súgó szűrés
keresés

Monoszlóy Dezső: A milliomos halála

Szerző
Monoszlóy Dezső
Kiadás éve
1969
Műfaj
regény
Kiadás helye
Bratislava
Kiadó
Madách Könyv- és Lapkiadó
Oldalszám
416
A szócikk szerzője
Tóth László

Különös alakja a magyar irodalomnak Monoszlóy Dezső (1923–2012). Jellegzetesen közép-európai, önmagában is regénybe kívánkozó sors és identitás az övé – világpolgár a kisebbségi létbe szorítottság s a többszörösen kisebbségi sorstapasztalataival és -élményeivel, az örökös otthonkeresés és eredendő hazátlanság egymásnak feszüléseivel. Budapesten születetett nagypolgári családban, tengerészkadét volt egy olasz hadihajón, szülővárosában jogi diplomát szerzett, s itt jelentek meg első könyvei is, majd hazája háborús veresége után a német és magyar lakosságától épp megszabadulni igyekvő Csehszlovákiába került, ahonnan 1948-ban – ekkor már osztályidegen is lévén – Nyugatra akart szökni, de elfogták és internáló táborba zárták. Később az újjászerveződő csehszlovákiai magyar irodalom egyik központi szereplője lett, az 1968-as eseményeket követően azonban az emigrációt választotta, s előbb Jugoszláviában időzve bekapcsolódott az itteni kisebbségi magyar irodalmi életbe, majd 1969 őszén Bécsben telepedett le, és német nyelven sugárzott rádiójátékaival vált ismertté, miközben magyarul írt verseivel és novelláival, regényeivel a nyugati magyar irodalomnak is elismert alakjává vált. Az 1989-es rendszerváltás után mind a magyarországi, mind a szlovákiai magyar kulturális életbe újra bekapcsolódott, noha továbbra is bécsi lakos maradt. De íróként, esztétikai nézeteivel és törekvéseivel is mindenütt s mindvégig egyéni utakon járt, és nem csatlakozott mindenkori irodalmi környezete egyetlen főbb vonulatához sem. (Egyike például a groteszk, az abszurd és a parabola legkorábbi képviselőinek az 1945 utáni magyar irodalomban, ami azonban kora irodalompolitikai viszonyai és anomáliái miatt szélesebb körben sosem kapott megfelelő méltánylást és kritikai visszhangot.) Amikorra az 1967–1968-as csehszlovákiai reformeszmék légkörében írt regénye, A milliomos halála csonkán, az utolsó fejezet híján 1969-ben megjelent, az ország már szovjet megszállás alá került, és elindult a neosztálinista visszarendeződés útján, az író pedig Jugoszláviában tartózkodott. Következésképpen az addigi csehszlovákiai magyar széppróza egyik csúcsteljesítményének számító regénye megfelelő értékelésére – melynek összmagyar viszonylatban is fontos helye lehetett volna a korszak prózai palettáján –, tekintettel az író emigrálására, már sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon nem kerülhetett sor. Így az író s A milliomos halála recepciója mindkét országban már csak a mű 1991-es, a rendszerváltás utáni első, teljes kiadásának megjelenése után erősödhetett fel. De tartalmi szempontból is fontos helye lehetett volna e regénynek a korszak magyar nyelvű prózairodalmában, mert a magyar irodalomban elsők között beszélt az 1950-es évek kirakatpereiről és kényszermunka-táborairól. E tekintetben – megjelenésüket nézve – közvetlenül Milan Kundera Tréfája mellett a helye (nagyjából egy időben jelent meg mindkettő), s többé-kevésbé ugyanazon tapasztalatok, drámák epikai keretbe foglalását kísérlik meg. Azzal a különbséggel, hogy míg a cseh író tágabb keretben nézi tárgyát, annak társadalmi hátterét és vonatkozásait kutatva, addig Monoszlóy filozofikusabb, és inkább az egyénre, a személyes sorsra figyel, illetve az egyén létbe-vetettségéből fakadó magatartása, viselkedése érdekli elsősorban.

A milliomos halála egy önérzet megtöretésének, egy szépreményű pálya derékba törésének helyenként balladisztikus, helyenként ironikusra hangolt története, a világgal való kiegyezés elkerülhetetlenségének drámája. A külvilág (az 1950-es évek keleti blokkjának embertelen valósága) és az emberi önérzet feszül itt egymásnak, ám a regény narratológiai szinten az élet elmesélhetetlenségének, a történetmondás lehetetlenségének („Az ember nem tudja elmondani a saját életét”), vagyis az életbe és a nyelvbe való bezártság kérdéskörét is felvállalja. Ebből fakadóan maga a nyelv, az író expresszív prózanyelve, sajátos stílusa is főszerepet kap és hangsúlyozott jellemfestő és jellegadó szereppel bír. A milliomos halála főalakját – akinek, Kunderáéval ellentétben, még neve sincs – Monoszlóy monográfusa, Vajda Barnabás „az irodalmi egzisztencializmus legtisztább alakjának” nevezi. Olyan magányos figurának, „aki nem megéli”, hanem csupán elszenvedi az életet, csupán „eltűri a félelmetes létet”, miközben az író „az élet kafkai képtelenségét” teszi meg a szöveg vezérfonalává. Az egyes szám első személyű beszédmód, a belsőmonológ-jelleg révén pedig az író eléri, hogy regényében a külső történések is már eleve reflektáltan jelenjenek meg. A regény német értelmezője, Dieter Scherr szerint Monoszlóy nem a dokumentarista eszközeivel festi a „béketáborbeli” ötvenes éveket, a „kontraszelekció tombolását”, az „individuum teljes elpusztítását”, mint Szolzsenyicin, inkább „a szürrealizmus és az abszurd irányából közelít” tárgyához, a regénye utolsó fejezeteiből elénk táruló világ pedig „legalább olyan félelmetes, mint Kafkáé, értelmetlen, mint Abe Kobóé, és abszurd, miként Beckett drámáiban” –, ami egyszersmind Monoszlóy regényszövegének nagyfokú strukturáltságára – a benne szervesülő epikai elemek és a maga korában még nem mindennapos prózapoétikai eljárásmódok sokféleségére – is fényt vet.  A regény világirodalmi párhuzamaként némely értelmezője még Jorge Luis Borgest, Danilo Kišt és Arthur Koestlert is megemlíti.

Monoszlóy későbbi regényei (A gödölye dicsérete, 1994; A halálom utáni napon, 2001) – köztük a már Nyugaton írt és Rómában kiadott „komor, súlyos” regénytrilógiája (Major Nándor), a bibliai motívumokra, párhuzamokra épülő Menekülés Szodomából (1975) – lényegében ugyanazokra az ontológiai, metafizikai kihívásokra keresik a választ, mint A milliomos halála, csak más-más oldalról közelítve hozzájuk. 

Irodalom

Falusi Márton: A milliomos hagyatéka. Monoszlóy Dezső: A milliomos halála című könyvéről.  Magyar Napló, 2012. 10. sz.

Major Nándor: A menekülés regénye. Monoszlóy Dezső: Menekülés Szodomából, regény kéziratban. Híd, 1969. 7–8. sz.

Vajda Barnabás: Monoszlóy Dezső. Dunaszerdahely, 2006, Nap.

Scherr, Dieter: Dezső Monoszlóy. Autorensolidarität, 2003/4. Ld. még Vajda Barnabás, i. m.