súgó szűrés
keresés

Áprily Lajos: Akarsz-e fényt?

Szerző
Áprily Lajos
Kiadás éve
1969
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
236
A szócikk szerzője
Mórocz Gábor

Az Akarsz-e fényt? Áprily Lajos utolsó, posztumusz verseskönyve az alkotó korábban kötetben meg nem jelent költeményeit tartalmazza. A verseskötet első egysége, az Őszi tükör 1929 és 1964 között keletkezett lírai alkotásokat foglal magában. Második egysége, a Napfogyatkozás az idős költő 1965 és 1967 között született verseit adja közre a hagyatékból. A kötetben olvasható még Áprily 1958-as – mindaddig kiadatlan – drámája, az Erdélyi Fejedelemség 16. század végi „zavaros időszakát” a Kemény Zsigmond-i ihletésű komor történelmi realizmus eszközeivel megjelenítő A bíboros is.

Az Akarsz-e fényt? olyan lírikus arcélét mutatja, akit a legkevésbé sem jellemez váteszköltői öntudat. Akeserűen ironikus hangütésű Négysoros versbeszélője szélsőségesen lefokozza, szinte már dehumanizálja önmagát mint a műkedvelő költői szerep hordozóját: „A költő úgy egész, ha ember. / Sajnálkozásomat fogadd: / egész emberré nem faragtad / s költővé túloztad magad.” A Bevezetőstrófa pesszimista költői hitvallója az öregkori alkotói megújulás produktumait is végletesen lekicsinyli: „Ezek törött szavak. Nem »őszikék«. / Eldaloltam a dalt, amerre jöttem. / De idegét a líra érzi még, / s dadogva szól, bénultan, szélütötten.” Az értelmezőnek azonban aligha kell egyetértenie ezzel az illúzióromboló önreflexióval. Áprily gondolati lírája 1945 után több mint két évtizeden át folyamatosan gazdagodik. A költő ekkortájt nagy számban születő négysorosai sem esendő, formátlan szövegfragmentumok, hanem tökéletesre csiszolt, aforisztikus (vagy epigrammaszerű) műalkotások.

Mint Áprily Lajos intellektuális költészetében általában, ebben a kötetben is meghatározó szerep jut a kultúrtörténeti utalásoknak. A lírikus többek között az öreg Oidipusz, Antigoné, Krisztus és Faust archetipikus alakjait idézi meg meditatív, bensőséges hangvételű alkotásaiban (Oedipustól kérdezem; Oidipusz lánya; Az én csodám; Kirándulás). A versbeszélő alteregói ők – a bibliai Ábelhez, a szelíd pásztorhoz hasonlóan, akinek a perspektívájával a lírai én feltétlenül azonosulni tud (Szállj, Ábel füstje; Felelet egy ismertetőnek). Áprily már-már posztmodern poétikai eljárást alkalmaz akkor, amikor – Ábel és a rengeteg című, Tamási Áronra emlékező versében – „összecsúsztatja”, egymástól megkülönböztethetetlenné teszi az ószövetségi Ábelnek, az Ábel a rengetegben című regény főhősének, Szakállas Ábelnek és a mű szerzőjének, Tamási Áronnak a figuráját.

Áprily Lajos különleges érdeklődést tanúsít a pályafutása csúcsidőszakán már túljutott, Ravennában élő, de Firenzébe visszavágyó Danténak nemcsak a műve, hanem a személyes sorsa iránt is. Két, egymással szorosan összetartozó versében, a Dantébanés a Jó vagy, Ravennábana középkori itáliai költő egyik alapvető tapasztalatát: a haza, az igazi otthon elvesztésének traumatikus élményét drámai monológra emlékeztető formában, egyes szám első személyben fogalmazza meg. A hazátlanság (illetve a két hazához való kötődés) létszituációja és annak tudati feldolgozása az 1929-ben Erdélyből Magyarországra áttelepülő Áprily számos „alanyi” költeményének is kitüntetett motívuma (lásd például a Haza című verset: „Egy életben kétszer vesztettem el, / Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent. / Hová vezetsz utam? Egy hang felel: / Keress magadnak elveszíthetetlent.”) Így a Dante-álarc, amelyet az említett szerepversekben a költő magára ölt, önazonos maszknak tekinthető. A Jó vagy, Ravenna záró sorának fájdalmas paradoxona – „Jó vagy, Ravenna… Jaj, nem vagy hazám” – ugyanakkor rájátszik az „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont” szentenciára is, Dante mellett Mikes Kelemen emlékezetét is tovább éltetve.

Áprilynak az európai kulturális hagyományhoz való viszonya nemcsak affirmatív, hanem – esetenként – polemikus is lehet. Az „új barbárság” tobzódásának időszakában, a II. világháború idején például – a keresztény humanizmus képviseletében – vitába száll a „veszélyes életet” eszményítő Nietzschével (Nietzsche ellen). Igaz, keresztény (protestáns) eszmei elkötelezettsége sem töretlen: a sorjázó 20. századi történelmi kataklizmák hatása alatt azzal a kínzó gondolattal is számot vet, hogy nem lehetséges isteni eredetű megváltás az emberiség számára: „Elpusztulunk. És Krisztus nem jön el.” (Messiás nélkül).

Áprily Lajos költészetét mindig is a radikális szubjektumközpontúság jellemezte, ám kései versvilága még a korábbinál is erőteljesebb befelé fordulásról árulkodik. A hagyatékból előkerült szövegek jórészt az öregedés, az öregség, a betegség és az elmúlás problematikája köré szerveződnek. A Fogyó idő című filozofikus költemény az életkor előrehaladtával átformálódó egzisztenciális idő és a homogén, külsődleges „objektív” idő viszonyáról esszenciális érvényű megállapításokat tesz („Valamikor így mértem: évek, évek, / egy idő óta így: napok, napok, / S tán nemsokára napokkal se mérek, / azt mondom: percek és pillanatok.”) Számos vers foglalkozik a glaukómával, amely a költő mint biográfiai értelemben vett személy életminőségét jelentősen rontotta az 1960-as években (Megraboltan; Glaukoma; Természet). Az idős Áprily átpoetizálja a súlyos – részleges vagy akár teljes vakságot okozó – szembetegség által meghatározott, redukált emberi létezést. A kései művek számottevő részében – némiképp paradox módon – hol konkrétabb, hol metaforikus értelemben hangsúlyosan jelen van a fény motívuma. A lírai szubjektumnak a fény iránt tanúsított rajongásszerű tisztelete ezúttal az emberi méltósága maradványainak megőrzéséért küzdő idős, látássérült férfi konok életigenlését jelképezi.

Az Akarsz-e fényt?-ben – ahogyan azt Áprilytól életében is megszokhatták olvasói – verstani szempontból szabályos, rímes, metrikus költemények találhatók. A verselés a leggyakrabban jambikus alapú, de disztichonokban írott hosszabb terjedelmű, 48 soros kompozíció is előfordul a kötetben (Sárréti zongoraszó). A szigorú formai fegyelem a lírikus utolsó éveiben keletkezett versekben sem lazul, és éles kontrasztban áll a testi leépülést középpontba állító költői narratívával.

Irodalom

Imre László, Áprily Lajos: Akarsz-e fényt?,Alföld,1970/2.

Kis Pintér Imre, „Köszönöm a figyelmet, olvasók”, Élet és Irodalom, 1970/3.

Fráter Zoltán, Áprily Lajos, Budapest, 1992, Balassi Kiadó.

Görömbei András, Áprily Lajos: Akarsz-e fényt? = A kor falára. Áprily Lajosemlékezete, szerk. Pomogáts Béla, Budapest, 2002, Nap Kiadó.