súgó szűrés
keresés

Ítél a Balaton

Rendező
Fejős Pál
Bemutató
1933
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 5 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A korai magyar hangosfilm műfajtudatos, nem stílustudatos alakzat. Az 1931 és 1944 közé eső korszak darabjai a vígjáték és a melodráma két vezérzsánerére épülnek, de legyenek bár eltérő műfajúak, a filmek stílusa homogén. A kamera jobbára mozdulatlan, egy-egy hosszabb kocsizás vagy tartalmasabb svenk is ritkaságszámba megy; a montázs művészi célokat kevéssé szolgál, alkalmazása merőben funkcionális. Ritkán kerül sor az ekképpen megszülető teátrális jelleg ellensúlyozására, olyan eszközök bevetésére, amelyekkel elérhető, hogy a film ne azt a benyomást keltse, mintha „lefényképezett színház” volna. Mindez részben a hazai hangosfilm eredetében főszerepet játszó bulvárszínházi és kabaréhagyománnyal, részben a magyar film speciális fejlődéstörténetével magyarázható. Azzal, hogy a húszas évek nagy nyelvújító, avantgárd mozgalmaiból – hiszen a gyártás padlóra kerül – a magyar film kimarad.

Filmtörténetünk első stilisztája, Fejős Pál ezen próbált változtatni, amikor leforgatta előbb Tavaszi zápor (1932), majd pedig Ítél a Balaton című munkáját (hogy aztán soha többet ne dolgozzon Magyarországon). Fejős nem csekély rutin és nagy adag művészi muníció birtokában érkezett haza világfilmes kirándulásait követően. Előbb megfordult a német filmgyártásban (Fritz Lang mellett asszisztenskedett), majd Hollywoodban korszakos művet forgatott: A nagyváros mostohái (Lonesome, 1928) már a bemutatójakor feltűnést keltett stiláris sokszínűségével, igaz, utána évtizedekre elfelejtették. Idővel azonban ismét méltányolták, nem is akárhogyan: 2010-ben az amerikai Kongresszusi Könyvtár Filmmegőrzési Bizottsága beemelte az „amerikai nemzeti filmregiszterbe” (National Film Registry) „mint kulturális, történelmi vagy esztétikai értéke miatt örök időkre megőrzésre érdemes művet”. Kertész Mihály (Michael Curtiz) Casablancája (1942) mellett A nagyváros mostohái az egyetlen olyan film a regiszterben, amelyet magyar származású (Magyarországon született) rendező
jegyez.

Ezzel a pedigrével igazán sokat ígért Fejős hazaérkezése, és egy pillanatra felvillantotta a magyar film becsatlakoztatásának lehetőségét a világfilmi progresszió áramába. Az Ítél a Balaton négy – magyar, angol, német, francia – változatban készült el, de csak utóbbi kettő verzió maradt fenn, amelyek között – kivált a zárlatban – akadnak eltérések is.

A film a Romeo és Júlia-történet rurális, balatoni halászfaluba helyezett változata. Kovács Mari (az életében csupán itt szereplő Medgyessy Mária) és Szabó Mihály (a szintén „egyfilmes” Elekes Ernő) szerelmének beteljesülése reménytelen, családjaik ugyanis ősidők óta ellenségeskednek, ráadásul az öreg Kovács (Csortos Gyula) fogadott fiához, Janihoz (Páger Antal) adja lányát. Amikor Mari frivolan kifejezi érzelmeit Mihály iránt, apja a Balaton ítéletére bízza a lányt: éjszaka csónakba veti és a viharos tóba küldi. Ha ott pusztul, megbűnhődött, ha túléli a kalandot, a bűnei feloldozást nyernek. Az ifjú férj és a szerető is Mari mentésére indul: Jani odaveszik, Mihály – és a lány – megmenekül. Míg a német változat Jani önfeláldozásának története (miután kimenti a szerelmeseket és látja vonzalmukat, önként alámerül a tóba), a francia verzióban a végkimerülés végez vele.

A német nyelvű változat az áldozatos szerelem szép, ihletett példájával a triviális melodráma lehetőségét kínálja, az Ítél a Balaton azonban jelentékeny művészfilmi ambíciókkal is bír, és e kettős késztetés egyúttal komoly esztétikai tehertételt jelent. A film egyik nagy problémája, hogy Fejős a műfajfilmi és művészfilmi inspirációk között hezitál, de nem találja meg a középutat; a másik, hogy a vidéki élet rekonstruálásának vágya egyfajta múzeumi dermedtséget, skanzenromantikát eredményez: az alkotó megfigyelői szerepe a kívülállói szereppel lesz egyenlő. „Olyan filmforma jön létre – írja Balogh Gyöngyi és Király Jenő –, melynek lényege az ábrázolás stilizált és modoros ritualizáltsága, a »nép­életről« alkotott intellektüel mítosz, mely ha csak szépet és jót mond is a »népről«, úgy hat, mint egy gyászbeszéd…”

Másfelől viszont az ambiciózus stíluskésztetések unikálissá teszik a filmet, legalábbis a hazai színtéren. Fejős kerüli a stúdiófilmezést, és kivonul az eredeti helyszínekre (a forgatás a tihanyi félszigeten zajlott), ahol mozgalmas snittekkel, bravúros gépmozgásokkal dolgozik, továbbá sokértelmű többteres kompozíciókat teremt (az egyik jelenetben a parton pihenő halászokat és a férjét meglátogató, kikapós Marit látni, míg a háttérben Mihály figyel), emellett a hosszabb snittek hullámzását megtörő pazar montázsszekvenciákkal él. A táncjelenet remekmívű: sistereg a levegő a két rivális férfi és a csalfa asszony közötti háromszögben, a forrpontig vitt metrikus montázs Fábri Zoltán bő húsz évvel későbbi, a magyar filmművészet megszületésében központi szerepű Körhintáját (1956) előlegezi. A táncszekvencia a zárlatbeli vihart mutató montázzsal együtt az 1945 előtti magyar film emlékezetes pillanatai közé tartozik: kárpótol a cselekmény kiszámíthatóságáért, a Marit és Mihályt alakító ama­tőrszínészek kevéssé intenzív és korlátos játékáért, a magyar vidék egzotizálásának ellentmondásosságáért.

Irodalom

BALOGH Gyöngyi – KIRÁLY Jenő: „Csak egy nap a világ…” A magyar film műfaj- és stílustörténete 1929–1936. Bp., 2000, Magyar Filmintézet.

MIHÁLY István: Ítél a Balaton. Filmspirál, 2004. 33. sz.

Szemelvények a Tavaszi zápor és az Ítél a Balaton sajtójából. Filmspirál, 2004. 33. sz.