súgó szűrés
keresés

Thinsz Géza: A párbeszéd művészete

alcím
Válogatott versek
Szerző
Thinsz Géza
Kiadás éve
1983
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
175
A szócikk szerzője
Cs. Nagy Ibolya

Thinsz Géza Budapesten született, az 1956-os forradalmat követően menekült Svédországba. Diplomáját is ott szerezte meg 1961-ben, az uppsalai egyetem filozófia szakán. Stockholmban több kiadónál vállalt szerkesztői munkát. Jelentős a fordítói munkássága, mások mellett Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Pilinszky János verseit ültette át svéd nyelvre. Magyar nyelven írt verseinek főképpen a Látóhatár, az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a Magyar Műhely adott teret. Több, külföldön megjelent fordítás-, valamint verseskötete után 1983-ban Budapesten a Magvető Kiadó adta ki negyedszázad verseiből válogatott lírakötetét, a A párbeszéd művészetét. Poézisének jellegadó hangneme az irónia, beszédmódja ugyanakkor ennél gazdagabb, változatosabb. A költő ironikus és önironikus, olykor gúnyos, de többnyire gunyoros, nem idegen tőle a szarkasztikus bírálat, énképe kíméletlenül tárgyilagos vagy – pozitív vonásait tekintve – túlrajzoltan lefokozó. Önmagát „szófuvarosnak” nevezi, aki „kétlakiként” hozza s viszi, cseréli a szót, a kultúra, az irodalom szellemi értékeit Svédország és Magyarország között. Svédmagyaros című verse szerint a kettős identitás számára kettős nyelvi identitást is jelent: „Magyarnak svéd, / svédnek meg magyar: / két országban idegen, / két nyelv pártolt el tőle. / Sajnálod vagy kineveted: / ő továbblengeti, megcsúszik, magával rántja / és keveri-keveri. Svédmagyarul és magyarsvédül.”

A párbeszéd művészete kötetének, de egyúttal versének, s egy korábbi hozzászólásának címe is. „Adekvát szóhasználat szerint a »párbeszéd« eszmecserét jelent, kölcsönös vélemény-nyilvánítást. A mi esetünkben: különféle eszmék szabad csereforgalmát a magyarországi és a nyugati magyarok között. S nem csupán egy specifikus témakörre korlátozva” – írja 1969-ben az Új Látóhatár című lap Borbándi Gyula által elindított vitájához kapcsolódva. Hozzátéve: amit párbeszédnek neveznek, legföljebb embrionális állapotban van jelen, „zártkörben”. Írása végén verssel nyomatékosítja a mondandóját: „Kotkodácsul beszél, tüdőt-tágító indulattal, ám / tisztátalanul, s ha én amúgy varangyul vissza / kiáltok neki: el-elámul és rámmereszti szemét. Emígy társal / kodunk mi ketten, én a magamét hajtogatom, ő a magáét...” Ez a nehezen alakuló, egymás érveit alig meghalló párbeszéd (ennek nemegyszer komikus, tragikomikus, bosszantó tünetei) a magyarországi és az emigrációs írók – főképpen a rendszerváltozás előtti korszak hivatalosságai és a „külföldre került anyanyelv-társaink” (Illyés Gyula) – között igen gyakori témája Thinsz Géza verseinek. Nem az intellektuális, filozofikus elemzések, a mélységi értelmezések szintjén: inkább az ironikus fricskákkal megsorozható felszín bökverseiben, gunyoros önportréiban (Beszély; Hirtelen sötét, majd függöny). „testemen csattognak a svéd-magyar / kapcsolatok” – írja (Kineveztek kultúrhídnak). Máshol „kétlaki krákogásról” beszél, kétnyelvű tévelygésről, szavakkal való zsonglőrködésről, a szélbe elszálló szavakról, az üres széksorok előtt „kihegyezett pennával” ágáló költőkről (Malőr; Szegény zsonglőr; Ballada).

A „kétlakiság”, az önazonosság, a kétnyelvűség kérdései, az írás, a költészet, a költői cselekvés értelme, ennek a tematikának poétikai változatai hangsúlyos jelenlétükkel mutatják: Thinsz Géza számára az elfogadott, magáénak érzett „kinti közegben” sem veszítették el – „enigmatikus létértelmezések” nélkül, olvassuk a kötet fülszövegén – alkotáslélektani fontosságukat. Éppenséggel meghatározzák, hogy „ez a lelkes (bölcs?) úriember / miket karattyol” (A kinti közegben). Az önfricskázó, az érzelmi ellágyulást valamilyen megsemmisítő lefokozás nélkül továbbzengeni sohasem engedő költői magatartás azonban mégsem nélkülözi az olykori elkomorulás pillanatait. Az Elidegenedett idegen minden sora a hatás-visszahatás törvényei szerint értelmezendő: „Hazádnak rendü / letlenül, te hitetlen, mondod, és hány hektáros / a honvágyad, vagy te decibelben méred? Dehogy / nincs, van ha lennie kellene, ne tagadd: [...] elidege / nedtél te idegen. Mondod.” Thinsz korai költészete is fel-felvillantja már ezt a pátosztalanítottan is kesernyés érzést, az 1966-os Asszonyáldó c. kötet számos verse ennek a kettős jelentésnek az esztétikája alapján rendíti meg az olvasót (A költő álma; A pohár; Metamorfózis). De a hetvenes-nyolcvanas évek lírai terét is ezeknek a különös, eljelentéktelenített küzdelemverseknek, a „világlátott szorongásnak”, a honvágy leküzdésének variációs ismétlései töltik ki (Lábjegyzet, interjú ürügyén; Álmokon innen, álmokon túl; Nem gyerekjáték; Szentjánosbogár; A lefordíthatatlan város).

Thinsz Géza kivételes érzékenységgel, kíváncsisággal figyeli a világot, annak mindennapi történéseit, természeti jelenségeit, a szerelem meghittségét, pikantériáját. Többnyire takarékos szóhasználatú versekben (Pomogáts Béla szerint dalokban), nem egyszer a Kosztolányit is megidéző kurta körömversekben, frappáns közelképekben örökíti meg az érzékelteket. Mintha egy fotómasina mindig a kellő pillanatban exponált filmkockáit látnánk. A bénán is „erős” férfi medenceszéli botorkálását, és az „életigenlő” suhanást a vízben (Életigenlés); a havon „porzó” fényt megjelenítő metaforákat (Ösvény a tavon); az áruház elé kikötött kutya szűkölő félelmét (Nyugtass meg), a járdán eszméletlenül-részegen összecsukló férfi magárahagyatottságát, a járókelők közönyét (Vers a magányról). Napihírek margójára – így szól egy cikluscím, amely e tematikus versvonulatnak akár (magánhasználatú) műfaji megjelölése is lehetne. A költő jellemző karaktervonása ez a szenzibilis nyitottság, amely lírája poétikai vonásaiból is visszatükröződik.

Irodalom

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Hága–Bp., 2006, Mikes International–Országos Széchényi Könyvtár.

Parancs János: Az északi szófuvaros. Thinsz Géza költészetéről. Magyar Műhely, 1982. 1. sz.

Révai Ábel – Nyers Andor: Nyolcvan éve született az „északi szófuvaros”.Ághegy, 2014. 46–47. sz.; Új Kéve. 3. sz.

Szeles Judit: Padlót fogott irodalom? Tiszatáj online, 2017. október 13.