súgó szűrés
keresés

Marno János: A semmi esélye

Szerző
Marno János
Kiadás éve
2010
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Prae Kiadó, Palimpszeszt Kiadó
Oldalszám
166
A szócikk szerzője
Smid Róbert

Az eredetileg Kész Nárcisz címet viselő kötet átmenetet jelent a Nárcisz készül és a Hideghullám között: megőrzi az előbbi kötetben kidolgozott mitologikus alapokat, sőt, sűrítettebb formában tovább is írja azokat. Az utóbbi kötetnek pedig megelőlegezi az emlékezetnek a fizikai folyamatokhoz kötését, illetve a testi és a nyelvi (el)változások kölcsönös egymásra utaltságát. A végső címben szereplő „semmi”-t a könyvhöz tartozó könyvjelzőn maga a szerző magyarázza meg. Egy új cím megtalálásának semmi esélyt nem tulajdonított, majd úgy vélte, semmi értelme ellenállni ennek a semmi esélynek, ezért egyből megtette azt címpozícióba, és nem érdekelte, hogy eszébe juthatna még egy jobb cím majd később – olyan, amilyet tartogat „az idő ama semmi szín alatt”. Tehát már a cím is többszörösen kimozdítja a „semmi”-t abból az értelmezésből, hogy azt nemlétezőnek vagy egyértelműen hiánynak, esetleg jelentéktelennek fogjuk fel. Egyrészt a nyelvi klisének a névelővel való feloldása miatt éppen a semmi létének lehetősége kerül a középpontba, másrészt ehhez kapcsolódóan a kötet elköteleződik a semmi mellett, harmadrészt pedig a különböző szókapcsolatokban a semmi nem tagadásként, hanem éppen erős állításként szerepel.

A semmi egyben az írás legfőbb velejárója is, ám eredménye kétesélyes. Részben sziszifuszi munkának láttatja az írást, hiszen semmi nem jön ki belőle, amikor a személyiséget jelekbe tárgyiasítja. Részben viszont éppen ez az objektív és konvencionális kódolás jelenti az esélyt arra, hogy a befogadók széles körében visszatükröződésként jelenjen meg az eredeti gondolat: „S tréfásra fogva elgorombíthatod / a hangod, nyelvet öltve az avas íz / figurájaképp, az érzet nem taszít / vissza úgy sem; nevetsz zavartan kicsit, / szó után turkálva az apró termetre, / becsapva ajtót, mely a szárnya alá vette.” (És ő) Így az írás rögzített halál, de átlépés is a semmibe: fluxus, amelynek állapotában sokkal több ragadható meg, mintha a költészet a ’valamire’ koncentrálna. Kerber Balázs tanulmányában ezt az energiaáramlással azonosítja: a verset szülő energia átvándorol az olvasóba, és létrehozza a befogadás eseményét. Ezt a tükrös szituációt az A semmi esélyében is Nárcisz alakja jeleníti meg.

Egyfelől azzal, hogy Nárcisszal kapcsolatban térnek vissza – ahogy erre Áfra János felhívja a figyelmet – a klasszikus Marno-dilemmák és -témák, a konkrét ’valamik’: a kötetnyitó Rajtában például a kényszerű választás a fej- és a lábsérülés között (a költészet gondolati és „talpaló” alkotómunkája közötti döntés) vagy az A versbenaz álom átszövése emlékezéssé, és vice versa. Másfelől ahogy a befogadás sem érhet véget soha természetes módon, úgy Nárcisz sem készülhet el soha. A befejezhetetlenségére csak felhívja a figyelmet az ~ második felében bevezetett újabb tükröződés Anna karakterének köszönhetően. Az ugyanazt a címet viselő Anna-versek továbbírják az életmű bizonyos trópusait, mint amilyen az elmúlásnak testi romlásként való megmutatása (Anna [zsírpapírban, dátuma elmosódott]) vagy a pókok és a rovarok szimbolikája (Anna [hosszú végtagjaival hadonászva]). Ugyanakkor bár a kötet alkalmaz rájátszásokat a magyar irodalomnak a semmihez kötődő verseire (pl. a Búcsúzóban Kosztolányi Ének a semmirőljének jellegzetes „elejtem–elfelejtem” rímelését találjuk meg), Anna alakjának megalkotásához a szöveg nem használja fel az irodalmi hagyományt (pl. Juhász Gyula Anna-verseit). Anna legfeljebb Nárcisszal együtt – mint azt Harmath Artemisz javasolja – idézheti meg Weöres Psychéjét és Nárciszát.

Anna és Nárcisz kapcsolata azonban elsősorban arra szolgál, hogy a semmi különféle jelentésmezői táruljanak fel a kötetben. Először is a semmi lehet hiány, amely vagy a reményé, vagy az akaraté: „amúgy semmi, semmi esetre / sem óhajt felkészülni” (Az a). Másodszor a semmi benne van az egyedüllétben, a magányban, amelynek kifejezéséhez mindazonáltal szükséges egy társ „Mert élvezi hangját, melyben mélyre merül, / s melynek a fenekén elhalhat egyedül.” (Egy kutya) Harmadszor a semmi semmítésként a nyelv kordában tarthatatlan kijelentéseit semlegesíti: „Nárcisznak vége. Semmi értelme hát / maradnia – sem távoznia, igaz, / a hát recsegve-ropogva nélküle / zajlana tovább, eljutva fülébe / akár odaát is.” (Anna [háta mint egy jégtábla, ránézésre]). Az A semmi esélyében tehát a semmi végtelenségét az eleve a megszólaló tükörképeként szolgáló Nárcisz és az ő újbóli tükrözéseként kapott Anna úgy mutatja meg, mint két egymás felé fordított tükör. Bizonyos versekben pedig, mint amilyen a Hangját,ők ketten teljesen egymásba mosódnak, mint kép és víztükörkép: „[h]angját // kísértetiesre fogja – hiszen az / is: kísértetiesen hasonlít Nárciszra.” Varga Mátyás megfigyelése szerint Anna ráadásul arra is jó, hogy a lírai ént megerősítse férfiúi identitásában; nem véletlen, hogy az Anna-versekben feltűnik a T/1-es megnyilatkozás. Ilyenkor a szubjektum Nárcisszal együtt szólal meg, és különböző szerepekhez rendeli Annát az anyától a húgon keresztül a szerelmesig. Sőt, a szubjektum Anna alakján keresztül mutatja be saját fogyatkozásait is, hogy tőle kapta „az[t], ami egykor férfivá / avatta a természet révén a hőst” (Anna [fúj Nárciszra, úgy tartja, a fiúból]). Anna tehát pontosan olyan, mint az alakja: palindrómaként, visszafele is ugyanazt adja ki, így folytonosan önmagára (például az „Anna // aludni menne” sorban a mély és magas hangrendű magánhangzók cseréje visszhangzik, de maga a mondat rájátszik egy másik ismert palindrómára, az „indul a görög aludni”-ra) és a megszólalóra utal vissza. Emiatt a kötet olyasfajta zártságot mutat, mintha egy kiút nélküli tükörlabirintus folytonosan csúszkáló falakkal rendelkezne, de annyira sosem mozdulnak el a tükrök, hogy a külvilág felé kijutást biztosítsanak. Ez a versbeszéd bár folyton változik, nem képes átlényegülni: „mivel Te, ez tiszta sor, nem vagy sehol. / Ez ismétlődik untalanul, ahogy / ürességed, kell-e mondanom, megkap, / ha nincs is mit átadnom, sem alkalom” (Itt).

Irodalom

Áfra János, Túl közel a távolihoz, Alföld, 2011/7.

Harmath Artemisz, Tükrökkel az egyhangúság ellen: Marno János költészete A semmi esélyecímű kötet tükrében, Alföld 2011/4.

Kerber Balázs, „Falánk hüllő gyanánt az álom”: A Nárcisz-jelenség továbbélése Marno János Szereposzláscímű kötetében, Tiszatáj, 2019/3.

Varga Mátyás, Marno-montázs, Homi, 2011/12.