súgó szűrés
keresés

Roncsfilm

Rendező
Szomjas György
Bemutató
1992.12.11.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 29 perc
A szócikk szerzője
Beregi Tamás

Szomjas György (1940) filmjének első hat percénél talán még sehol sem fogalmazták meg szomorúbban magyar filmben a rendszerváltást. Egy kis csoport várakozik a város lepukkant körzetében található kocsma előtt, s mivel nem tudnak bejutni, végül közös erővel ledöntik az udvart elzáró falat. Miközben odabent megisszák jól megérdemelt felesüket, a tévében a berlini fal ledöntésének képkockáit látjuk. A két faldöntés egymás mellé állítása önmagáért beszél: a Berlinben leomló fal kivezet egy új, szabad világba, a Budapesten ledőlő azonban csak még beljebb juttat, a nyomorba és kisszerűségbe. A jelenet mintha rögtön meg is adná a választ a film ironikus alcímében (Mi van, ha győztük?) feltett kérdésre.

A forgatási helyszín a később kulthellyé vált Gólya presszó és a Szigony utca egyik lakótömbje volt, ahol olyan helyi kisemberek és pitiáner bűnözők élik a maguk életét, mint a kártyajáték-szenvedélybeteg Kapa (Mucsi Zoltán), Sánta Gizi (Szirtes Ági), a tótószelvényt töltögető Géza (Gáspár Sándor), Kisjuhász Béla házmester (Szőke András) vagy a tolókocsis apjával lakást és nőt megosztani kénytelen Ifj. Halász Jenő (Badár Sándor). Szomjas a forgatókönyvet operatőrével, Grunwalsky Ferenccel írta. Korábbi közös „lumpenfilmjeikhez”, például a Könnyű testi sértéshez (1983) vagy a Könnyű vérhez (1989) hasonlóan ez a film is belülről, iróniával, mégis szeretettel ábrázolja a roncsemberek roncséletét, amelyből nincs kitörés, amelyet még a rendszerváltás sem tud megváltoztatni.

„Mindenki harcol mindenki ellen […], a Nagy Berlini Fal végre ledőlt, de a hirtelen változás mindenkit megzavart, s ököllel és késsel egymásnak esnek” – meséli Szomjas a Filmvilágnak. Ebben a közegben a feszültség pillanatok alatt robban, a Totó-szelvény kitöltése, a piaci alkudozás, az udvari veszekedés, a féltékenységi vita rendszerint késelésbe torkollik. A kitörési kísérletek vége kontrollálatlan agresszió: ifjabb Halász Jenő felgyújtja saját apját, Kisjuhász Béla, a házmester saját feleségét túszul ejtve tör-zúz. Amilyen roncs itt az élet, ugyanolyan roncs maga az erőszak is: hamar saját paródiájává fordul át. Béla egy vágyálom-jelenetben váratlanul táncra perdül a megszelídítésére érkező doktornővel, Lajos (Blaskó Péter) hátában késsel besétál a kocsmába, italt rendel, kedélyesen elbeszélget Ádámmal, sőt még ő segít, amikor az rosszul lesz.

Szomjas forgatókönyveit városi pletykákra, újságcikkekre, helyi lakosok által mesélt mikrotörténetekre építi. Ezt a munkamódszert tükrözik vissza a filmbe beékelődő nyilatkozatok is, amelyekben egyes szereplők a kamerának vagy a Nyomozónak (Fábry Sándor) mesélnek, gyakran meghazudtolva az aktuális képi információt. A Roncsfilm ebben is követi a Szomjas korábbi filmjeiben, például a Könnyű testi sértésben vagy a Könnyű vérben megjelenő, a rekonstrukciót előtérbe helyező narratív módszert, amely a Kőbányai Amatőr Stúdió vagy a Közgáz Vizuális Brigád filmjeit is jellemzi. Az ironikus reflexivitást a vissza-visszatérő reklámbetétek is erősítik, amelyek a berlini fal jelenetéhez hasonlóan didaktikusan ellenpontozzák a filmben megjelenő „hiányt”, legyen az pénztelenség (Postabank), lerobbant technika (Szűv számítógépek), röghöz kötöttség (autóreklámok), nyomor vagy akár az amatőr színjátszás (hollywoodi álom).

Grunwalsky képei szintén a kollázsszerűség, illetve a roncsolás jegyében születtek. Szomjas csak „csálénak” hívja azt a technikát, amelyet Halász Mihállyal, a Rosszemberek (1978) és a Kopaszkutya (1981) operatőrével fejlesztettek ki, s amelynek a lényege, hogy „kicsit máshol van a dolgok középpontja, nem ott, ahol megszoktuk”. Grunwalsky a korábbi közös filmekben megjelenő vizuális kísérleteket (például fekete-fehér és színes képek váltakozása) fejleszti tovább, különböző szűrök alkalmazásával, szolarizációval, döntött kameraállással, a jelentéktelen részletekre vagy a groteszkül felnagyított emberi testrészekre fókuszálással. Mindez eltávolítja a nézőt az eseményektől, azokat zárójelbe helyezi. A kollázshatást és a reflexivitást fokozzák a tűzfalakon megjelenő, gyakran korábbi Szomjas-filmekre utaló graffitik is. A roncsolással járó trash-esztétika pontos jelképe a filmben közvetlen közelről többször is mutatott, betörő tükör: mintha már a kamera sem lenne képes ábrázolni ezeket a roncséleteket és roncstörténeteket, amelyekből csak szilánkok maradtak. Szomjas és Grunwalsky az expresszionizmus és a naturalizmus, a bent és a kint, a pátosz és a gúny keverésével, egyidejű alkalmazásával zavarba ejtő elegyet hoz létre, amely éppúgy áthatja a filmet, mint a bérházat az udvaron rotyogó leves szaga és a csatornanyílásokból elő-előtörő ismeretlen eredetű pára.

Miközben a szereplők folyton egymás torkának ugranak, a történetben fel-felbukkanó, békésen szemlélődő disznót érdekes módon csak a történet végén áldozzák fel. A gázzal elkábított, felfújt lufiként magasba szálló, majd ott kidurranó malac (ugyanez a motívum jelenik meg Szőke András 1990-es Vattatyúkjában is) mintha a hiú remények jelképévé válna. Nem is következhet utána már más, mint egy tömegverekedés, amelyben a lakók szétverik utolsó mentsvárukat, a Gólyát is. Így válik egész Magyarország szimbólumává a romos kocsma, ahonnan Kapa és Gizi kisántikálnak a film végén – egy nem túl sok reménnyel kecsegtető holnap felé.

Roncsfilm Szomjas legsikeresebb, kultikussá vált filmje. A rendező éveken át dédelgette a Roncsfilm 2. tervét, de a közösségi finanszírozással megvalósítani kívánt projekt egyelőre parkolópályára került.

Irodalom

Nagy Réka Sára, Körkörös romok. A magyar film és a rendszerváltás, Metropolis4. sz., 2010, 48–60.

Turcsányi Sándor, Szigonyország üzen, Filmvilág, 9. sz., 1992, 49–50.

Soós Tamás, Nekiindulnak a magyarok, ha nem kapják meg a reggeli felesüket. Beszélgetés Szomjas Györggyel, Filmtett, 2016, https://www.filmtett.ro/cikk/4339/beszelgetes-szomjas-gyorggyel (Utolsó letöltés: 2019. 11. 12.)