súgó szűrés
keresés

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Szerző
Rakovszky Zsuzsa
Kiadás éve
2002
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
472
A szócikk szerzője
Melhardt Gergő

Az addig költőként ismert szerző első regényét egykorú kritikusai és az azóta született értelmezések is a történelmi regény műfajának megújítására tett, ezredforduló környéki nagyszabású kísérletek áramlatában helyezték el. Az igencsak heterogén műcsoport összetartó ereje az a – posztmodern teóriák befolyásától és a rendszerváltást követő évtized társadalmi-politikai történéseitől nem mentes – belátás, mely szerint a múlt megismerése nem transzparens: a történelmi események csak a róluk szóló elbeszélésekben, vagyis szövegek által jönnek létre (ennyiben az ide sorolható regénypoétikák – ahogyan az a műfajnak minden korban természetes velejárója, – a szépirodalom és a történetírás határának revízióját is célozták). A történelmi regény persze mindig a megírás jelenéről szól: nem lehet véletlen, hogy a kilencvenes-kétezres évek legsikeresebb, legfontosabb történelmi regényei mind olyan, a műfaj által korábban nem kiaknázott időben és térben helyezik el cselekményüket, amelynek egyes elemei akár a parabolikus értelmezéseket is kihívják. A szaggatott narratívájú, öntükröző történeti elbeszélések, fiktív önéletrajzok és metafikciós történelmi regények diadalútja azóta is töretlen (lásd például Márton László regényeit, vagy a Kitömött barbárt, vagy akár azt a folyamatot, ahogyan e poétikák a lektűr anyanyelvévé is váltak).

A kígyó árnyéka cselekménye a 16. század végén született Ursula (Orsolya) Binder (született Lehmann) ifjúkorát meséli, amelyet ő idős korában, 1666-ban vet papírra. A politika- és hadtörténeti események (török megszállás, Bocskai-felkelés, reformáció) a regénynek fontos, ám mindvégig a háttérben maradó részét képezik; ezekkel megegyező súlyt kapnak a városi közösség közéletéről szóló beszámolók; az előtérben ugyanakkor a főhőssel megesett események és az ő azokra adott reflexiói állnak. Szereplőinek nagy többsége nő: a szöveg fontos célja, hogy egy korábban az irodalomban nem képviselt csoport életét, szokásait, hiedelmeit láthatóvá tegye. Ide tartozik a test és a szexualitás – az irodalomban nem létező – korabeli nyelvének kialakítása is.

A kígyó árnyéka a történelmi regény vallomásos-önéletrajzi (tehát a nagyobb közösség helyett az egyénre fókuszáló) változatát alkalmazza, de úgy, hogy a középpontba nem hőse szellemi fejlődését helyezi, hanem megszünteti test és lélek hierarchiáját, vagyis a hős testi tapasztalatait (szexualitás, terhesség, betegségek, öregedés) a belső folyamatokkal egyenrangúan ábrázolja. A kígyó árnyéka az autobiografikus fikciót ezen felül a Bildungsroman egyes jellemzőivel, továbbá a (historiográfiával szemben is megfogalmazott) mikrotörténet-írásra vonatkozó igénnyel, valamint az irodalom (és a kultúratudományok) feminista belátásaival egyesíti. E gesztusainak mindegyike úttörő jelentőségű volt nemcsak a műfaj, hanem a magyar irodalom történetében is.

A cselekményét a három részre osztott Magyarország idején, a Habsburg fennhatóság alá tartozó felvidéki és dunántúli területeken, tehát multikulturális és többnyelvű közegben játszató regény sajátos, jelzésértékűen archaizáló, metaforákban és hasonlatokban gazdag nyelvet használ. Ez a „premodernre rájátszó posztmodern próza” (Radics Viktória kifejezése) pedig megengedi, hogy Orsolya önéletírásában a cselekmény történeti idejéhez képest anakronisztikus, a 20–21. századi gondolkodásra jellemző, elsősorban antropológiai és pszichológiai kérdések is megjelenjenek a korra jellemző pietikus és babonás gyakorlatok mellett. Meglepő lehet, hogy az elbeszélő, akinek életét közösségi szinten a reformáció politikai vitái és harcai alakítják, teológiai magyarázatok helyett pszichoanalitikus álomfejtésekkel operál, ám a regény nyelve, annak különböző rétegekből összegyúrt terminológiája és az adott szöveghelyek valódi dramaturgiai funkciója ezeket az anakronizmusokat nem önellentmondásként vagy belső konfliktusként jeleníti meg. E kidolgozottság fényében nagy ellentmondásnak látszik ugyanakkor az a mód, ahogyan a regény a nyelvi különbségeket kezeli, ezekre nem reflektál: szereplői hangsúlyosan német ajkú polgárok, a városi közegek általában kevert nyelvűek, ám a szöveg a városneveket (Ödenburg, Güns) és egy-két párbeszédet kivéve mindent magyarul közöl. Az sincs egyértelművé téve, hogy a fikció szerint mely nyelven születik az olvasható szöveg.

Az egykorú magyar regényirodalomhoz képest feltűnően sűrű motívumhálója (elsősorban a tűz és a kígyó képeit kell kiemelni) és a romantikus irodalom, olykor pedig a detektívtörténetek sémáinak gyakori mozgósítása mellett A kígyó árnyéka legfigyelemreméltóbb jellemzője, hogy többszörösen is az azonosságok és különbségtételek nem magától értetődő konfliktusait viszi színre. A problémakör középpontjában egyértelműen az identitás kérdése áll. A főhős saját identitásának egyetlen elemét sem tudja stabilizálni: legközelebbi hozzátartozója, apja nem biztos, hogy vér szerinti apja. A vele megegyező nevű mostohaanyját annak halála után a kisváros nyilvánossága előtt eljátszani kénytelen Orsolya e szerepjátszást is az identitása feladásaként éli meg: „Így hát az a személy, akinek ki kellett adnom magamat, sok tekintetben azonos volt azzal a másikkal, aki valójában voltam, ha ugyan voltam még valaki valójában.” Később már a teljes énvesztésről ír: „egyetlen minutára sem feledkezhetem meg róla, hogy nem vagyok azonos azzal a személlyel, akinek a világ előtt mutatkozom, csakhogy lassanként nem is tudom már, hogy ha az nem, hát ki s mi vagyok én valójában?” A szexuális aktusok leírása közben pedig mintha a teste is megsemmisülne, feloldódna valami félelmetes ismeretlenben.

A fikció szerint persze a szöveg jó hatvan évvel későbbi visszaemlékezések terméke, szerzője pedig már nem körüludvarolt fiatalasszony, hanem boszorkánynak titulált anyó, akinek reménytelen nosztalgiája hatja át önéletírása minden sorát, miközben az én megkettőzése (’emlékező-én’ és ’szereplő-én’) nem problematizálódik. Ennek oka talán az emberi élet – minden radikális változás, szerepcsere, identitásvesztés és -felépítés ellenére fenntartott és intenzíven átélt – folyamatossága.

Irodalom

Gács Anna, Orsolya vándorévei, Jelenkor, 2003/9.

Hajdu Péter, In the Shadow of Male History (The Shadow of the Snake by Zsuzsa Rakovszky), Literatura, 2004/3.

Radics Viktória, Elvesztett bűnök nyomában, Holmi, 2002/12.

Ördög Mónika, Test, testiség, testtapasztalat (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka), Híd, 2010/11.