súgó szűrés
keresés

Zsötem

Rendező
Salamon András
Bemutató
1992.01.24.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 34 perc
A szócikk szerzője
Beregi Tamás

A rendszerváltást követő piacgazdasági szabadverseny nemcsak a nyugati termékek Magyarországra áramlását, de a magyar szexmunkások nyugat felé tartó „exportját” is felgyorsította. Salamon András (1957) a nyolcvanas évek végén eladóként dolgozott egy bécsi műszaki boltban, így megismerte a kinti magyar közeget, a kisstílű csencselők, az új élet ígéretét kereső disszidensek világát. Salamon Vajda Péter Itt a szabadság! (1991) című filmjének forgatókönyvírója volt; az előkészítési munkák során ismerkedett össze Bécsben egy peep show-ban dolgozó magyar lánnyal: az ő története szolgált első nagyjátékfilmje, a Zsötem alapjául.

Salamon gyerekszínészként kezdte pályáját, többek között Sándor Pál Bohóc a Falon (1967) és Szeressétek Ódor Emíliát! (1968) című filmjeiben játszott. Később a Magyar Televízióban dolgozott segédoperatőrként, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt néhány évet. Érzékeny, mégis nyers, erős dokumentumfilmeket készített a társadalom perifériájára szorultakról Hajléktalanok (1989) és Cigányok (1989) címmel. A kisemmizettség, idegenség, kívülállás témája végigkíséri egész dokumentumfilmes pályáját: a Miről álmodnak a kínaiak (1991) például kínai vendégmunkásokról, a Hős utca (1991) a hírhedt pesti gettóban élőkről, a Film a melegekről (1993) a melegbárban dolgozó transzvesztitákról, a Huttyán (1996) cigány zenészekről, a Jonuc és a koldusmaffia (1999) egy román kolduskisfiúról szól. A Zsötem beleillik ebbe a sorba: hősei, ha nem is a periférián kezdik, menthetetlenül oda sodródnak.

Zsötem: a fonetikusan leírt szó a maga banalitásával, esetlenségével pontosan megragadja a film világát, naiv hősnője karakterét. Anita (Kerekes Éva), a jóindulatú, egyszerű lány, aki a polaroidképek hangulatát idéző dunaújvárosi lakótelepről származik, fülig szerelmes a szélhámos Laciba (Lukáts Andor). A leharcolt amerikai verdával közlekedő, Marlon Brandót utánzó strici azonban megszorul anyagilag, ezért Anitát és egy másik lányt, Szilvit (Börcsök Enikő) eladja egy bécsi peep-showba. Egy ideig minden jól megy, hármasban élik az életet, Anita pedig arról álmodozik, hogy elutazik Lacival. Amikor Szilvi önállósítja magát, Laci pedig börtönbe kerül, Anita kétségbeesetten próbálja kimenteni a férfit szorult helyzetéből. Kiutasítják az országból, megerőszakolják, mégsem megy el. Szilvit okolja, és végső elkeseredésében megöli a lányt. Lacit kiengedik ugyan a börtönből, de eltűnik örökre. A keretes szerkezetű film végén Anita Laci verdáját vezeti egy alagútban: hazafele tart, de már nem az újrakezdésbe, sokkal inkább a reménytelenségbe.

Zsötem sokban rokonítható az Itt a szabadság!-gal, amelyben egy középkorú férfi, Kopa Imre (Andorai Péter) három ismerősével Bécsbe utazik, hogy műszaki cikkekkel kereskedjenek. Csakhogy Kopát kirabolják, ismerőseit elveszti. Egyre reménytelenebbül kóvályog Bécsben, furcsa alakokhoz, koldusokhoz, romákhoz csapódik, végül a film végén egy groteszk-szürreális kocsmai buliba keveredik, ahol asztalánál ülve néma üvöltésre tátja a száját – a szabadság csak a teljes kétségbeesést hozta el számára, szembesítette őt létének hiábavalóságával, szörnyű ürességével. Míg a Zsötem szerelmi melodrámába oltja a reménytelen kiútkeresést, az Itt a szabadság! inkább egzisztencialista parabola. Mindkét film operatőre Kardos Sándor, aki a félhomályos, üres folyosókkal, lepusztult szobabelsőkkel, zsúfolt szórakozóhelyekkel, tülekedő emberekkel teli boltbelsőkkel, aluljárókkal, alagutakkal, vagyis a klasszicista tágasságáról ismert Bécs turistafotókról hiányzó klausztrofób tereivel remekül ki tudta fejezni azt a sehová sem tartozást, tranzitzóna-állapotot, amelyben hősei tengenek-lengenek. „Nyugatra menj, de sose felejtsd, hogy keletről jöttél” – mondja Anita a kocsiban. Csakhogy a film karakterei igazából sem nyugathoz, sem pedig kelethez nem tartoznak már: elvesztek egy köztes térben, köztes lelkiállapotban. A dokumentarista, mégis groteszk felvételek, például a szexbárokban táncoló lányokra vetülő érzéketlen arcok, a Szomjas György és Grunwalsky Ferenc filmjeit idéző tartalmatlan, repetitív töredékmondatok szintén ezt a dermedtséget erősítik: a fizikai, lelki, szellemi bénultság érzését.

„Az én filmrendező ideálom abban az időben Jeles András volt és az ő Kis Valentino címűfilmje – mesélte Salamon a Filmkultúrának. – Én Kis Valentino-mániában éltem. Azt írom a magam rovására, hogy nem voltam olyan tehetséges, mint Jeles András, amikor Kis Valentinót csinálta.” A szabadság keresése és megélésének képtelensége, korcs mivolta számos generációs filmben megjelenik, elég Gothár Pétertől a Tiszta Amerikára (1987) gondolni, amelyben a középkorú értelmiségi férfi (Lukáts Andor) egy Ibusz-túráról leszakadva kezd bolyongani New Yorkban, s végül eljut az öngyilkosságig. A téma visszatér Salamon egyik későbbi, meglehetősen gyengén sikerült filmjében, a Getnóban (2004) is: itt egy család próbál új életet kezdeni rokonuknál Las Vegasban.

Salamon szerelmi melodrámája a rendszerváltás lehangoló látlelete, amelyet a színészi és az operatőri munka, valamint Peter Ogi melankolikus zenéje tesz mégis szerethetővé. Későbbi „szerelmesfilmje”, a vidékről Pestre felkerült rendőrfiú és egy kínai lány kapcsolatát elbeszélő Közel a szerelemhez (1999) mintha a Zsötem tökéletes antitézise, optimista változata volna a maga egyszerű költőiségével és meseszerűen szép lezárásával.

Zsötem 1992-ben a kritikusoktól elnyerte a legjobb első film, Lukáts Andor pedig a legjobb férfi alakítás díját.

Irodalom

Ozsda Erika, Ne kamerázzá’ kiscsávó! Beszélgetés Salamon Andrással, Filmkultúra online, 1999, http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/profiles/salamon.hu.html (Utolsó letöltés: 2019. 11. 12.)

Békési Pál, Na most mi van?, Filmvilág, 2. sz., 1992, 54–56.