súgó szűrés
keresés

K – Film a prostituáltakról: Rákóczi tér

Rendező
Dobray György
Bemutató
1988.12.29.
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
1 óra 25 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Az „üzletszerű kéjelgés” egészen 1993-ig a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősült Magyarországon, igaz, már a nyolc­vanas évektől enyhült a szigor: a tetten ért lányokat nem ítélték börtönbüntetésre, nem is feltétlenül zaklatták őket a hatóságok, sőt a sorsukról szóló publikációk is kezdtek feltünedezni. Zámbori Attila kötete, a Szexpiaci körséta (Riportok a prostitúció világából), valamint Moldova György rendőrriportja, a Bűn az élet – benne a prostituáltakról szóló résszel – 1986-ban jelent meg, majd két évre rá jött Dobray György dokumentumfilmje. A téma igen forró volt, soha korábban nem készült magyar dokumentumfilm róla, Dobray munkájának akár érintőleges előzményeként is alig lehet megnevezni valamit. A film, amelyet K1-ként is emlegetnek, megkülönböztetendő folytatásától, a rögtön utána leforgatott K2-től (teljes címén: K2 Film a prostituáltakról: Éjszakai lányok, 1989), a tabutémákat feldolgozó korabeli szociofilmek közé tartozik. Olyan dokumentumfilmek társdarabja, mint a közel öt évtizednyi szünet után megrendezett magyar szépségverseny győztesének tragédiájáról szóló →Szépleányok (Dér András – Hartai László, 1987) vagy a kábítószerélvezők közé merülő Úgy érezte, szabadon él (Vitézy László, 1988).

Dobray a nagy sikerű tinimelodráma, a Szerelem első vérig (1986) és folytatása, a Szerelem második vérig (1988) után ismét a széles közönséget vonzó témát talált. A K2 majd a luxusprostituáltak közé vezet, míg a K – Film a prostituáltakról: Rákóczi tér a szexmunkások világának alsó szegmensét vizsgálja, az utcasarkon „fuvart” keresők mindennapjait, valamint tágabb környezetük televényét mutatja be. Alapvetően „beszélőfejes” film, a közeget kevéssé a képek alapján, inkább a szereplők elbeszélései nyomán ismerjük meg. Dobray György valamiféle narratív vázat is épít azzal, hogy főhősnek megteszi Andreát, a huszonéves lányt, aki korán szült és állami gondozásba adta gyermekét. Titkárnőként 3200-at kapott, az új munkakörben 200.000 forintot is megkeres havonta, és célja stabil egzisztencia teremtése: saját lakást, kis éttermet szeretne, így – reméli – a gyermekét is magához veheti. A másik „főhős” a kitartója, művésznevén Tarzan, a Rákóczi téri szemétdomb egyik ura, akinek kártyaszenvedélye sokba kerül Andreának. Kapcsolatuk pásztázása közben sorra megismerkedünk más prostituáltakkal és a tér további alakjaival (szobáztatóval, óvszer­árussal, zálogossal, hamiskártyásokkal) is.

Dobray igyekszik maximálisan kihasználni a témában rejlő lehetőségeket, ezért megrendezett jeleneteket is felhasznál, melyek azonban kevéssé hitelesítik a filmet. Eklatáns példa, amikor Tarzan kérdőre vonja a napokra elbitangolt Andreát: pörölycsapások helyett taslikkal fenyíti, mintha ez lenne a módi egy strici és az általa futtatott lány között nézeteltérések esetén. Dobray azzal, hogy eljátszatja Tarzannal és a lánnyal a fegyelmezést, felpuhítja a kontextust: kesztyűs kezet mutat brutális terror helyett. Itt csak hiteltelen, máskor viszont ízléstelen jeleneteket szül a szenzációirányultság, illetve a néző voyeurisztikus késztetései kielégítésének szándéka: a homoszexuális férfiprostituáltakat bemutató jelenetben a nőiesség imitálását célzó praktikák számbavétele megalázó a szereplőkre nézve, továbbá a nyitányban látható transzvesztita bemutatása is gúnyos, lekezelő. Az Andrea és tengerészkuncsaftja közötti, nyilvánvalóan nem valóságos – bár annak mutatott –, hanem imitált szexjelenet sem a jóízlés diadala: otromba vágykielégítő – a nézők kedvére tevő – gesztus. Megfejelve az aktus utáni, a tengerésszel készített interjúval kiváltképpen az.

Más rövid beszélgetések ellenben fontosak, pontosak. A legerősebb jelenetek azok a kisinterjúk, amelyeket az alkotók az egyes „mellékszereplőkkel”, az alkalmi szinten, pár percre feltűnő szexmunkásokkal folytatnak. Van, akit a dologtalansága irányított ide (hiszen zsenánt nyolc órát dolgozni a hivatalban), másokat a balsorsa állította rossz vágányra. A nyomor akkor igazán kilátástalan – sugallja Dobray György –, amikor már az élet természetes velejárójának tűnik; a közöny is düh, annak lelki nyugalommá kérgesült változata. A legnagyobb vesztes a filmben nem Andrea, hanem azok a nők, sőt fiatal lányok, akik már egészében lemondtak a távlatokról, a lehetőségről, hogy életüket derűsebb irányba kormányozzák. A környék egykor – mondják – legszebb nője (járomcsontjánál késsel frissen ejtett seb) húsz éve űzi az ipart: rossz, amit csinál, jegyzi meg szárazon, de most már végigcsinálja. A másik nyolc hónaposan került intézetbe és tizennyolc éves koráig volt ott. Annyira kegyetlen önmagához, amilyen csak egy mindenről lemondott ember lehet: megszokta már, hogy parancsolnak neki, ezért nem tud egyedül boldogulni, mondja egykedvűen, fásultan.

Miképp a drogfüggőkről, a cigányságról, vagy más, a társadalom perifériáján vegetáló csoportokról, továbbá a peremhelyzetűek kilátástalanságáról, a mélyszegénységről, az életeket veszélyeztető egzisztenciális bizonytalanságról nem létezett „hivatalos” – hanem csupán informális: az „ellentársadalomban” zajló – diskurzus a szocializmusban, úgy a Dobray filmjében bemutatott témáról sem. A K – Film a prostituáltakról: Rákóczi tér azonban a konkrét probléma – a prostitúció szocializmusbeli „kezeletlensége” – mellett elemeltebb szinten az emberi nyomorúságról, nem utolsósorban a nyomorúság élősdijeiről és vámszedőiről szól. Fogyatékosságaival és manipulatív tendenciáival együtt ebben állt missziója: csakúgy, mint a korszak több szociofilmje, gondosan kendőzött témákat fedett fel, és tett a társadalmi párbeszéd részévé.

Irodalom

Csendes-Erdei Emese: „A rendszerváltás után szétspriccelt a prostitúció”. www.magyarnarancs.hu

Zsugán István: A kukkoló kamera. K; film a prostituáltakról. Filmvilág, 1989. 1. sz.