súgó szűrés
keresés

Ember a híd alatt

Rendező
Vajda László
Bemutató
1936.04.02.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 23 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

Míg a harmincas években vígjátékok uralták a magyar filmipart, addig a második világháború alatt a korábbiakhoz képest keserűbb komédiák mellett a gyakran társadalmi problémákat érintő melodrámák (Kalmár László: Halálos tavasz, 1939; Radványi Géza: Egy asszony visszanéz, 1942; Hamza D. Ákos: Külvárosi őrszoba, 1943) is erőre kaptak. Király Jenő a háború és a belpolitikai fejlemények (zsidótörvények, növekedő német befolyás) hatására kialakult társadalmi szintű szorongáshoz kötötte a patologikus féltékenységgel és a szerelem miatti bűnbeeséssel foglalkozó műfajfilmek előretörését. A háború alatti melodrámák egyik fontos előzménye – Fejős Pál Ítél a Balatonja (1933) mellett – az Ember a híd alatt.

A háború után Spanyolországban karriert csináló Vajda László (1906–1965) Indig Ottó 1933-ban bemutatott, azonos című színművét adaptálta. Témája és bizonyos műfaji-stilisztikai megoldásai miatt rendhagyó alkotásnak tekinthető. Nemeskürty István is azért méltatta, mert bár a „fehér telefonos” vígjátékok nagypolgári (budapesti) miliőjében játszódik, alapkonfliktusa a korban aktuális társadalmi probléma. A frissen diplomázott orvos, Visky András egyik kórházban sem kap munkát. Elkeseredésében már a Dunába ugrana, ám egy Smirgli nevű hajléktalan megakadályozza őt. A híd alatt élő férfi kihasználja András reménytelen helyzetét, és ráveszi, hogy törjenek be együtt a gazdag főorvoshoz, Soltész professzorhoz. A betörést az éppen távollevő doktor egyik kezelésre szoruló betege hiúsítja meg, akit a fiatal orvos lát el a tett helyszínén, hiszen hippokratészi esküje kötelezi. Habár az időközben hazaérkező Soltész rajtakapja Andrást (bűntársa korábban elmenekült), amikor megtudja, hogy segített páciensén, és az egyetemen tanítványa volt, úgy dönt, befogadja és alkalmazza. Azonban a férfi helyzete továbbra sem stabilizálódhat: egyfelől azért nem, mert Smirgli zsarolni kezdi, másfelől mert beleszeret a főorvos fiatal feleségébe, Ágnesbe.

Lakatos Gabriella az Ember a híd alattot „félbűnfilmként” definiálta. A háború alatt készült melodrámákhoz hasonlóan Vajda műve is köthető a bűnbe eső átlagembereket bemutató francia lírai realista bűnfilmekhez (Jean Renoir: Állat az emberben [La bête humaine, 1938], Pierre Chenal: Az utolsó kanyar [Le dernier tournant, 1939]) és az amerikai film noirokhoz (Billy Wilder: Gyilkos vagyok [Double Indemnity, 1944], Tay Garnett: A postás mindig kétszer csenget [The Postman Always Rings Twice, 1946]), ám a cselekményt indító bűnügy csak felvezeti a fő történetszálat, ennek következményeként alakul ki a melodrámai szerelmi háromszög. A meghiúsult betörés után a bűnügyi szál másodlagossá válik, bár a zsarolás motívumával a végkifejletig képviselteti magát. Mivel a Horthy-korszakban a cenzúra akadályozta, hogy bűncselekményt elkövető vagy ártatlanul megvádolt hősök kerüljenek szembe a törvény embereivel, illetve az igazságot képviseljék az igazságtalan társadalmi-politikai rendszerrel szemben, a megoldás már inkább melodrámai. Azaz nem András vívja ki igazát az elfogott Smirglivel és a rendőrökkel szemben, hanem a nemes lelkű Soltész tisztázza a fiatal orvost annak ellenére, hogy az flörtölt a feleségével.

Vajda expresszionista stílusú képekkel, a cselekmény első harmadát uraló erős fény–árnyék kontrasztokkal érzékelteti a bűnbeeső András háborgó lelkiállapotát. A nyitó montázsszekvenciában sorra csukódnak be az ajtók és rácsos kapuk a kétségbeesett férfi előtt, majd alsó gépállásból felvett, félig árnyékba borult arca látható. Amikor odaérnek Soltész otthonának bejáratához, Smirgli és András árnyéka vészjóslóan vetül a fehér ajtóra. Néhány külső jelenetet pedig eredeti helyszíneken forgattak: felismerhető például a budapesti Erzsébet-híd, amely alatt Smirgli él. Azaz hangsúlyos, hogy a szociális problémákat érintő megváltástörténet a harmincas évek Magyarországán játszódik.

Bár Smirgli és András éles kontrasztban állnak egymással, sorsuk más-más okokból, de hasonlóan alakult. Smirgli olyan zsebmetsző, aki a frissdiplomás Andráshoz hasonlóan nem tud megélni a „szakmájából”. „Van magának fogalma arról, hogy a mai világban üresek a zsebek?” – jegyzi meg ironikusan arra utalva, hogy a munkanélküliek és depriváltak országában lassan nincs kitől lopni. Azonban a hajléktalan férfi hétköznapjait megismerve egyértelművé válik, hogy ő nem is szeretne tisztességes munkából élni (például barátnője próbálja erre rábeszélni, de ellenáll). A konformista András viszont azért szenvedő melodrámai hős, mert becsületes dolgozó ember próbálna lenni, de a munkanélküliség Smirgliéhez hasonló antiszociális bűnözői pozícióba kényszeríti. A harmincas–negyvenes évek filmjeinek főszereplői jellemzően jómódú felső-középosztálybeli emberek vagy lelkiismeretes kispolgárok, a társadalmi problémák vagy osztálykülönbségekből fakadó megaláztatások pedig legfeljebb burkoltan jelennek meg bennük (Székely István: Lovagias ügy, 1937). Smirgli gyakorlatilag a munkanélküliek karikatúrája, és a műfajra jellemző irreális fordulat (Soltész megbocsátása annak ellenére, hogy a férfi betört hozzá, és majdnem elcsábította feleségét) is tompítja a társadalomkritika élét. Hangsúlyos azonban, hogy nem András a hibás azért, mert nincs munkája és bűncselekménybe keveredik: a fiatal orvos egyértelműen a harmincas évek gazdasági és szociális körülményeinek áldozata. Az Ember a híd alatt arra irányítja a figyelmet, hogy hatalmas gondok vannak azzal a társadalmi-politikai rendszerrel, amelyben egy tanult, diplomás ember a bűn útjára kényszerül.

Irodalom

Király Jenő, Karády mítosza és mágiája, Budapest, 1989, Háttér Lap- és Könyvkiadó, 7–16.

Lakatos Gabriella, A magyar félbűnfilm. Bűnügyi műfajok 1931 és 1944 között, Metropolis, 2. sz., 2013, 46–66.

Nemeskürty István, A képpé varázsolt idő, Budapest, 1983, Magvető Kiadó, 429–430.