Lázár Ervin: A fehér tigris

A fehér tigris az egyetlen felnőtteknek szóló regény Lázár Ervin írói pályáján, ez azonban alig több biografikus adaléknál. Nem csak novelláira, a regényre is érvényes Görömbei András jellemzése: „Lázár Ervin írói kvalitása abban mutatkozik meg leginkább, hogy különleges és titokszerű történeteiben a megszokott realitás és az azt áthágó, víziószerű szféra elegyítése a lét eseményeit és törvényeit érzékelteti.” A csoda, a mágikus elemek a mindennapiság szintjén magától értetődően jelennek meg történeteiben. Mintha a csodák az el-elveszített szakrális, transzcendens dimenziót pótolnák az ember világában, a teljesség igézetét kínálva. A teljesség itt azonban illúzió. A fehér tigris éppen azért zavarba ejtő, mert mind a szereplők karakterisztikája, mind a regénypoétika szintjén ennek a teljességnek a komor, már-már kétségbeejtő tagadása.

A regény cselekménye in medias res indul: Makos Gábor kisvárosi hivatalnok betér egy kávéházba, ahol egy hatalmas fehér tigris hozzászegődik, s nem tágít mellőle. Rövidesen egyenruhás fegyveresek érkeznek, hogy megszabaduljanak a város biztonságát fenyegető fenevadtól, ám azt nem fogja a golyó. Makos a tigrissel hazatér albérletébe, ahová a karhatalom hamarosan bezárja, körberácsozza. A férfi falun hagyott szerelmét, Szolga Erzsébetet is megpróbálják távol tartani, mondván, Makos Gábor „valószínűleg külföldre szökött”. Káptalan János főhadnagy intézte így, aki naponta látogatja a karanténba zárt hivatalnokot, teljesíti kisebb kívánságait. Szolga Erzsébet távoltartása mögött önös érdek is áll: a főhadnagy szemet vetett rá. A megbélyegzettség, kiválasztottság az első egység témája. A regény második szakasza a rabságból való kitöréssel indul. Végképp nyilvánvaló válik a tigris földöntúli hatalma: egész hadsereget fegyverez le, semmi nem állhatja útját. A tigris különlegességét nemcsak fehér bundája jelzi, hanem az is, hogy nem eszik, nincs szaga, és teljesíti Makos minden parancsát (épp csak magára nem hagyja soha). Időközben a Makos iránt gyengéd érzelmeket tápláló főbérlőlány, Adrien segítségével Szolga Erzsébet is csatlakozik hozzájuk, hárman költöznek ki a város által kiutalt és berendezett erdőszéli házba. A száműzetés a regény leghosszabb egysége. Az eleinte búskomor, a ház udvarába monomániásan gyalogutat taposó Makos új társra is szert tesz az erdész Bácski Ferenc személyében, s együtt járják az erdőt hármasban a tigrissel. Itt követi el az első nagyobb vétséget Makos: beetetéskor szándékosan elijeszti a kandisznót, amelyet az erdésznek a Főnök vadászatára kellett „előkészítenie”. Makost „zajongó lelkiismerete” Bácski megmentésére indítja, hisz a Főnök – „Ebben a városban ő az isten”, mondja Bácski – elbocsátani készül az erdészt. Ez a fordulat viszi Makost, egyelőre ideiglenesen, vissza a városba. Megmenti ugyan barátját az elbocsátástól, de hazatérvén visszaesik a búskomorságba, újra kimélyíti az időközben fákkal telepített udvarán a gyalogutat. Csakhogy a város lakói – akik előző látogatásakor a házaikba menekültek előle és a tigris elől – most már igazságosztóként, megváltóként tekintenek rá. Lestyán Sándort is kiparancsolja a tömlöcből Makos, ráijesztve a Főnökre, s egyre többen költöznek ki az erdészhez, Szabarpusztára. „Már hadseregem is van – gondolta némi mélabúval” Makos. A Főnököt foglyul ejtik, a városban demokratikus választásokat tartanak, az Ideiglenes Tanács a visszaköltöző Makost akarná vezetőnek, ő azonban nem vállalja, így Lestyán Sándor lesz az új városvezető. Makos azonban, miután Káptalant, mint a régi rendszer emberét eltávolítják, kijárja, hogy Káptalan legyen a rendőrparancsnok, bár amaz csak egyszerű tisztként szeretett volna visszakerülni az állományba. Makos erőszakkal megünnepelteti vele és a Sárkányba betérő lakosokkal a kinevezést, féktelen és erőszakos mulatozást rendezve. S amikor Lestyán a várost megbotránkoztató éjszaka után felajánl Makosnak egy városszéli rezidenciát, ő úgy érzi, megint száműzni akarják. Egyre kevésbé találja a helyét, Szolga Erzsébettől is elhidegül, s miután a nő elköltözik tőle, régi főbérlője lányát, Adrient akarja magához kényszeríteni, majd Káptalant vallatja, hol van Erzsébet. Innentől egyre zsarnokibban viselkedik, kötelező orgiákat rendez a lakásában, ő maga a városvezető Lestyán feleségét viszi ágyba. Utolsó próbálkozásként a vesztegzár alatt őt ápoló Fartus Ilonát környékezi meg, de neki már van szerelme. Ez a Péter készteti menekülésre Makost, a közben egyre szürkülő, visszavaduló tigris ugyanis már nem engedelmeskedik a parancsainak. Együtt hagyják el a várost. „Tudta, hogy két hét múlva eléri a tengert. A tigris a térde mellett ballagott. Lenézett rá, s az orrát megcsapta a vadállatok csípős bűze” – ezekkel a mondatokkal zárul a regény. A harmadik egység a kiűzetés története.

Hogyan válik Makos antihőssé? Ha a tigrist olyan talizmánként értelmezzük, amely csak pozitív erőt ad, a férfi volna a regény abszolút negatív figurája. Csakhogy a fehér tigris hatalma korlátozó erő is: Makos soha nem maradhat egyedül, Szolga Erzsébettel is előtte kell szeretkezniük. A nem kért különleges hatalom a regény főhősét megbélyegzetté, kirekesztetté teszi. És tanácstalanná. Nem tudja, minek a teljesítésére vár a tigris: „Egy bizonyos feladatéra, de hogy mire, azt Makos Gábornak kell kitalálnia. Különös mód nem izgatta a férfit ez a rejtély […]. Csak arról szeretett volna meggyőződni, engedelmeskedik-e neki az állat.” Makos Szolga Erzsébet örömeiben ímmel-ámmal képes csak részt venni. Ha jótettet hajt végre, az is kettős érzéssel tölti el: „boldog volt és szégyenkezett”. Ahogy a férfi kifordul magából, úgy veszít a tigris fehér színéből, mágikus erejéből. Makosból az hiányzik, ami – az állatias attribútumokkal megrajzolt Főnökön kívül – a többi szereplőben megvan: a szeretet ereje. „Megváltottalak benneteket”, rázza az ökleit menekülőben. Lázár Ervin parabolaregénye keserű látlelet a diktatúrák (és az emberi viszonyok) természetéről: hiába a természetfeletti erő, a csoda, szeretet nélkül sohasem jöhet el a szabadulás, a megváltás.