súgó szűrés
keresés

Lászlóffy Aladár: A hétfejű üzenet

Szerző
Lászlóffy Aladár
Kiadás éve
1976
Műfaj
vers
Kiadás helye
Bukarest
Kiadó
Kriterion Könyvkiadó
Oldalszám
118
A szócikk szerzője
Bertha Zoltán

A második világháború utáni erdélyi magyar irodalomban fellépő fiatal nemzedékek frissítő, „vérátömlesztő” hatású törekvései a hatvanas évek elejétől érvényesültek igazán. Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Palocsay Zsigmond (és a debütköteteiket főként a Forrás könyvsorozatban megjelentető pályatársaké) mellett Lászlóffy Aladár költészete is áttörésként értelmeződött. A főként a nyugatos (babitsi, Szabó Lőrinc-i) műveltségélményből és a szabad asszociációkat halmozó avantgárd irányzatok hagyományaiból merítve bontakozott ki ez a tárgyiasan és érzékletesen széthullámzó, emberiséghorizontú és kozmikus képzeteket egyaránt mozgósító egyetemes („világillatú”) tudatlíra. Bölcseleti és kultúrtörténeti – káprázatos transzhistorikus és transzkulturális – látásmódból és szenvedélyből fakad formai (és hangnemi-stiláris) változatossága, a szójátékok, az utalások, a gondolati villódzások roppant élénksége. A megelevenített általános fogalmakban, a belső látványban érzelmileg gazdagon átitatott filozofikus törvényszerűségek tárulkoznak föl. A személyiség mintegy médiumává sokszorozódik az univerzumot kitöltő létezés- és reflexiólehetőségek enciklopédikus rengetegének.

Lászlóffy lírája sokszólamú és nyelvközpontú szemléleti tágasság jegyében, sugallatos távlatossággal kapcsolja össze a korokat, a tájakat, a szellemóriások (Homérosztól Kantig, Erasmustól Rilkéig, Apáczaitól Bolyai Jánosig, József Attiláig áradó) teljesítményeit. Végtelen szellemi utazása a múló és múlhatatlan idő, az autentikus létezés és az életérdekű erudíció képi-eszmei kivetülése. Cikázó álmok, látomások, hangulatok, az egyéni és a kollektív emlékezet racionális és tudatalatti övezetei bolydulnak fel; sűrű „szövegek szövetsége” kötődik, „betű”- és „mondat-vonatok” robognak; természeti és intellektuális jelenségek fonódnak össze. A meditatív elmélkedés bensőséges színhelye pedig gyakran a csendes könyvtár („a történelem olvasóterme”), a szoba és a kert. A határtalan dimenziókat átszövő, jelentéstelített metonimikus motívumok (a hullongó esőtől az írásmegőrző papirosig) mind a léttapasztalati teljesség, a világérzékeny humanitás, az értelem, az emberi kultúra történelmi folytonosságának, legyőzhetetlen értékminőségének az atmoszféráját teremtik és sugározzák. Annak érdekében, „hogy kitudódjék a világ”. „Legnagyobb kalandként utazom a nyelvet” – vallja a lírai én, aki csak „még néhány életet kér”, azaz feloldja identitásának idő- és térbeli, individuális, testi és mentális korlátait. Kaleidoszkópszerűen viszonylagossá és átjárhatóvá bont szét nézőpontokat, alanyi és tárgyi meghatározottságokat, dolgokat és szavakat. Szüntelenül az elme ontológiai pozíciójának és működésének a talányait boncolgatja.

Lászlóffy visszhangos sikerét A hetvenes évek (1971), A következő ütközet (1974), de leginkább A hétfejű üzenet című kötet hozta meg. Szellem és világ különlegesen kavargó összefüggéseit világítja meg meghökkentő, viviszekciós versbeszéde: „Testem”, „lelkem a kor leltári tárgya” (Születésnap); „Heverészik az eső, most érkezett, / ráér a reggel, olvasgatunk. / Ablakom előtt oroszlán-idő, / a tinta lőpor-előtti, betűre / várva könyököl egymással szemben / a toll és a papír, arcom a fal: / négyfelőlről néz be a világra” (Nürnberg. Szent Jeromos szobája); Igazi szülőföldünk „egy kor”, s a „dolgok is / kinéznek, kilátnak ablakomon, / és világ leszek”; „A kor becsapja / a nyitva hagyott embert”; „senki / se tudja, tudni se akarja, / hogy nem egyetlen történeté / vagyok, sohasem voltam” (Az emlékezet vasárnapja); „Ha az elgondolás és megértés közt minden / emberi lénytől minden emberi lényig akkora / volna csak az út, mint egyetlen ÉN udvarán” (Bach ólomban). A kolozsvári temető-panteon ihlette Házsongárd 2655 ciklus, s annak Az emlékezet című darabja (mint Szőcs Géza apokaliptikus és megváltásremélő költeménye, a Kérdések a XXVI. század költőihez) a messzi jövőt a megválaszolhatatlan végső kérdésekkel együtt faggatja: „Egy temetőt se laknak végleg. Kérdezd, hova / lettek, akik ezt a várost, ötszáz esztendeje / lakták – hova? A temetőbe. De hova lettek a / temetőből, akik ezt a temetőt aludták ötszáz / éve? Az elmúlásba. De hova lettek az elmúlásból?”

Lászlóffy világképösszegző számadás-poémájában (Óda az álomhoz) a költő töprengése anyag és tudat, valóság és képzelet, adottság és eszmélet titokzatos viszonyaira irányul. Az én és a nem-én, a szubjektum és az objektum szétválaszthatósága eleve kétséges: „Milyen / későre jár a dolgokban, s én még / mindig ébren vagyok. Közel / zörög a világ, a tetőn kopog, / hangosan hullnak az olvasott / betűk odabenn. Vagy csak az / eső olvas. De érzem: ember / van itt, érzem körülöttem a szobában, / valaki van itt. Lehet ÉN, és ennek / az egy főnyi közönségnek játszik / most ez az este”; „Ó, hányan vagyok, / hogy itt is, ott is meg lehetne halnom, / tele kell halni a világot! Ó, ezek a / személytelenül szép életkorok nekem!” De maga a létezők elkülönböződése és összetartozása is feszítő rejtély: „felébredek, és / ugyanabba a naprendszerbe omlik / vissza anyagom, ha már ilyen nagyon / kiváltam belőle, ilyen nagyon / kiváltam.” S a nyughatatlan tűnődések olykor szakrális-biblikus reminiszcenciák és áthallások hatásalakzataiban élénkülnek: „magamban bíztam és tebenned / bíztunk és mibennünk bíznak eleitől / fogva”; „most a mások / szeretete kell. Az én szeretetem sosem / lehet elég megtartani magam. / Átutazóban az emberiségben – félek, / még sosem jártam itt!” (Szilágyi Domokos szállóigéje szerint is „az egymásra-utaltság / legmagasabb fokon szervezett / formája a szeretet.”) Így ragaszkodik a lírai hős mindvégig az ész és a lélek eredendő éberségéhez, emberségéhez: „a / nyelveim, helyzeteim s az igazaim / fordítom le minden lehetséges / helyzetkülönbség nyelvére – emberre / fordítom magam.”

Irodalom

Bertha Zoltán–Görömbei András, A hetvenes évek romániai magyar irodalma, Budapest, 1983, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

Újraolvasott Pezsgő-díjasok, szerk. Balázs Imre József, Kolozsvár, 2012, Komp-Press– Korunk.

Széles Klára, Lelkünkre így ül ez a kor – Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral (1956–2004), Kolozsvár, 2005, Polis.

Széles Klára, „Mit látsz egy íróasztalon?” – Lászlóffy Aladár világa, Budapest, 2007, Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút.

Kántor Lajos, Golyószórásban, repülőszőnyegen – Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral, Kolozsvár, 2012, Kriterion.