súgó szűrés
keresés

Orbán Ottó: A visszacsavart láng

Szerző
Orbán Ottó
Kiadás éve
1979
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
78
A szócikk szerzője
Sturm László

Mi az a „visszacsavart láng”? A kötet közepe táján olvashatók A folytatás ciklus prózaversei. Ezek egyike a címadó: „Olyan korokban, amikor a lámpa visszacsavart lánggal ég, a költészet nem a vers, a zenével nyakon öntött látomás. A folyosón, ahol az idő a huzat, nem látni Apollót, hogy a megrendült költő kibökje: »Változtasd meg életed!«. És még ha volna is ott egy ifjú, villámokkal, lanttal, márvány fürtökkel, nem az isten gondja a hogyan. A túlélés a föld művészete. A sötétben csak a konok surrogás hallható. A birodalom: nyúl – ha nem rágcsál, elpusztítják saját túlfejlett metszőfogai. A kínos részletek világa ez. S a költészet behajlított tenyér, ernyő a huzatban haldokló láng fölött, mert valahol, valamikor, valamiben, ki tudja … föllobog … föl kell lobognia, hisz emberi természet az övé is, eszelős bizakodás a semmiben … hogy kinyílik egy ajtó és mögötte ott a tavasz harsogó mosókonyhája […]”. A költészet lenne a láng? Lehet, bár a költészet inkább a lángot óvó tenyér. A kor? Lehet, de a láng csak benne van a korban. Az életerő, a hit, az életöröm azonosítható leginkább a lánggal. És ha mindez alacsonyan lobog, a kor, a költészet is alacsonyan jár.

Ez a lefojtottság Orbán költészetének az alapérzése. A vágy és a remény ágaskodásait ezért rendre földre kényszeríti az iróniába forduló kishitűség. Ám a költő világa nem programosan kiábrándult. Esélyt ad annak, amit lehetetlennek tud. Mert a tudás se biztos. Talán a láng, az életértelem föllobogása újfajta tudással köszönt be. De a saját jelenében (és múltjában) nem lát mást, csak a napok reménytelen sorjázását: „Az idő kormos vagonjait láttuk eltűnni a napok váltói között” (Párhuzamos életrajz). A vágy löki tovább az időt, de ugyanabban találja magát a holnap: „villáját az ördögi kísírtet / a rögök húsába böki / fordít egy napnyit a sugaras ganén” (Bornemisza Péter a borotválkozó tükörben). És ha nem is csak „gané” a világ, de reménytelenül keveredik azzal: „Romló és romlatlan hogy egyberóva! / Ganéjalapzatán a régi Róma!” (A harmincas évek költői). Az – idézett vers címében szereplő – tükör visszatérő motívum: az ember és világa egymást tükrözi.

Az ilyen kor szorongat, mint a satu. De előnye, hogy visszavezethet, ha nem is a lényeg, de legalábbis a szükséges felismeréséhez. A satu és a fölösleg lehántása egyaránt előfordul a Bornemisza Péter…-ben és A körülményekben. A kötetben elég gyakran térnek vissza hasonló következetességgel a motívumok. Ahogy Alföldy Jenő írja: „asszociációs pályái oly kidolgozottak, hogy ez legjobb költőink sorába emeli őt”. Ezek a képzettársítások ugyanakkor merészek is, a hétköznapit képesek összekötni a történelmivel, a politikaival és a kozmikussal, „a versek ívelése ezért olyan meredek”.

Eszmélkedésünkben többnyire az idő, a kor rabjai vagyunk. Ám az idő is rab: „Az üres börtön / priccsén testes rab alszik, az idő”. Az időn túl dőlnek el a dolgok, és ez még akár reményt is adhat.

A belátható azonban reménytelenséget sugall. A béke és jólét alighanem csak illúzió, a válság és a háború a szabály: „a felhőlégvárak habos tornyai közt a megértés paródiája / pipázik az Időleges Kivétel […] a világ üllőjén sárgán izzik a néma kontinens / háborúk után világválságok előtt / most épp az aszálytól” (Párizs, szellemváros). Amerikában – a kötet utolsó több mint harmadában Amerikához kötődő verseket olvashatunk – szintén a csillogás hamisságát érzékeli: „A fa […] őrjöngve zöldellt – mintha az indián nyár / örökké tartana és nem jönne a következő hónap […] egy fa képében viszem magammal / a birodalmak történetét” (Barbarus utazása).

Miért ilyen alacsony ez a kor? Talán a Barbarus utazásában és a címadó versben egyaránt említett birodalmiság, a nagyhatalmi logika az oka. Bár majd a rendszerváltás környéki nagy vers, A birodalom alkonya tagadja, de ugyanakkor meg is engedi, hogy van kiút ebből a pusztító logikából. Legfőképp mintha lenne valami sértetlen természeti ritmus: „Lassult-gyorsult a rejtett működés, hogy megőrizze gyártási titkát, a dolgok ritmusát, s a csillagmonopólium töretlenül ragyog” (Az arcom a tévében); „E ritmust sejtve élni félig győzelem” (Az értelmiség nehéz ügye). Talán ehhez a végtelenhez mérve van esély a valóság és a kultúra visszanyerésére. Az Öreg hegedűsök találkozójában így lényegül a „végtelen kukoricaföldek” és kocsmák zenéje lehetséges új homéroszi kezdetnek.

Az adott közegben viszont a bizakodás csak „rögeszme” (itt és más köteteiben is Orbán gyakori szava) és a nagy eszmék a sárba hullnak, elbuknak a „kényelmetlen részletek”-en. Még jó, ha nem maguk lesznek ok a vérontásra (Lorca New Yorkja, Hóesés Bostonban).

Az eszmélkedés feltűnően gyakran tér meg a század történelméhez és kultúrájához. Azt is mondhatjuk, hogy a kötet fő témája egy század számvetése. Az olyan verscímek, mint A harmincas évek költői és a Hova lettek a hatvanas évek? külön is fölhívják erre a figyelmet. A mérleg: „Az ígéretek századában minden másképp történt” (Az arcom a tévében). A „százados bukás” először a Finn tangóban, másodszor a Párizs, szellemvárosban fordul elő. Az elbukó században különös figyelmet kap a hagyományát és szerepét vesztő értelmiség: „azaz az értelmiség helyzete századunkban / ahol a kárhozat vírusai ellen hatástalan volt a klasszikus oltóanyag” (Canto).

Irodalom

Alföldy Jenő, Ikarosz súg, Tiszatáj, 1981/4.

Csordás Gábor, Orbán Ottó: A visszacsavart láng, Forrás, 1980/4.

Dérczy Péter, Között, Budapest, 2016, Magvető.

Zalán Tibor, Orbán Ottó: A visszacsavart láng, Kritika, 1980/7.