Vannak változások

Az 1969-es Szociológiai filmcsoportot! kiáltvány a Balázs Béla Stúdió egyik programpontjává, így az egészestés dokumentumfilm megújítójává vált. Az ezt aláíró Grunwalsky Ferenc (Anyaság, 1974), Mihályfy László (Fellebbezés, 1972), a dokumentarista irányzathoz csatlakozó Schiffer Pál (Fekete vonat, 1971), Gazdag Gyula, Ember Judit (közös filmjük a betiltott A határozat, 1972/1984), valamint Gulyás Gyula és Gulyás János alkotópárosa szociológusok alaposságával, „alulnézetből” vizsgálták a társadalmat.

Gulyásék a Vannak változásokat bevallottan „filmszociográfiának” szánták, amely a Cinema 64 nevű amatőrfilmes csoporttal közösen készített 1968-as dokumentumfilmjükre, a Valóság – síppal, dobbal, avagy tűzön, vízen átra reflektál annak direkt megidé­zésével, illetve szereplőinek felkutatásával. Megszólal a faluról Állóvíz címmel könyvet publikáló szociológus, Végh Antal, megjelenik Darvas József Penészlekről készült drámája, A térképen nem látható, hangot adnak nemtetszésüknek a Végh és Darvas műveit kritizáló, indulatos helyi lakosok, a hatalom egykori képviselői (tanácselnökök, járási és megyei párttitkárok), és újfent szóhoz jutnak a mélyszegénységben élő emberek is. Gulyásék azt vizsgálták meg, hogy szűk tíz év alatt javult vagy romlott-e a Nyíregyházához közeli Penészlek helyzete.

Gulyás Gyula és János alapelve, hogy nem csupán külső szemlélői, hanem szereplői is az eseményeknek. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy amit bemutatnak, az nem objektív leírás vagy elemzés, hanem kamerával dokumentált, szubjektív nézőpontokat ütköztető diskurzus. Gulyásék bekapcsolódnak Végh Antal és más szociológusok vitájába, és provokatív kérdéseket tesznek fel annak az asszonynak, aki ugyan nem olvasta Végh tanulmányát, de határozottan állítja, hogy abban tényferdítések és hazugságok szerepelnek. Felvállalják, hogy 1968-as filmjük és egyéb kutatómunkáik alapján van egy határozott véleményük Penészlek helyzetéről és a kádári vidékpolitikáról, ám nem képviselnek abszolút igazságot, nem tartják magukat váteszi Vannak változásoktudatú rendezőknek. Így a Vannak változások Bill Nichols filmteoretikus definíciója szerint „részvétvevő”, Bódy Gábor fogalmai alapján „szituacionista” dokumentumfilm, amely nem kívánja megteremteni a befolyásolatlan valóság illúzióját. Épp ellenkezőleg: rámutat, hogy a kamerán kívül más ideológiai apparátusok is befolyásolják az emberek véleményét. Ezért fest igen hiteles képet a hetvenes évek állapotairól, „a vidék szocia­lista modernizációjának” csődjéről.

Mivel Gulyásék általában olyan témákkal foglalkoztak, amelyekről „nem illett beszélni”, tűrt kategóriába tartoztak: a Vannak változásokat ha be nem is tiltották, csak kevés helyen (kisebb mozikban, filmklubokban) volt látható. Megdöbbentők és őszinték a falusi nyomorban élők történetei. A film elején egy többgyermekes cigány­asszony dühödten küldi el az 1968-as forgatásról ismerős stábot, mert mint később elmondja, Végh Antal és a Valóság alkotói elferdítették a tényeket, rosszul értelmezték azt, hogy ő mindig ugyanazt a tányért és evőeszközt teszi le a gyerekek elé. Megjelennek idős emberek is, akik koruk, betegségük vagy éppen a vidékpolitika miatt lét és nemlét határán vegetálnak. Mind az ingerült romaasszony, mind az idős parasztok szégyellik helyzetüket, szegénységüket, néhányan egyenesen magukat okolják amiatt, holott problémájuk korántsem speciális, hanem általános, rendszerszintű. Mivel a településen nincs termelőszövetkezet, a nagyobb földeket pedig a kisebb termelők által megfizethetetlen adók sújtják, így már lehetetlen megélni földművelésből, viszont az idős parasztok nem értenek máshoz. Az ingázás, amiről már Gaál István (Oda-vissza [1963]) és Schiffer Pál (Fekete vonat) is tudósítottak, Penészlekre is jellemző. Végh Antal szerint ezeket a lehetetlen állapotokat „az öregember már tudomásul veszi, és ott rohad. A fiatalember meg azt mondja, hogy ezt [beintést imitál kezével] maguknak, kérem!” Végh kitekint a filmben saját szülőfalujára, Jánkmajtisra, és elmondja, hogy míg Budapesten biztos fizetés várja a dolgozó embereket, addig vidéken a termelők a téeszelnök kénye-kedve szerint (nem) kapják meg bérüket.

Orosz Ferenc egykori megyei párttitkár megszólalása a legizgalmasabb. Orosz még el is érzékenyül, amikor jobbító szándékáról, Vannak változásoktudatáról beszél, és visszaemlékezik arra, hogy maga is vidéki szegény családban élt, onnan sikerült felemelkednie. Látszólag hisz abban, amit az ideológia nevében csinált, még ha nyelve meg is botlik, addig folyékony beszéde bizonytalanná válik, amikor az 1968-os csehszlovákiai „ellenforradalmat” (vagyis a prágai tavaszt) emlegeti. Az ő öntudatos, patetikus és felháborodott nyilatkozata leleplezi a Kádár-rendszer ellentmondásait. Hinni kell a fejlődésben, javítani kell Penészlek helyzetét, azonban egyfelől őt „nem politikai okokból” már rég leváltották, másfelől szerinte a fejlődés útjában áll, rossz fényt vet a megyére az, ha a Végh Antalhoz és Darvas Józsefhez hasonló értelmiségiek akár őszintén, akár tényferdítéssel beszélnek a megoldásra váró problémákról. Ám hiába a szándék, sőt a valós fejlesztések (például tíz év alatt javultak az útviszonyok, és új ABC is épült), a falu vezetői és szociális munkásai elhagyták Penészleket, a film záróképe pedig azt bizonyítja, hogy a saras földutak és a szalmatetős vályogházak továbbra is uralják a települést. Maradtak viszont a nyomorban élő szegény emberek, akiknek patthelyzetére rímel a Budai Ilona és a Muzsikás együttes által előadott Bereg Náni-népballada két verssora: „Ha szaladok, meg találnak lőni. / Ha megállok, meg fognak kötözni.”

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala