súgó szűrés
keresés

Bólya Péter: A veréb századik lépése

Szerző
Bólya Péter
Kiadás éve
1979
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
172
A szócikk szerzője
Papp Endre

Bólya Péter kisregényének erős az önéletrajzi háttere. Az író és orvos alteregójának is tekinthető Berecz László elsőéves szegedi orvostanhallgató. Az ő két hónapjának – 1963. szeptember közepétől az év novemberéig terjedő időszak – története a mű. A fiatal fiú idegenként kerül egy ismeretlen városba, egy kollégiumba. A tanulás nem érdekli, szülei inspirálása miatt köt ki az egyetemen. „Untam Pestet, mint ahogy hamarosan Szegedet is unni fogom, sőt Beát is. […] Szerelmes vagyok […] De nem túl érdekes.” A főszereplő cselekvése kimerül az ivásban, a nőzésben és az írásban. A cselekmény színtere a kollégium és az univerzitás terei mellett a kocsmák világa, a Tisza-part, a barátnő lakása és a szobatárs, Trenk faluja, illetve az országút. Berecz idegenül mozog a világban. Maga körül csak üres konformizmust, képmutatást, kispolgári banalitásokat és látszatokban kimerülő szerepjátszásokat lát. Minden túl rendes, túl szelíd és túlságosan egyszerű számára. A valóságot pusztulónak, tébolyítónak és méltatlannak érzékeli, inkább a kallódó, lézengő, deviáns egzisztenciák valóságában mozog otthonosan. A bonctermi gyakorlaton a hullákról az jut az eszébe, hogy „mekkora nagy darab szar az ember”. A halál kísérti egy elütött vasúti pályamunkás, illetve egy kirabolt és agyonvert falusi kocsmáros képében. Csalódik szeretőjében, Beában is, akiről kiderül, hogy egy nála lényegesen idősebb, helyben népszerű író szeretője. Walter, az író az elutasított miliő tipikus epizód-figurája: egyetlen természetes mozdulata sincs, és hazudik. Bereczet nehezen tolerálja a társadalom. Számos megvető jelzővel illetik: infantilis, hülye, aljas és disznó. A hős is dacol megvetett környezetével: „Ha olyanok a felnőttek, mint ti, akkor gyerek maradok, amíg élek”. Lázadásképpen a társadalomból való kilépéssel próbálkozik, élményeket hajszol, próbák elé állítja magát. Verekedésekbe keveredik, hirtelen ötletből átússza az éjszakai Tiszát, amelynek partján belebotlik egy öngyilkos nő testébe. Az életmentés sikertelen: a nő a kórházban meghal. Megpróbálja visszahívni az egyetemre a tanulmányait hátrahagyó Trenket. Bár úgy érzi, „nekem is jobb lenne valahol máshol, de fogalmam sincs, hogy hol”, Trenkhez utazik a falujába. Motorosan indulnak vissza a városba, ám egy balesetben a szobatárs meghal. Mind az öngyilkosságban, mind a végzetes szerencsétlenségben a fenyegető saját sors lehetősége villan fel Berecz előtt.

Komor, szikár, tényközlő próza a Bólya Péteré. A narráció töredékes dialógusokkal és belső monológgal keveredik. Kevés szóval, feszes párbeszédekkel képes az atmoszférateremtésre. Nyelve kihagyásos, ironikus, élményszerű és érzelmekkel telített, olykor csattanóra kihegyezett, él az asszociatív értelemadással, s elkalandozik az argó irányába is. Az epizódok láncolatából, az elbeszélés menetéből – egyben az állandósult unalomból és a sokszor céltalan és indokolatlan cselekvések sorából – a napló- és levélírás emelkedik ki. A hős magányát oldja az önvallomásos fikció. „Gyerekes szokás, de szükségem van rá, hogy mássá hazudjam a napjaimat, mint amilyenek voltak. Erre jó a napló.” Leveleit Mikes Kelemennek küldi, mert ő a mestere az el nem küldött levelezésnek. Az írás a valóságban lehetetlen tartalmas és értelmes dialógus lehetőségét jelenti számára: „[…] furcsa a világ. Mintha volna az emberben egy másik VALAKI, aki hallgat, alszik, és csak néha ébred fel egy mondat erejéig. De ez a mondat többet ér, mint száz másik.” Az önmegtalálás, az öntörvényűség jegyében létmetaforákat alkot a szerző. Ilyen például a magányos úszás a sötétben a túlsó part felé. A könyv központi metaforája a lépegető veréb: a szabályszegés, az ellenkezés jelképe Walter figyelmeztetésével – „előbb-utóbb ugrálnod kell, ahogy a többieknek” – szemben. Az elbeszélő hős önképe: „Veréb vagyok, amely százat lép egy esztendőben.” A történet végén a fiú otthagyja az egyetemet: „minden szétesett körülöttem […] valahová el kell mennem FELNŐNI. […] Ezentúl ugrálni fogok.”

Az író világképére érezhetően közvetlen hatást gyakorolhatott a beat irodalom, Jack Kerouac és társai magatartásmintája: az örökkön úton levés, a soha meg nem érkezés állapota, illetve Salinger Zabhegyezőjének (újabb fordításban: Rozsban a fogó) énkeresése. Tapintható az egzisztenciális filozófia, azon belül is elsősorban Heidegger, Jaspers és Sartre gondolatainak ösztönző ereje a társadalomból való kiszakadásról, a hétköznapiságon való túllépésről, az élményhalmozásról, az autentikus életről, a kockázatról, a határszituációk kereséséről, a neurózis, a szorongás leküzdéséről, a különbözés vágyáról, a Semmivel való szembenézés kihívásáról. Bemutatott világát és stílusát tekintve magyar irodalmi előzményeként Krúdy Gyula, a Cholnoky-fivérek és Szini Gyula említhető.

Irodalom

Lőrinczy Huba, Variációk egy témára. Bólya Péter: A veréb századik lépése – A felelős = Uő., Fénytörés. Válogatott bírálatok, Budapest, 1985, Magvető Kiadó.

Drescher J. Attila, Mikor az illúziók elhagytak bennünket. Kisportré Bólya Péterről, Dunatáj, 1982/1.

Pósa Zoltán, A veréb századik lépése, Kortárs, 1981/7.