Miheztartás végett

Dárday István – állandó alkotótársával, Szalai Györgyivel együtt, akivel a Miheztartás végettet is készítette, bár az ő neve nem szerepel a stáblistán – a hetvenes évek dokumentarista irányzatának legaktívabb képviselője. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már a diplomafilmjei is a dokumentarista módszer jegyében születtek (Nyugodtan meghalni, 1970; Helyzetkép, 1971; Miheztartás végett), s ez folytatódott a Balázs Béla Stúdióban készített önálló rövid-dokumentumfilmekben (Küldöttválasztás, 1972; Fogadalomtétel, 1975; Rongyos hercegnő, 1975). A BBS-ben azonban Dárday nemcsak filmeket rendezett, hanem a dokumentarista csoport szervezője, vezetője is volt, számos cikket publikált, megfogalmazta a társadalmi forgalmazás gondolatát, bekapcsolódott a műhely jelentős vállalkozásába, az ötrészes Nevelésügyi sorozatba (1973). 1974-ben – szintén Szalai Györgyivel – leforgatták első egész estés filmjüket, a Jutalomutazást (1975), amely a Budapesti Iskola nyitánya lett, majd ezt követően további három filmet készítettek az iskola szellemében. 1981-ben Dárday megalakította a Társulás Stúdiót, elsősorban a nevéhez fűződő irányzat mun­káinak gyártására.

A Miheztartás végett az elsők között tett kísérletet a két alapvető filmkészítési módszer, a dokumentum- és játékfilm elegyítésével egy új forma megteremtésére. A kísérlet sikerét jelezte, hogy – diplomamunkaként – fődíjat nyert az Oberhauseni Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon. Dárday munkája a fikciós és dokumentarista módszer keverése mellett az évtizedfordulón kibontakozó groteszk, szatirikus, ironikus hangvételű filmek csoportját is erősíti. Témája az ifjúság szellemi-nevelődési orientációja a Kádár-kori pangás évtizedének ideológiai zavarosában. Egy tizennégyéves kamaszlány helyzetében vizsgálja mindezt; hasonló korú szereplőt látunk a Jutalomutazásban, míg a Küldöttválasztás és a Fogadalomtétel a fiatalok KISZ-életébe enged bepillantást.

A mindössze negyedórás film öt feszes tételben sorolja fel mindenféle kommentár nélkül, ám annál beszédesebben, mi is alakítja egy általános iskolai tanulmányait befejező fiatal életét. Az első tétel az évzárót mutatja, az igazgató kincstári beszédével. Ezt a Szent István-napi mise követi, körmenettel. Majd az úttörőcsapat-tábor zászlófelvonása jön napiparanccsal és a tizenkét ponttal. Innen a (nyári) munka világába érkezünk: a törékeny kislány sört csapol egy büfében, néhány üveget összetör, mire a főnöke alaposan lehordja, majd arra biztatja, ne töltse teli a korsókat. Végül epilógusként az otthoni fejmosás következik, de ebben már hangban-képben összefolynak az előző szólamok, a lányt pedig „csajos” sminkkel az arcán látjuk flegma kívülállóként, ami nem csoda, hiszen hogyan is lehet ebben a zavaros, egymásnak is ellentmondó világban eligazodni és felnőtté válni. A különféle értékminták sorjázása groteszk-ironikus hatást kelt, amit az alkotók további, igen radikális formaeljárásokkal erősítenek fel, s mozdítják el a hagyományos dokumentumfilmet a fikció felé.

Két módszer is érvényesíti ezt a törekvést. Egyrészt valamennyi tételbe gyorsmontázsos technikával kommentárok illeszkednek: az évzárón tantermi anzixokat, a misén vallási képeket, az úttörőtáborban hivatalos ünnepségek, felvonulások részleteit, a munkahelyen bankjegyeket, továbbá divatos fogyasztási cikkeket látunk árcédulákkal, a zárlatban pedig már a történelmi múlt felé is megnyílik az illusztrációs fotókollázs. Az eljárás a kísérleti filmek montázsstruktúráját idézi, igen szokatlan és újszerű tehát az alkalmazása a dokumentumanyagon (hasonlót látunk Szomjas György 1970-es Nászutak című BBS-filmjében). A rövid snittek tárgya önmagában is ironikus viszonyba kerül az alaptémával, a gyorsaságuk pedig formailag erősíti fel a hatást. A másik, a dokumentumfilmet a fikció felé elmozdító megoldást a munkahelyi jelenet érvényesíti. Itt ugyanis valóban dramatikusan felépített, megkonstruált helyzetet látunk, civil szereplőkkel, előre meg nem írt párbeszéddel – azzal a módszerrel tehát, amellyel a Budapesti Iskola művei fognak készülni. Amíg az iskolai, templomi, tábori életképek kizárólag dokumentálják az eseményeket, s legfeljebb annyiban konstruáltak, hogy valamennyiben feltűnik ugyanaz a kamaszlány, addig a munkahelyen kibontakozik egy rövid történet: a pulttól a lány hátramegy a raktárba, ott véletlenül ledönt egy üveges rekeszt, a főnök rászól, kioktatja, majd csalásra biztatja. Mindez tehát már nem dokumentált esemény, hanem kitalált, méghozzá a film gondolatisága, a különféle ellentmondó nevelési tanácsok szellemében. A „családi kör” szintén fikciós módra szerveződik, főképp a kisminkelt, közönyösen bámuló lány közelijével, itt azonban önálló dramatikus jelenet nem bontakozik ki, azt végképp szétfeszíti az eddig is érvényesülő gyorsmontázs.

Az öt tételt még egy további, a korszakban szinte provokatívnak minősülő motívum kapcsolja össze: négyszer – csak a munkahelyen nem – hangzik fel a Himnusz. Kisajátító használatának egymást kioltó, azaz ironikus jelentése mellett hosszas, többszöri idézése egyszerűen a létezésére hívja fel a figyelmet, amelyet a korabeli politika igyekezett minimalizálni, illetve szerepét a szovjet himnusz és/vagy az Internacionálé elhangzásával relativizálni.

A Miheztartás végett számos korabeli BBS-dokumen­tumfilmhez hasonlóan a szocialista rendszer ellentmondásos működésére, jobban mondva működésképtelenségére irányítja a figyelmet, főhősében pedig az évtized gyakori karaktertípusának, a csellengő, kiábrándult, orientációt vesztett nemzedéknek a prototípusát alkotja meg. Ezért van különös jelentősége annak, ahogy a tizennégyéves kamaszlány a záróképen koravén felnőttként maga elé bámul. Flegma tekintetében egyetlen gondolat fedezhető fel: Hagyjatok békén!

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala