súgó szűrés
keresés

Monoszlóy Dezső: A milliomos halála

Szerző
Monoszlóy Dezső
Kiadás éve
1969
Műfaj
regény
Kiadás helye
Bratislava
Kiadó
Madách Kiadó
Oldalszám
416
A szócikk szerzője
Tóth László

Különös alakja a magyar irodalomnak Monoszlóy Dezső. Jellegzetesen közép-európai, önmagában is regénybe kívánkozó sors és identitás az övé – világpolgár a kisebbségi létbe szorítottság s a többszörösen kisebbségi sorstapasztalataival és -élményeivel, az örökös otthonkeresés és eredendő hazátlanság egymásnak feszüléseivel. Budapesten születetett (nagy)polgári családban, tengerészkadét volt egy olasz hadihajón, szülővárosában jogi diplomát szerzett, s itt jelentek meg első könyvei is, majd hazája háborús veresége után a német és magyar lakosságától épp megszabadulni igyekvő Csehszlovákiába került, ahonnan 1948-ban – ekkor már osztályidegen is lévén – Nyugatra akart szökni, de elfogták és internáló táborba zárták. Később az újszerveződő csehszlovákiai magyar irodalom egyik központi szereplője lett, az 1968-as eseményeket követően azonban az emigrációt választotta, s előbb Jugoszláviában időzve bekapcsolódott az itteni kisebbségi magyar irodalom életébe, majd 1969 őszén Bécsben telepedett le, és német nyelven sugárzott rádiójátékaival vált ismertté, miközben magyarul írt verseivel és novelláival, regényeivel a nyugati magyar irodalomnak is elismert alakja lett. Az 1989-es rendszerváltás után mind a magyarországi, mind a szlovákiai magyar irodalmi életbe újra bekapcsolódott, noha továbbra is bécsi lakos maradt. De íróként, esztétikai nézeteivel és törekvéseivel is mindenütt s mindvégig egyéni utakon járt, és nem csatlakozott mindenkori irodalmi környezete egyetlen főbb vonulatához sem. (Egyike például a groteszk, az abszurd és a parabola legkorábbi képviselőinek az 1945 utáni magyar irodalomban, ami azonban kora irodalompolitikai viszonyai és anomáliái miatt szélesebb körben sosem kapott megfelelő méltánylást és kritikai visszhangot.) Amikorra az 1967–1968-as csehszlovákiai reformeszmék légkörében írt regénye, A milliomos halála csonkán, az utolsó fejezet híján 1969-ben megjelent, az ország már szovjet megszállás alá került, és elindult a neosztálinista visszarendeződés útján, az író már Jugoszláviában tartózkodott. Következésképpen az addigi csehszlovákiai magyar széppróza egyik csúcsteljesítményének számító regénye megfelelő értékelésére – melynek összmagyar viszonylatban is fontos helye lehetett volna a korszak prózai palettáján –, tekintettel az író emigrálására, már sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon nem kerülhetett sor. Így az író s a A milliomos halála recepciója mindkét országban már csak a mű 1991-es, a rendszerváltás utáni első, teljes kiadásának megjelenése után erősödhetett fel. De tartalmi és szemléleti szempontból is fontos helye lehetett volna e regénynek a korszak magyar nyelvű prózairodalmában, mert a magyar irodalomban elsők között beszélt az 1950-es évek kirakatpereiről és kényszermunka-táborairól. E tekintetben – megjelenésüket nézve – közvetlenül Milan Kundera Tréfája mellett a helye (nagyjából egy időben, 1967-ben, 1968-ban jelent meg mindkettő), s többé-kevésbé ugyanazon tapasztalatok, drámák epikai keretbe foglalását kísérlik meg. Azzal, hogy míg a cseh író tágabb keretben nézi tárgyát, annak társadalmi hátterét és vonatkozásait kutatva, Monoszlóy filozofikusabb és inkább az egyénre, a személyes sorsra figyel, s az egyén létbe-vetettségéből fakadó magatartása, azaz viselkedése érdekli elsősorban.

A milliomos halála egy önérzet megtöretésének, egy szépreményű pálya derékba törésének helyenként balladisztikus, helyenként ironikusra hangolt története, a világgal való kiegyezés elkerülhetetlenségének drámája. A külvilág (az 1950-es évek keleti blokkjának embertelen valósága) és az emberi önérzet feszül itt egymásnak, ám a regény narratológiai szinten az élet elmesélhetetlenségének, a történetmondás lehetetlenségének („Az ember nem tudja elmondani a saját életét”), vagyis az ’életbe és a nyelvbe való bezártság’ kérdését is felvállalja. Ebből fakadóan maga a nyelv, az író expresszív prózanyelve, sajátos stílusa is főszerepet kap és hangsúlyozott jellemfestő és jellegadó szereppel bír. A milliomos halála főalakját – akinek, Kunderáéval ellentétben, még neve sincs – Monoszlóy monográfusa, Vajda Barnabás „az irodalmi egzisztencializmus legtisztább alakjának” nevezi. Olyan magányos figurának, „aki nem megéli”, hanem csupán elszenvedi az életet, csupán „eltűri a félelmetes létet”, miközben az író „az élet kafkai képtelenségét” teszi meg a szöveg vezérfonalává. Az egyes szám első személyű beszédmód, a belsőmonológ-jelleg révén pedig az író eléri, hogy regényében a külső történések is már eleve reflektáltan jelenjenek meg. A regény német értelmezője, Dieter Scherr szerint Monoszlóy nem a dokumentarista eszközeivel festi a „béketábor”-beli ötvenes éveket, a „kontraszelekció tombolását”, az „individuum teljes elpusztítását”, mint Szolzsenyicin, inkább „a szürrealizmus és az abszurd irányából közelít” tárgyához, a regénye utolsó fejezeteiből elénk táruló világ pedig „legalább olyan félelmetes, mint Kafkáé, értelmetlen, mint Abe Kobóé, és abszurd, miként Beckett drámáiban”, ami egyszersmind Monoszlóy regényszövegének nagyfokú strukturáltságára – a benne szervesülő epikai elemek és a maga korában még nem mindennapos prózapoétikai eljárásmódok sokféleségére – is fényt vet. (A regény világirodalmi párhuzamaként némely értelmezője még Jorge Luis Borgest, Danilo Kišt és Arthur Koestlert is megemlíti.)

Monoszlóy későbbi regényei (A gödölye dicsérete, 1994; A halálom utáni napon, 2001) – köztük a már Nyugaton írt és Rómában kiadott „komor, súlyos”, a befejezés végletes iróniája által megemelt regénytrilógiája (Major Nándor), a bibliai motívumokra, párhuzamokra épülő Menekülés Szodomába (1975) is lényegében ugyanazokra az ontológiai, metafizikai kihívásokra keresik a választ (más-más oldalról közelítve hozzájuk), mint A milliomos halála.

Irodalom

Falusi Márton, A milliomos hagyatéka. Monoszlóy Dezső: A milliomos halála című könyvéről, Magyar Napló, 2012/10.

Major Nándor, A menekülés regénye. Monoszlóy Dezső: Menekülés Szodomából, regény kéziratban, Híd, 1969/7–8.

Vajda Barnabás, Monoszlóy Dezső, Dunaszerdahely, 2006, Nap.

Dieter Scherr, Dezső Monoszlóy, Autorensolidarität, 2003. 4. In Vajda Barnabás, i. m., 76.