súgó szűrés
keresés

Somlyó György: A mesék könyve

Szerző
Somlyó György
Kiadás éve
1974
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
190
A szócikk szerzője
Tóth László

Somlyó György életművének jelentős részét versfordítói és esszéírói munkássága teszi ki. Ez utóbbi középpontjában szintén a vers, a versről való gondolkodás (jellemző módon versben, ars poeticákban is), a vers és a költői modernség titkainak szakadatlan faggatása, költészetfelfogásának állandó „karbantartása” áll. (Megemlítendő Somlyó több évtizedes versdiplomáciai tevékenysége is, mellyel a külföldi líra magyarországi, illetve a magyar költészet külföldi honosítását szolgálta.) Munkásságának e kiemelkedő, s őt kortársai közül is kiemelő elemei viszont mintha kissé eltakarnák, árnyékban hagynák költői életművét. Pedig nem egy figyelemreméltó darabja jelentős teljesítménye a 20. század második fele magyar költészetének (például a magyar szonett megújításában vállalt szerepe, a Részletek egy megírhatatlan versesregényből című 1983-as kötetének tájékozódási irányai, vagy – ahogy Báthori Csaba írta – főleg az 1980-as évektől az „ő versei kínálták az egyik legmélyebb létértelmezést”).

A magyar verspróza, illetve gondolati költészet új irányait keresi 1967-ben megjelent, a maga környezetében újszerűségével (is) ható Mesék a mese ellen (1967) című kötete, melyet A mesék második könyvével folytatott 1971-ben. A kötetpár első darabjával Somlyó olyan határterületre lépett, ahol „úgy csupaszította le a pontos leírásra és a logikus gondolatra a verset” (Kabdebó Lóránt), hogy közben nemcsak megtartotta, hanem fokozta is az azt egybentartó feszültséget. Maga a költő egy beszélgetésben verspróza-ciklusát – francia fordítója, Guillevic szóleleményével: „ellenmeséit” – szembefordulásnak minősítette „a nálunk, Magyarországon akkoriban [...] tulajdonképpen mindenben – a politikában ugyanúgy, mint a költészetben – egyaránt meghatározó felfogással, mely még mindig nem racionálisan és analitikusan értelmezte a világot, hanem egyfajta anakronisztikus mese-konceptusban“, mellyel az ő világértelmezése „élesen szembenáll”, ami azonban „nem jelentett elszakadást az európai vagy egyáltalán az emberi kultúrának az ősibb formáitól, hanem csupán azok átalakítása volt”. Azaz „a mese struktúráját kell” felhasználni „a mesélés elleni tiltakozásul”. A költő ezen apró világmagyarázatainak realizmusához a groteszket és az abszurdot is mozgósító – s helyenkénti moralizálásaival is mértéken belül maradó – versprózája, illetve prózaverse a magyar szabadvers különútját jelentette a maga korában, illetve a valósághoz való viszonyában is tiltakozás volt a sémák és a konvenciók ellen. Somlyó olyan gondolkodó nyelvet teremtett e „magánműfaja” számára, melynek segítségével úgy beszél tárgyáról, hogy azt a legteljesebb mértékben kívülről szemléli, s úgy azonosul valamivel, hogy azon mindenestül kívül marad. Rónay György ebben az eljárásban „a sajátosan nyelvi, nyelvben és a nyelv által való gondolkodás példáját” látja, amihez rögtön hozzá is teszi, hogy „nem sok ilyen van költészetünkben”.

Érdekes összefüggés, hogy Somlyó említett filozófiai traktátus-versei, önmagukon túlszaladó gondolatfutamai, minduntalan groteszk léthelyzeteket demonstráló elvonatkoztatásai mennyire egy irányba tartanak az 1960-as, 1970-es évek cseh lírájának egyik meghatározó alakzatával, a „mindennapok költészetének” tárgyilagos, szenvtelen, valóságleíró (valósághű?) ellentételezettségével, vagy a lengyel Tadeusz Różewiczék, Zbigniew Herberték történelembölcseleti groteszkjeivel. Figyelemreméltók e szempontból a cseh Miroslav Holub (1923) ellenmítoszai, antimeséi és rövid értekezései vagy Herbert (1924) „tárgy-tanulmányai”, illetve Cogito úr-ciklusa és a Somlyó (1920) – hozzájuk képest kissé bőbeszédűbbnek tűnő, lazábbnak ható – ellenmeséi közti nyilvánvaló, bár akaratlan összefüggések. (Lényegében ugyanabból a Közép-Európából, ugyanabból a köztes-európai történelemből kinőtt és ugyanazt a tapasztalatot hordozó nemzedék képviselői mindhárman…) Herbert történetfilozófiai szkepticizmusa egyfelől, Somlyó természettudományos világ- és énszemlélete másfelől, s a kettő szervesítésével kísérletező Holub ugyanazt a háromszöget zárják körül a maguk – egymáséit is idéző – eszközeivel.

A mesék könyve – Somlyó két megelőző „mese”-kötetének összefoglalója – tulajdonképpen részben elszánt küzdelem a „Hogy fejezzem ki magam” posztulátumáért, az önazonosságért, illetve részben az „olyan legyek”, a „vagyok, amilyen vagyok” s az „Az, ami vagyunk” magándrámája (Mese a virágról; Mese a történelemről; Mese a mesék ellen). Ez is magyarázhatja, hogy a két kötet versei ma is elevenen hatnak, ma is szinkronban maradtak gondolkodásunkkal, emberi mivoltunkból fakadó alapvető dilemmáinkkal. Stilisztikai bravúr a Mese a csukott katedrális oda-vissza játéka, kanyargása, megejtő a „nem könyökölhetsz ki az időn” szkepszise (realizmusa?) (Mesék Párizsról). A férfi-nő kapcsolat bugyraiba vet pillantást a Mese a huszonnyolcadik napról és a Mese Abelardusról és Heloïse-ről; a Mese a másik szobáról pedig a magyar irodalom egyik legkülönösebb anya-verse. A Mese a valószínűtlenségről gondolat-lírája életünk látszólagosságai, véletlenszerűségei mögött is oksági összefüggéseket tételez: „Mintha / tévedésből / az elé a vonat elé mennél ki” – szól hozzánk – „amelyre / tévedésből / szállt fel az akinek / egy másik vonattal kellett volna jönnie”.

Somlyó „mese”-könyvei, ellenmeséi az 1960–70-es évek fordulóján úgy teremtették újra a magyar költészet számára a fabulát, hogy abból kiemelték a történetmondás lassú epikumát, s azt a gondolat minduntalan abszurdba futó drámájává avatták. Ami nemcsak különleges verseseménnyé avatta azokat, hanem műfajtörténeti jelentőségüket is hangsúlyossá tette.

Irodalom

Báthori Csaba, Somlyó György halálára, litera.hu, 2006. május 14. https://litera.hu/magazin/tudositas/somlyo-gyorgy-halalara.html

Kabdebó Lóránt, Somlyó György: Mesék a mese ellen, Tiszatáj, 1968/5.

Rónay György, Az olvasó naplója. Somlyó György: Mesék a mese ellen, Vigilia, 1968/. 200–202. I= Uő.: Olvasás közben, Budapest, 1971, Magvető Könyvkiadó.

Tóth László, „Ami rajtam túl van, az vagyok igazán én”. Beszélgetés Somlyó Györggyel, Orpheus, 1996/ősz–tél.