súgó szűrés
keresés

Porrajmos – cigány holokauszt

Rendező
Varga Ágota
Bemutató
2000
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
1 óra 33 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Varga Ágota a kilencvenes évek végétől következetesen készíti visszaemlékezésekre épülő történelmi dokumentumfilmjeit a holokauszt emlékezetéről és a szocialista rendszer visszaéléseiről. A múlt olyan feltáratlan eseményei érdeklik, amelyekről szemtanúk, túlélők tudnak beszámolni: a történelmi kort a meghurcoltak és az egykori hatalom képviselői személyes tapasztalataik alapján beszélik el.

A Porrajmos (jelentése a cigány nyelvben elpusztítás, lovári alakja pharrajimos) a romák körében 1944/1945-ben végrehajtott etnikai tisztogatást idézi fel visszaemlékezések alapján. Hiánypótló munka, ugyanis a cigány holokauszt a szocializmusban teljesen elhallgatott esemény volt, és a rendszerváltozást követően is késve, lassan ismerhette meg a közvélemény a részleteket. Filmes előzményét alig találjuk a Porrajmos – cigány holokausztnak. A Kádár-rendszer egyetlen, a cigány holokauszt bemutatására vállalkozó alkotása Lojkó Lakatos József 1981-es munkája, az Elfelejtett holtak című dokumentumfilm, amelyet több évvel később Jancsó Miklós és Daróczi Ágnes közös alkotásai követnek, a Megöltétek ártatlan családom… 1994-ben és a Temetetlen holtak (az 1996-os dokumentumfilm a lajoskomáromi csendőrtúlkapások kapcsán szólaltatta meg a túlélőket). Varga Ágota az ország különböző területein élők visszaemlékezéseit rögzítette, így a Porrajmos – cigány holokauszt (a cigány munkaszolgálatot bemutató filmjével, a Fekete listával [2002] együtt) az első átfogó igényű dokumentumfilm a cigány lakosság deportálásáról és elpusztításáról. A filmben szereplők többsége itt beszélt először nyilvánosan szenvedéséről, több mint ötven évvel meghurcoltatásuk után.

A film tervét egy hirdetés indította el. Amikor 1998-ban egy svájci szervezet segélyt ajánlott a második világháborús üldöztetést túlélt romáknak, felkutatásukban a Magyar Vöröskereszt közreműködött. Az ő segítségükkel vette fel a kapcsolatot Varga Ágota közel száz túlélővel. Terepmunkája során először hanginterjúkat készített, ezt követően választotta ki a film szereplőit. A visszaemlékezésekből részletesen megismerjük a gettósítás és a deportálás menetét, az embertelen körülmények között megtett vonatutat a német lágerekig. Az alkotó az eredeti helyszín emlékeket felerősítő hatásával is él, amikor a romákat visszaviszi a komáromi Csillagerődbe, a borzalmas emlékek, az egykori gettó helyszínére, ahonnan zsidók és cigányok százait vitték a megsemmisítő táborokba.

Varga Ágota filmjeinek fontos alkotói módszere a szembesítés, a bűnös és az áldozat, az egykor hatalmon lévő és a kiszolgáltatott személy emlékeinek ütköztetése. A magyar történelmi dokumentumfilm történetében volt egy rövid, ám fontos időszak, a rendszerváltozás körüli néhány év, amikor különösen jelentős szerepet kapott a szembesítés. Ebben az időszakban nyílt lehetőség arra, hogy a Rákosi-rendszer visszaéléseit feltárják a dokumentumfilmesek, és ekkor még előfordult, hogy kamera elé álltak a diktatúra kiszolgálói. A szembesítés emlékezetes jelenetét találjuk többek között a →Vérrel és a kötéllel (Erdélyi János – Zsigmond Dezső, 1990), az Ítéletlenül (Almási Tamás, 1991), a Törvénysértés nélkül (Gulyás János – Gulyás Gyula, 1988) című filmekben. Később csak elvétve akad a múlt feltárásának erre a módszerére példa (a kivételek közé tartozik az ’56-os megtorlásokért felelős Biszku Béla számonkérésével foglalkozó Bűn és büntetlenség [Novák Tamás – Skrabski Fruzsina, 2010]), következetesen csak Varga Ágota alkalmazza. A Porrajmos – cigány holokauszt egyik felemelő jelenete is szembesítés eredménye. A cigányokat összegyűjtő és elhurcoló csendőr felesége és fia találkozik a deportálást kisfiúként átélő cigány emberrel, aki nem egyszerűen falubelijük, hanem régi jó ismerősük. Bár a két férfi együtt nőtt fel, és barátságban élnek egymás mellett, a csendőr fia egészen a film forgatásáig nem tudott apja szerepéről. „Ha ez a riporter nem létezik, te soha az életben meg nem tudod, mi történt” – jelenti ki az elhurcolt cigány férfi fia, utalva egyúttal a rendező jelenlétére. Varga Ágota tudatosan vállalja a közvetítő szerepét, ha szükséges, kérdéseivel segíti a szituációban rejlő lehetőségek kibontakozását. A szembesítés által feltárulhatnak az emlékezés stratégiái, a védekező mechanizmusok (mint a rendező másik, a holokauszt emlékezetét vizsgáló filmjében, a Leszármazottakban [2005]), vagy megszülethet a megbocsátás és megbékélés. Ezek a folyamatok zajlanak le a titkosszolgálati megfigyelésekkel foglalkozó rendezéseiben is: a Kádár-korszak egyházüldözéséről és a munkájukból eltávolított papok sorsáról szóló trilógia darabjai, A tartótiszt (2013), az Operatív értéka besúgottak (2014) és a Bokros jelentések (2017) a kis egyházi közösségek megfigyelésével és a besúgások mechanizmusával ismertet meg. A tartótiszt különösen fontos az ügynökrendszerrel foglalkozó dokumentumfilmek, sőt a történészi munkák sorában, ugyanis itt sikerült először egykori tartótisztet rávenni a nyilvános szereplésre.

Varga Ágota filmjeiben párbeszédet kezdeményez az elhallgatott bűnökről, amely közelebb vihet közös múltunk vétkeinek megismeréséhez. Igaz, ezért meg kell dolgoznia a visszaemlékezőnek, hiszen a trauma felidézése, újra átélése felkavaró élmény. A Porrajmos – cigány holokausztban az egyik interjúalany meg is feddi a rendezőt: „Olyan rossz álmaim vannak, mióta maga itt volt, és el kellett mondanom… rossz emlékezni rá, az embert elkapja a sírás.” A film készítése ugyanakkor a fájdalmas múlt kibeszélésével segítséget jelenthet, és gyógyulást hozhat.

Irodalom

Muhi Klára: A szembesítés segít. Interjú Varga Ágotával. In Fenyvesi Kristóf (szerk.): A befogadó kamera. Interjúk dokumentumfilmesekkel. Bp., 2016, Magyar Napló–Dokufilm Kft.–Írott Szó Alapítvány.