súgó szűrés
keresés

Weöres Sándor: A kétfejű fenevad

alcím
avagy Pécs 1686-ban
Szerző
Weöres Sándor
Kiadás éve
1989
Műfaj
dráma
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Madách Színház
Oldalszám
200
A szócikk szerzője
Smid Róbert

Az 1972-ben keletkezett kétrészes dráma (7+13 jelenés) Weöres utolsó színjátéka, az egyetlen, amely valóban történelmi eseményeken alapul, nem véletlenül kapta szerzőjétől a „történelmi panoptikum” műfajmegjelölést. Társadalmi kérdésfölvetésében némiképp rokon a Merülő Saturnus kötet Panoptikum c. ciklusával, barokk vonásaiban pedig a Psychével. Czímer József, a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja kérte fel Weörest a darab megírására, amelynek első része 1973-ban jelent meg a Jelenkorban, de színpadon egészen 1984-ig nem lehetett bemutatni.

A kétfejű fenevad – mint alcímében a dátum már jelzi – azt az időszakot dolgozza fel, amikor a magyar és osztrák seregek Budát visszafoglalták a töröktől. A cselekmény központi helyszínei a főszereplő Ibrahim kádi házai Pécsett; illetve Sárvár, Zalavár és Kőszeg, ahová a másik főszereplő, Bornemisza Ambrus ellátogat. Az utazás rokonítja A kétfejű fenevad műfaját a barokkban divatos pikareszkkel. A darab szereplői részben valóban létező személyek, mint Radonay Mátyás pécsi püspök, IV. Mehmed török szultán vagy I. Lipót német-római császár, részben fiktív alakok, mint a két főszereplő (bár Ambrust Bornemisza Péterről mintázta Weöres, a deák által írt szövegek viszont Balassi- és Zrínyi-strófákban szólalnak meg). Valamennyi szereplőre jellemző, hogy nem az, akinek látszik: Ibrahim például valójában pozsonyi zsidó bankár, aki muszlimnak álcázza magát, a két uralkodó pedig valójában nem akar háborúzni egymással („Milyen jó, szeressük egymást, titkon, népeink feje felett.”). A barokk kontextust az is erősíti, hogy a háborús káoszban nem az a lényeges, hogy ki melyik nemzethez tartozik, hanem hogy melyik felekezethez; így A kétfejű fenevadban a hitvitázó drámák stílusa, szókincse is felelevenedik. Ibrahim lányának – akit a kádi ugyanolyan befektetésnek tekint, mint az üzletét („Másoknak országot adott az Úr. A mi országunk csak a tarsolyunk, s ha kiapad, senki nem segél minket.”) –, Leának Ambrus menyasszonyaként a dráma egyik jellegzetes konfliktushelyzetében vallása és szerelme között kell választania, azonban hiábavaló a magyarrá válása és kereszténnyé áttérése, mert a fiú akkor már – Báthory Susánna közbenjárásával – Evelin miatt hűtlen hozzá.

A három részre szakadt, hatalmi harcok, árulások, fosztogatások és koncepciós perek uralta országban mindenkiből előtör a túlélési ösztön: a hajdúkból janicsárok lesznek, a papokból haramiák. Ibrahim is ezért színlel, sőt házában is ezért ad otthont a pécsi haditanácsnak, az ún. divánnak. A kétszínűség a diván tagjainál is érvényesül, hiszen amíg a hivatalos, jegyzőkönyvezett megbeszélések tartanak, folyamatosan dicsérik, becézgetik egymást, ülésszünetben viszont, kölcsönösen németpártisággal, dezertálással vagdalkoznak. A diván nem pusztán mise-en-abyme-szerepet tölt be a műben (a csúcsvezetés álságosságát, de a háború sújtotta emberek viselkedését is tükrözve), hanem maga is megkettőződik. Ibrahim másik házában ugyanis magyar főrendi nemesek szoktak találkozni, akik ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz, mint a törökök. Szintén a divánhoz kapcsolható a mágikusság megjelenése a műben; az Ibrahim otthonában található kristálygömbön keresztül szemlélik a szereplők a felszabadító harcokat, a hadvezérek párbeszédeiből pedig ugyanazt az illúziótlanságot, nyerészkedést hallják ki, mint ami rájuk is jellemző. A páholyoktól távol Ambrus viszont saját kóbor útját járja, és igyekszik óvni magát attól, hogy elköteleződjék valamelyik tábor mellett; így – mint azt Ócsai Éva megállapítja – a darab a társadalmi és a magánéleti közötti kapcsolatot a két főszereplő figuráján keresztül teremti meg.

Bár a recepció tragikomédiaként olvasta a A kétfejű fenevadat, Bécsy Tamás szerint az is kétséges, hogy egyáltalán drámával van-e dolgunk, ugyanis az epizodikusan építkező történet egyes részeit a szerzői narráció fogja össze. A szövegben viszont megjelennek még Ambrus drámarészletei is: egy különálló arab vígjáték, valamint a három összefüggő, antik mitológiára épülő pásztorjáték, a Szicíliai versengés. Ezek a „dráma a drámában” betétek reflektálnak a cselekményre (pl. a Szicíliai versengésben a férfi főszereplő képtelen két nő között dönteni), máskor maguk a szereplők alakítanak más szereplőkre hasonlító figurákat (Evelin például riválisát, Lei[l]át). A cím jelentéstartománya viszont nem csak a fentebb részletezett tükröződésekre és kétszínűségre terjed ki. Ha a címet a darab történeti beágyazottsága felől olvassuk, az vonatkozhat IV. Mehmed török szultán és I. Lipót német-római császár hatalmi pozícióira, az Imbrahim két házában székelő páholyokra, a Habsburgokra, akiknek címerállata a kétfejű sas, s akik úgy szabadították fel a Magyar Királyságot a török uralom alól, hogy azonnal meg is szállták – de akár magára a világtörténelemre is, amely az egyik fejével éltet, a másikkal pusztít. Fráter Zoltán értelmezése szerint a kétfejűség a dráma egészére értelmezhető, hiszen megosztottságról, egymás ellen fellépő csoportokról szól, így a címben szereplő kifejezés annak a „jeleneteken belüli dialektikáját” is leírja. György Péter pedig a kétértelműségre, sőt az áthallásosságra vonatkoztatja a kétfejűséget: a műbéli koncepciós perek párhuzamba állíthatók a kommunista diktatúráiéval, a hitviták az ideológiai csatákkal stb. Ahogy fogalmaz: „A kétfejű fenevad legalább annyira elvontan mitologikus, mint amennyire brutálisan és napi értelemben politikus, legalább annyira történelem feletti, mint amennyire történelmi, legalább annyira szól tehát a mindenkori népekről, mint amennyire szól a miénkről is.”

Irodalom

Bécsy Tamás: Állapot mozaikokban. Árgus, 1993. 5–6. sz.

Fráter Zoltán: Kétfejű theatrum. Kortárs, 1984. 9. sz.

György Péter: Duplafenekű mű. Színház, 1984. 5. sz.

Ócsai Éva: Intertextualitás Weöres Sándor színjátékaiban. Bp., 2014, Kijárat.