súgó szűrés
keresés

Sütő András: Advent a Hargitán

Szerző
Sütő András
Kiadás éve
1987
Műfaj
dráma
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
306
A szócikk szerzője
Papp Endre

Az 1980-as évekre Sütő András művészetének fő iránya a kisebbségi kiszolgáltatottság elleni küzdelem lett. Esszéiben és drámáiban a romániai magyarság szétszóródása, fogyatkozása és megalázottsága vált elsődleges írói gondjává. A magyarság tömeges menekülése idején a „maradok, másként nem tehetek” kiállásával adott példát a nemzeti önmegőrzés igényére.

Mivel a romániai megjelenés lehetetlen volt, a mű először 1985 decemberében a Tiszatáj folyóiratban látott napvilágot. Színpadon 1986. január 2-án mutatták be Sík Ferenc rendezésében Budapesten. Az 1987-ben Ablonczy László által sajtó alá rendezett drámaváltozat jelentősen eltér a Tiszatájban megjelent változattól, valamint a színházi előadás szövegétől. Sütő András ezt a szöveget tekintette véglegesnek. A drámában az adventi várakozás a kisebbségi lét metaforájává válik. Az Advent a Hargitán úgy szól a szerző nemzettársainak aktuális sorsáról, hogy egyben egyetemes antropológiai kérdéseket is feltesz. Szimultán beszél az élet és halál örök nagy emberi kérdéséről s a feltámadás reménységéről. Az alávetett közösségi létezést magába sűrítő jelentésű várakozás és az egyéni boldogságot jelentő tiszta szerelem a darab két egybekapcsolódó, egymást megvilágító témája. „Ennek a színdarabnak alig-alig van olyan mozzanata, amely nem a szerzőnek személyes sorsából szakadt ki” – vallotta róla írója.

A Advent a Hargitánt mesei, balladai hangvétel jellemzi, merít az allegorikus népi játékok hagyományaiból és a modern abszurd dráma mintáiból. Előképének tekinthetők Tamási Áron példázatos játékai: az Ősvigasztalás, az Énekes madár és a Csalóka szivárvány. Sokrétű, sokjelentésű részben vallásos-biblikus eredetű motívumrendszere mélyen gyökerezik a néprajzban, a népdalokban és népszokásokban; irodalmi allúziói Vörösmarty, Petőfi, Arany, József Attila kifejezéseit építik a szövegbe.

A hargitai havas szakadék, a jelképes „Nagy Romlás” tövében áll Bódi Vencel háza. Vencel 26 éven át hiába várja haza idegenbe szakadt lányát, akit annak idején erőszakkal sem tudott maradásra bírni. A várakozás, a keresés, a cselekvésképtelenség válik az öregek – Bódi és Zetelaki Dániel – létállapotává. Vencel imája magában hordozza a kiszolgáltatott kisebbségi sors képtelenségét: „Vedd el tőlünk, Uram, a hallgatás kötelességét.” A könyörgés érzékletesen fejezi ki az egzisztenciális helyzetet: a pusztulásban még a tragédia érzése sem mondható ki. A fiatalok hiánya tanúsítja, hogy a szülőföldön maradás erkölcsi példájának folyamatossága megszakadt. Immár lehetséges az örök eltávolodás. A „Nagy Romlás” az emberi lélek részévé vált, ott fenyeget „lavinatermészetével”.

Az adventi várakozásba ékelődő szerelmi történet Zetelaki Gábor és Árvai Réka példázatos esete. A fiúnak Réka volt gyerekkortól nagy szerelme. Vonzalmuk mesei tisztaságú, szinte földöntúli erejű lehetne, ám mindig csak időlegesen találhatnak egymásra. Réka más szeretője lett, ezért Gábor a szakadékba rohant. A lány húsz esztendeig kereste vezekelve a jégvilágban, ám ahogy rátalál, a fiú fiatalon életre kel. Réka, hogy szerelmét visszanyerje, lányával helyettesíti magát, elhitetvén az újabb csodát: ő is megifjodott. Kisréka bevallja Gábornak, hogy ő valójában anyja egykori szeretőjének a lánya. Anyja megátkozza szerelmét és önmagát is, majd a Nagy Romlásnak fut, amely maga alá temeti az utána rohanó Gábort is. A felejteni és megbocsátani nem tudás mérgezi meg a sorsukat. Históriájuk példázza: az általános veszedelemben az emberi kapcsolatok végzetszerűen fenyegetettek.

Az Advent a Hargitán a szétszóródással, külső és belső bajjal, sorvadással sújtott erdélyi magyarság balladai hangulatú siratóéneke. A „Betlehemből a Golgota hegyére” vezető kálváriás úton a tradicionálisan transzszilvánista biblikus-krisztusi létazonosítás képzetkörében és passióhangulatában az időtlen virrasztás válik sorsparanccsá. A reménység, hogy „amíg várni tudunk: élünk”.

A kötet még két vidám játékot foglal magába. Vidám sirató egy bolyongó porszemért címmel 1976-ban dolgozta a szerző egységes művé korábbi két egyfelvonásosát, a Fügedes a paradicsombant, illetve Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak Nárciszát. Hőse, Fügedes Károly egy adventista szekta tagjává keresztelkedik, s életvidám lányait is ki akarja szakítani a társadalomból. Fügedes minden önálló gondolat és szándék dogmatikus megsemmisítésére törekszik. Lányai azonban túljárnak apjuk eszén, aki pórul jár. A komédiában hangot kapó eszmék ugyan nem ütköznek a burleszkszerű játékelemekkel, ám a Narrátor bevezető és záró szavaiban a közösség pusztulásának mélyebb gondolatát fejezik ki. A „vidám játék kacajt teremtő replika-rendszere” – ahogyan Sütő magyarázta művét, arra utal, hogy a közös sorsvállalást nem lehet magánüdvösségre cserélni. Az 1967-ben írt Pompás Gedeon felszabadult komédiázásában az emberi jellem és a hatalom viszonyának abszurditása áll a fókuszban. A darab a szürrealisztikus dramaturgiát ötvözi az anekdotikus stílussal, a realitást a mesei távlattal. A címszereplő egy falusi kiskirály, aki a szocializmus rendszerét saját hatalmi visszaéléseinek az igazolására, megideologizálására használja fel. Meg van győződve róla, hogy cselekedetei „hivatalosak”, ezért támadhatatlanok, büntet, intézkedik, megaláz másokat. A játékban lelepleződik és megbukik – földi relációkban és égi szférákban egyaránt. Börtönbe zárják idelenn, feltámadása során ellentmondásba kerül a róla szóló jegyzőkönyvvel a mennyben Szent Péter és Durumó ördög előtt. Ott is alkalmatlannak bizonyul a próbaképpen rábízott hatalomra, s visszavetik a földre. Sütő András szereplő személye által egy korszak természetét ragadta meg: az embertől elidegenedett és a realitásban fogant képtelenséget képviselő hatalom kártékonyságát.

Irodalom

Bertha Zoltán, Sütő András, Pozsony, 1998, Kalligram. (Tegnap és Ma)

Görömbei András, Sütő András, Budapest, 1986, Akadémiai. (Kortársaink)

Ablonczy László, Nehéz álom – Sütő András 75 éve, Budapest, 2002, Szerző.

Cs. Nagy Ibolya, Út a méltóságtól fosztott emberig, = Uő., Kérdez az idő, Miskolc, 2002.