súgó szűrés
keresés

Déry Tibor: A kiközösítő

Szerző
Déry Tibor
Kiadás éve
1966
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
379
A szócikk szerzője
Horváth Péter

A történeti források szerint a Római Birodalom egyik legelismertebb hitszónoka és egyházi méltósága Aurelius Ambrosius (335–394) volt, akit 373-ban császári kormányzóból egy gyermeknek tulajdonított égi jel hatására és a nép kifejezett kívánságára választották meg Milánó püspökévé. Déry A kiközösítő regénye az ő életét dolgozza fel, attól kezdve, hogy elfoglalva hivatalát, megkezdi húsz éven át tartó energikus küzdelmét a katolikus egyház pozíciójának megerősítéséért. A könyv ötletét az író Vayer Lajos Masolino és Róma (1962) című munkájából merítette, itt olvasta Ambrusról, hogy ő volt az első egyházatya, aki a magántulajdon ellen foglalt állást.

A regény főszereplőjének karakterrajza elsősorban a személyes üdvkereső elhivatottság és az egyházpolitikai jellegű hatalmi ambíciók közti állandó feszültség gondos írói kimunkálása révén kölcsönzi Szent Ambrus alakjának egy rendhagyó személyiség portréját. A püspök hitgyakorlatának legfontosabb értékét „a józan föld s a magasságos ég, az értelem és a kegyelem” közti egyensúly megőrzése jelenti. Az összetett, idealizálástól mentes személyiségkép belső ellentmondásaival együtt, kételyeivel és gyengeségével számot vető, ellenfeleivel szemben mégis kíméletlenül fellépő figuraként festi meg Ambrust. Déry tehát egy olyan egyházi méltóságot választ regénye főszereplőjéül, akinek tettereje és hite visszaigazolja az ember saját történelemformáló szerepébe vetett meggyőződését. A főhős dogmatikus gondolkodása alapvetően meghatározza cselekedeteit, melyet egyetlen cél, a katolikus egyház intézményes hatalmának abszolutizálása vezérel. A hitigazság szempontja felől „az értelem örömeit”, a „kutatás szenvedélyét” és a „tudás gyümölcsét” ezért is minősíti egyaránt tévelygésnek. Megingathatatlan ambíciója minden szembenálló ellenfelét maga alá gyűri, győzelmei csúcspontját Theodosius császár nyilvános vezeklésének kikényszerítése jelenti.

Déry prózai alkotása külföldön Anathema címen jelent meg, ami jelzi, hogy a kiközösítés aktusa alapvető jelentőséggel bír a cselekményben. A katolikus egyháznak az eretnek tanok hirdetőivel szemben alkalmazott egyik legsúlyosabb jogi szankciója magába foglalta többek közt a szentmisén, a különböző liturgikus cselekményeken való részvételnek, valamint a szentségek felvételének a tilalmát. A korinthoszi tömegmészárlásért az ariánus hitű császárra kirótt penitenciát Szent Ambrus látványos külsőségek közt celebrálja végig, ily módon demonstrálva az egyház fölényét a Római Birodalom világi hatalmával szemben.

A mű elbeszélőjének magatartását alapvetően a főszereplőhöz, Szent Ambrushoz való viszony határozza meg. A narrátor tartózkodik a püspök tetteit, gondolatait közvetlenül értékelő megállapításoktól, beszédmódjának ironikus modalitása mégis egyértelmű eszmei-kritikai távolságtartásról tanúskodik.

A műről írt recenziójában Örkény frappánsan úgy fogalmazott, hogy Déry számára a történelem nem volt más, mint a jelen múlt időben ragozható része. Az írótárs szerint A kiközösítőben a szerzői pályán bevált stílushoz képest „új hang pendült meg”, s ez a megújult próza lényegében „egy történelmi személy valóságos életének feltételes módban előadott, elidegenített paródiájaként” értelmezhető. A szöveg ezt legfőképp történelmi jelentéssel bíró anakronizmusai révén valósítja meg, melyek funkciója az epikai megjelenítés illuzórikus mivoltát leleplező kritikai effektusban rejlik. Szent Ambrus figurájának eredetileg a kultúrpolitikus Révai József volt a modellje, az egyházatyák megszólalásaiban az ötvenes évek mozgalmi retorikája köszön vissza, de eközben az emelkedett stílus hitelességét folyamatosan érvényteleníti az ironikus távlat. Az antikvitás és a sztálinista korszak közti párhuzam része, hogy a milánói bírósági tárgyalás a Rajk-per (1949), az aquileai zsinat a Felelet-vita (1952) eseményére kínál analógiát. Az aktuális kortársi utalásokkal telített történelemfilozófiai horizonton belül az emberi egyén a kollektivista ideológiák kiszolgáltatott kreatúrájaként jelenik meg. „Az ember arra való, hogy üldözzék”, a regény szentenciózus formában summázott emberképe az individuum fenyegetett létét egyoldalúan a püspök hatalmi nézőpontja felől ábrázolja.

Déry epikai alkotásának Thomas Mann A kiválasztott (1951) műve kínálkozik említésre érdemes világirodalmi párhuzamaként. A kiközösítő előtt mintegy 15 évvel kiadott regényben a kétszeres vérfertőzés bűnébe esett Gergely pápa történetét Clemens szerzetes a gondviselés példázataként meséli el. Thomas Mann Déryhez hasonlóan épített be distanciateremtő poétikai megoldásokat a szövegbe, Gregorius legendaszerű életének lefolyását a dikció parodisztikus hangneme és mindentudó perspektívája ellenpontozza. Mindkét prózafikció tehát a keresztény kultúra világából választott téma irodalmi fikcionálásának példájaként értelmezhető, ezen túlmenően A kiközösítő a vallás kizárólagos hitigazságának intézményes kisajátítását az ideologikus politikai hatalomgyakorlás modelljeként mutatja be.

Irodalom

Pomogáts Béla, Déry Tibor „áltörténelmi” regénye, Alföld 2014/7.

Simon Zoltán, Déry Tibor: A kiközösítő, Alföld 1966/8.

Örkény István, A kiközösítő, Új Írás 1966/7.

Béládi Miklós, A kiközösítő, Kritika 1967/2.