál, ahogy a két magányos fiatal rövid idő alatt egymásra hangolódik. Előbb egy talponállóban fogyasztanak valamit, majd az éjszakai városban romantikus sétára indulnak. Már a címben jelzett jövőjüket tervezgetik, amikor a búcsú pillanatában, a másnapi randevú egyeztetésekor a fiú észreveszi, hogy eltűnt a pénztárcája, méghozzá jókora összeggel. A műhelyben tanúsított furcsa természete ekkor ismét úrrá lesz rajta: éles váltással, igen durván a lányt gyanúsítja. A pénztárca hirtelen meglesz – egyszerűen kicsúszott a zsebéből –, a rövid kapcsolatnak viszont rögvest vége szakad: amilyen gyorsan kibontakozott, olyan gyorsan hull a semmibe. S ennek a „semminek” itt különös jelentősége van, mivel a novella a lélektani realizmus helyett jóval inkább a korban népszerű, ám a magyar kultúrában szitokszóként emlegetett egzisztencializmus szellemében íródott, csakúgy, mint például Sarkadi Imre ekkor született utolsó művei vagy a pályakezdő Hernádi Gyula novellái, hogy csak a filmmel is kapcsolatba kerülő írókat említsük.

Zolnay adaptációjának tehát egyrészt el kell távolodnia a szocialista realizmus hős- és közegábrázolásától, másrészt a férfi-nő kapcsolat kibontásában, majd végkifejletében az érzelmi (melo)dráma helyett az egzisztencialista színezetű (intellektuális) melodráma felé kell elmozdítania a történetet. Mindkettő sikerül, s ebben fontos szerep jut Tóth János operatőrnek (aki Zolnay első egész estés filmjét is fényképezi, ám ezt követően elválnak útjaik), valamint a két főszereplőnek, Berek Katinak és Bodrogi Gyulának.

A történet expozíciójában, a műhelyben játszódó jelenetekben elsősorban a képi világ újszerű. Tóth János az egészen különleges fényhatásokkal és beállításokkal nemcsak a szocialista realizmustól szakítja el a termelési helyszínt, hanem magától a rea­lizmustól is. Éles fények esnek be az ablakon, dinamikusak a gépmozgások, s a műszak végén a munkásokkal együtt a stílus is „elszabadul”: az egyik bohém kolléga például a vaskerítés rúdjait xilofonként használva „szólaltatja meg” Petrovics Emil filmzenéjét, ráadásul mindezt extrém felső gépállásból is megcsodálhatjuk. Az ismerkedés, majd a séta képei már visszafogottabbak. A talponálló ábrázolása kifejezetten realista, de ez sem „szocialista”, jóval inkább kritikai, amennyiben egy kevéssé látványos, ám annál valósabb szeletét mutatja meg a korabeli munkásvilágnak. A séta során már az elidegenedés ábrázolása kerül előtérbe. Leleményes a helyszínválasztás, a földalatti vasút városligeti, felszínen futó szakasza: alul a sínek, felül a vezetékek fémcsíkjai teszik grafikus hatásúvá a képet, s mindezt még kiegészíti a távoli szerelvény különös zörejzenéje. Az ünnepélyesen és titokzatosan csillogó világ aztán hajnalra, a gyanúsítás és a csalódás jelenetére párás szürkébe fordul, s ebben a „semmiben” szívódnak fel kiábrándult karaktereink. A két színész visszafogott játéka is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy valóban modernista melodrámaként lássuk a történetet. Mivel egyszerű munkásokat alakítanak, ezért hiányzik belőlük az értelmiségi reflexió: ők maguk sem értik, mi történik velük.

S ezt a korabeli kritika sem egészen értette. Jellemző módon a Filmvilág hasábjain az Eljegyzés vitát provokált. A bíráló kritikus szerint a férfi főhős orvosi eset. Meglehet, ám tünete valójában kortünet: az elidegenedett emberé, amelynek vázlatos portréját elsőként rajzolja meg Zolnay Pál Eljegyzés című korai rövidfilmje.

Irodalom

Czibor János: Szerelem nélkül. Jegyzetek két kisfilmről. Filmvilág, 1959. 19. sz.

T. Gy. [Tímár György]: Megjegyzés az Eljegyzésről. Filmvilág, 1959. 20. sz.