súgó szűrés
keresés

Ruben Brandt, a gyűjtő

Rendező
Milorad Krstić
Bemutató
2018.11.15.
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
1 óra 36 perc
A szócikk szerzője
Kránicz Bence

Ruben Brandt, a gyűjtő a kortárs magyar animáció egyik legnagyobb sikere. Milorad Krstić (1952) filmje teljes egészében hazai gyártásban készült, jelentős fesztiválszerepléseket felmutató, és ami művészi értelemben a legfontosabb: minden ízében szerzői produkció. Ráadásul hiánypótló filmnek is nevezhető, tekintve, hogy a 2010-es években mindössze néhány darab egész estés magyar animáció készült. Ha nem vesszük számításba a tévésorozat-epizódokból összeállított mozifilmeket, akkor mindössze a Jankovics Marcell által rendezett Az ember tragédiája (2011), az alacsony költségvetéssel készült Cycle (Sóstai Zoltán, 2013) és Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja (Miklósy Zoltán, 2015), illetve az izraeli koprodukcióban gyártott Salamon király kalandjai (Albert Hanan Kaminski, 2017) szerénykedik a listán.

Így tehát a Ruben Brandt a 2010-es évek magyar filmgyártásának legkomolyabb animációs vállalkozása. Három éven át, közel százfős stáb munkájával készült; 2018-ban a locarnói filmfesztiválon mutatták be, és az Oscar-díjra jelölhető legjobb 25 animációs film közé került. A film ötlete egy táncszínházi előadásig nyúlik vissza. Milorad Krstić 2011-es, Műcsarnokban rendezett kiállításához (Das Anatomische Theater) kapcsolódóan a Forte Társulat adta elő a Ruben Brandt, egy műgyűjtő csoportos portréja című táncdarabot. A jugoszláviai születésű, szerb származású Krstić 1990 óta él Magyarországon. Elsősorban képzőművészként ismert, de 1995-ben már készített rövid animációt (a My Baby Left Me Ezüst Medvét nyert Berlinben), és később sem távolodott el e technikától. A Ruben Brandtban is képzőművészként közelít az animációhoz, és konceptuálisan kísérletezik vele. Az animációs formát képzőművészet és film metszéspontjaként kezeli – ebből a szempontból Jankovics Madách-adaptációjával rokonítható –, és a kétféle médiumhoz pszichoanalitikus közelítésmóddal tudati szinteket társít: álom és ébrenlét, ösztönén és ego határsávját keresi és mossa el az animációs látványalkotás révén.

A történet főhőse, Ruben Brandt művészetterápiával foglalkozó pszichológus, aki pácienseit arra biztatja, hogy rajzok készítésével, közös performanszok létrehozásával dolgozzák fel szorongásaikat. Valójában neki is lelki segítségre van szüksége, mert rémálmaiban híres festmények alakjai fenyegetik. A műkincstolvaj Mimi buzdítására, pácienseiből verbuvált kis csapatával Ruben nekilát, hogy a világ múzeumaiból ellopja az őt legjobban kínzó festményeket, ezzel pedig magára irányítja a Mimit már jó ideje üldöző detektív figyelmét. A forgatókönyvet is jegyző Krstić különböző bűnügyi műfajok motívumait építi be a cselekménybe: a műkincsrablások sorozata heist filmbe, a paranoiás képzetek gyötörte, törékeny pszichéjű főhős pszichothrillerbe, a bűnbe sodródás egzisztenciális tétjei noirba illenek. A zsánerelemek azonban feloldódnak a film szürreális stílusvilágában. Krstić figuráinak környezete realisztikus, ők maguk azonban kubista, dadaista alakok. Egyikük kétdimenziós, papírvékony testű, a másiknak három szeme van, vagy két orra – mintha korai Picasso-tanulmányrajzokat illesztenénk napjaink high-tech miliőjébe. A figuraalkotás képzőművészeti asszociációkat keltő technikája teret nyit az intertextuális játékoknak. Percenként tűnnek fel a Krstić stábja által átrajzolt, ily módon kisajátított festmények (Velázquez-portréktól Andy Warhol Double Elviséig), az hommage-technika azonban nem korlátozódik a képzőművészetre: filmtörténeti klasszikusok jellegzetes beállításai ismétlődnek és kellékei jelennek meg, néhány popsláger pedig áthangszerelt változatban hallható.

Az idézettechnikák sokfélesége és a különböző médiumok egymás mellé helyezése, hibridizálása miatt a Ruben Brandt jellegzetesen posztmodern szerzői filmnek tekinthető, sőt a posztmodern paródiájaként, túlhajtásaként működik. Velejét azonban egy modernista koncepció jelenti: a filmes önreflexió összekapcsolása az elme működésével, a tudati szintek vizsgálatával. A film látványvilágát a diszharmónia és a groteszk határozza meg, mert ilyenek Ruben rémálmai; ismétlődő cselekményeleme az üldözés, ahogy az egyik leggyakoribb álomtípusban; a különböző művészettörténeti korszakokból származó képek pedig éppen olyan szürreális véletlenszerűséggel kerülnek egymás mellé, mint ahogy a tudatalattiban keverednek össze az emlékfoszlányok. Krstić az animációs filmformát használja fel arra, hogy – ugyancsak eminensen posztmodern séma szerint – egymásba játssza a különböző valóságszinteket. Ezt a célt szolgálják a festményreferenciák is, a filmen ábrázolt festmények ugyanis megkettőzik a film narratív szintjeit, és ablakot nyitnak egy imaginárius elbeszélői síkra. A festmény az alkotás lényegének kivetülése lesz, a képzőművészeti intertextusok révén a fantáziavilág és a tapasztalati valóság érintkezése válik lefilmezhetővé, miként Alfred Hitchcock Gyanakvó szerelmében (Suspicion, 1941) vagy Alain Robbe-Grillet A szép fogolynő (La belle captive, 1983) című filmjében.

A film címébe emelt „gyűjtés” így többértelmű fogalommá válik. Vonatkozik a szerző, Milorad Krstić személyes művészettörténeti kánonjának bemutatására és a műalkotások sajáttá tételére. Jelezheti a film által játékba hozott elméleti keretek és művészetfilozófiai témák összegyűjtését és „leszállítását” az elitkultúra regiszteréből a szélesebb közönségnek szóló midcult szintjére. Végül pedig utal az animáció intermediális jellegére: az animációs film technikája több másik médium eszközeinek felhasználásával lesz autonóm kifejezési forma.

Irodalom

Benke Attila, Festményrablós terápia. Ruben Brandt, a gyűjtő, Filmvilág, 11. sz., 2018, 31.

Pethő Ágnes, A festészet filmszerződése = Pethő Ágnes, Múzsák tükre. Az intermedialitás és az önreflexió poétikája a filmben, Csíkszereda, 2003, Pro-Print, 201–221.

Varga Dénes, Izgalmasabb, ha Botticelli Vénusza támad rá, és nem egy zombi. Interjú Milorad Krsticcsel, a Ruben Brandt, a gyűjtő rendezőjével, Filmhu, 2018. november 14., https://magyar.film.hu/filmhu/hir/izgalmasabb-ha-botticelli-venusza-tamad-ra-es-nem-egy-zombi (utolsó letöltés: 2020. 05. 27.)