súgó szűrés
keresés

Rónay György: A párduc és a gödölye

Szerző
Rónay György
Kiadás éve
1978
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
381
A szócikk szerzője
Sturm László

Rónay György sokfelé ágazó életművében a költészet, a fordítás, az esszé mellett kezdettől jelen van a regény. Első ilyen műve, a Keresztút 1937-ben jelenik meg. Eleinte egy-két évente, a háború után ritkábban következnek az újabbak. Van köztük családregény (Fák és gyümölcsök, 1941), „prózában írt komikus eposz” (Cirkusz, 1942), művészregény (Az alkony éve, 1947). Szinte mindig találhatunk bennük önéletrajzi elemeket, de némelyik szorosabban igazodik saját családtörténetéhez (A nábob halála, 1957; Képek és képzelgések, 1960). Az író elméletileg is földolgozta a műfaj lehetőségeit, mindenekelőtt A regény és az élet (1947) elemzéseiben. Naplójában gyakran taglalja terveit, műhelygondjait, például azt, hogy miként és miért fordult a Virginia Woolf-féle modernségtől a klasszikus 19. századi mintákhoz.

A párduc és a gödölye a szerző utolsó regénye, sokak szerint a főműve ebben a műfajban. 1970 és 1976 között készült, az író halála nagyjából egybeesik a könyv megjelenésével.

A regény jelene a hatvanas évek második fele, de az emlékezés évtizedekre néz vissza. Fontos jelenetek játszódnak 1944-ben és 1956-ban, vagyis a mű számot vet a századközép meghatározó történelmi pillanataival, és az azokat megelőző és követő évekkel, különösen a kommunista terror idejével. Ahogy monográfusa, Tüskés Tibor írja: „Rónay regénye az egyik első művészi híradás az ötvenes évek elejéről, a törvénytelenségekről, amelyet majd sorozatban követnek a személyi kultusz koráról szóló irodalmi alkotások, Galgóczy Erzsébet, Nádas Péter és mások regényei”.

A középpontban Stoll Aurél áll, egykori bíró. Ötven év körüli, egy tóparti villába visszavonult rideg személyiség. Nagyrészt az ő belső monológjaiból rajzolódnak ki az egykori események, középpontban múltja nagy vétkeivel: a személyi kultusz idején, engedve a külső nyomásnak, kétszer is súlyos bűnt követett el. Ártatlan embert ítélt hosszú börtönbüntetésre, később egy másikat halálra. Utóbbit közvetlenül a – Rákosival könnyen azonosítható – „Főnök” utasítására. Egy fiatal történész megjelenése, aki az utóbbi ügyet kívánja földeríteni, katalizálja a bíró lelkiismeret-vizsgálatát. Eddig megelégedett a „parancsra tettem”-féle önfelmentésekkel, büszkén gondolt arra, hogy egy kisvárosbeli hivatalnoknak az ítélet után kimondta, hogy nem ért egyet maga sem a saját ítéletével. Most fokozatosan szétreped a „személyiség önvédelmi burka” (Lőrinczy Huba). A bírót kínzó szívbetegség hullámokban rátörő rohamai némileg a gondolatok hullámzását vetítik ki. Másrészt az ember szimbolikus központjának, szívének betegsége jelzi ember és világ kapcsolatának rendellenességét.

A korrajz és a jellemrajz árnyalt kölcsönhatásban bontakozik ki. Sok mindent megmagyaráz a bíró szeretetlen gyerekkora, anyátlansága, akárcsak a társadalmi körülmények. A lelkiismereti válságot azonban ezek a magyarázatok sem oldhatják fel. Ám már az Izajástól vett, és a műben is nagy szerephez jutó mottó jelzi, hogy van egy harmadik sík, az erkölcs és a szentség síkja, amely az előbbiek mércéje és reménye lehet: „Együtt lakik majd akkor a farkas a báránnyal, s a párduc együtt tanyázik a gödölyével”.

A bibliai mondat talányosan vetül rá a modern történetre. A bírót egykori iskolatársai Párducnak becézték. Egy másik társukat pedig szerencsétlenkedései miatt Gödölyének. Az utóbbit, Kende Pált gyanúsítja a bíró, hogy ő rángatta bele a vérbírói szerepbe, mert ’44-ben nem segített megmenteni zsidó származású feleségét és gyermeküket. Ám amikor a számonkérés szándékával leutazik a kisvárosba, ahol az egykori osztálytárs él szegényen és magányosan, rá kell jönnie, hogy az ártatlan. És szembesülnie kell azzal, hogy a lenézett szerencsétlen szörnyű veszteségei ellenére is megbékélten él szelíd vallásosságában, sőt, neki is jót akar. Ezt ekkor még képtelen elfogadni, ám végül mégis Kende Pál példája ad esélyt számára a bűnnel való szembenézésre és az esetleges bocsánatra. Az már nem a regény témája, hogy tud-e élni Stoll ezzel az eséllyel.

A bűn és a bűnhődés problémája végigkíséri Rónay regényeit. Az 1963-as Esti gyors különösen sok vonatkozásban kapcsolódik ~-hez. Annak hőse is kiélezett történelmi helyzetben – a nyilasokkal szemben – bizonyul gyengének. A helyszín szintén a Balaton déli partja. A főszereplő azonban ott nem lát kiutat és öngyilkos lesz. Utolsó regényében viszont azt mutatja meg az író, katolikus hite szellemében, hogy a legnagyobb bűnösnek is van reménye a bocsánatra, amennyiben igazán képes tettével szembenézni. A regény ilyeténképpen rejtett vita is a korszak divatos egzisztencialista pesszimizmusával.

A társadalom- és jellemrajz valamint a környezetleírás tárgyilagos pontossággal bontakozik ki. Az erkölcsi-vallási sík az elmélkedésekben kap kiemelt szerepet, illetve szimbolikussá váló motívumokban ad hírt magáról. Ilyen motívum az apálykor a parton rekedő „tenger gyümölcsei”, vagy a csapda képzete, amit egy egyszerű, ám titkos fogással ki lehet nyitni. Ám jelentése lehet az olyan mellékes mozzanatnak is, mint annak, hogy Stoll szobája különös módon két szintre oszlik.

A bíró végül belátja, hogy saját hatalomakarása, sikerközpontúsága tette a hatalom szolgájává. Kedvét lelve mások megfélemlítésében és megalázásában lett a félelem áldozata. Kende Pál és a hozzá hasonlók azonban tanúságul szolgálnak arra, hogy lehet félelem nélkül élni.

Több kritikus szóvá tette, hogy a regény mellékalakjai elhalványulnak a főszereplő mellett, illetve valószínűtlennek és zavaróan tételesnek látták, hogy a fontosabb alakok mind fölbukkannak a bíró életében ’56 napjaiban. Ám tekinthetjük úgy, hogy ezek az alakok nem kis részben erkölcsi minőségek, melyek a bíróban vívják harcukat. ’56 pedig fokozott erővel és teljességgel késztetett a velük való szembesülésre.

Irodalom

Buda Attila, Ki hát az, aki nem fél? Vigilia, 2003/10.

Lőrinczy Huba, Rónay György: A párduc és a gödölye, Életünk, 1978/4.

Thurzó Gábor, Elégia egy regényíróról, Vigilia, 1978/7.

Tüskés Tibor, Rónay György, Budapest, 1978, Akadémiai. (Kortársaink)